Használjuk ki a nyarat, a gyümölcsszezont! Lefagyaszthatjuk, aszalhatjuk, befőzhetjük a nyári hónapok terméseit, és természetesen lekvárt is készíthetünk belőlük! A tippek mellett néhány receptötletet is adunk.

Üvegbe zárt egészség – tippek befőzéshez

Befőzés másképp

A hagyományos baracklekvár helyett szeretne az idén valami izgalmasabbat, érdekesebbet alkotni? Akkor próbálja ki a következő néhány receptet a befőzés során! Az így készült dzsemek nem csak egészségesebbek agyoncukrozott társaiknál, de különlegesek, sőt, ajándéknak is kiválóak. Kisebb üvegcsékbe főzzünk be, így ha nem is esszük meg rögtön az egészet, a felbontás után jobban eláll. Az üvegeket jól fertőtlenítsük ki, különben hamar megromolhat a dzsemünk. A legjobb, ha forraljuk pár percig, majd lehűtjük őket, és ezután rakjuk bele a kész gyümölcskészítményt. Választhatunk dizájnos üvegeket vagy festhetünk rájuk mintákat üvegfestékkel, a tetejükre köthetünk egy szép anyagdarabot selyemszalaggal. A szalagra ráírhatjuk az ajándékozott nevét, vagy ha csak a magunk örömére készítjük, akkor a készítés dátumát, a dzsem fajtáját. A dzsemeket csak pár percig kell forralni, így vitamintartalmukból még kellő mennyiség megmarad.

Édesítés

Édesítésre a befőzés során lehet fruktózt (gyümölcscukrot) használni, de nyugodtan eltehetjük őket édesítőszerrel vagy nyírfacukorral is. Azt tudnunk kell, hogy a fruktóz édes ízének kialakulásához kell egy pici idő, ezért kevergessük jól el a készítményben, majd kóstoljuk meg. Először csak keveset tegyünk hozzá, mert sokkal édesebb, mint a cukor, félő, hogy túllövünk a célon.

Az édesítőszereken általában fel van tüntetve, hogy mekkora adag felel meg belőlük adott mennyiségű cukornak. De ezt is érdemes inkább kis adagokban belerakni, közben kóstolni, így biztosan jó lesz a végeredmény. Javaslt a por állagú édesítőszerek használatát, hiszen a tabletták használata egyáltalán nem célszerű, a folyékony pedig felhígítaná a gyümölcskészítményt.

A nyírfacukorban az a jó, hogy ha valaki eddig cukorral készített dzsemet, akkor tudja, mekkora mennyiségre lesz szüksége, ugyanis nagyjából ugyanannyi nyírfacukrot kell használnia, mint amennyit a cukorból. Ráadásul a nyírfacukor teljesen természetes édesítőszer, ráadásul az energiatartalma alacsonyabb a cukorénál.

Bármelyiket választjuk is, a dzsem energiatartalma kevesebb lesz, mintha hagyományos cukrot használtunk volna, és a cukor sem fogja feleslegesen megterhelni a szervezetünket.

Próbáljunk ki új ízeket!

A következő receptekkel nem csak egészséges, de nagyon is ízletes dzsemeket főzhetünk be a téli időszakra. Ha már a polcon sorakozik a hagyományos barack- vagy szilvalekvár, és a cseresznye- vagy meggybefőtt is a vitaminéhes téli napokat várja, kísérletezzünk bátran új ízekkel. Először csak kisebb mennyiséggel próbálkozzunk a befőzés közben, és ha siker koronázza a kísérletezést, a következő évben emelhetjük az adagot!

Az alábbi receptötleteknél mintegy 2 kg gyümölcs felhasználásával számoltunk. Ilyenkor édesítőszerből 20-30 dkg-ra van szükség, főleg nyírfacukor esetén, amelynek mennyisége teljesen azonos a hagyományos kristálycukoréval.

Almás-fahéjas dzsem

Ha lehet, válasszunk édesebb almát, hogy minél ízesebb legyen, és kevesebb édesítőanyagot kelljen használni. Az almát sok esetben sárgabarackkal is el lehet keverni, így ellensúlyozva a barack édességét és az alma semlegesebb ízét. A fahéj, mint tudjuk, remekül kiegészíti az almaízt.

Készítése: Az almát hámozzuk meg, vágjuk apró kockákra. Pár darab kocka almát tegyünk félre, a többit turmixoljuk össze. Tegyük egy nagy edénybe, majd a tűzhelyen kezdjük el melegíteni. Öntsünk hozzá annyi nyírfacukrot, amennyi cukrot egyébként használnánk, de ne édesítsük túl. Tegyük bele az őrölt fahéjat is, annyit, hogy az ízén erőteljesen érződjön (ez kb. 2-3 kávéskanál). Ha nincs időnk vagy kedvünk órákat várni arra, hogy besűrűsödjön, akkor használjunk zselésítő port, amellyel csak 2 percig kell forralnunk a masszát, majd öntsük üvegekbe, tegyük bele az almakockákat, és esetleg még néhány darabka fahéjat is. Dunsztoljuk szokás szerint. Az üveg díszítéséhez is használhatunk fahéjrudakat.

Szilvás-rumos-vaníliás dzsem

A gyümölcsöket dzsemek esetében is nyugodtam keverhetjük kis mennyiségű alkohollal, feltéve persze, ha csak felnőttek fogyasztanak belőle. A szilvához rumot választottunk ebben az esetben, de tehetünk bele mandulalikőrt vagy más gyümölcsök mellé narancslikőrt is. Nagyon jó ízkombinációt kapunk, ha narancsból készítünk dzsemet, és a gyümölcshúsba belereszeljük a narancs héját, valamint hozzáteszünk pár csepp narancslikőrt. Az eredményt nyugodtan tálalhatjuk például egy jó kacsasülthöz. A narancsos változatot leginkább télen tudjuk elkészíteni, nyáron inkább a szilvával próbálkozzunk.

Készítése: Az érett szilvákat jól turmixoljuk össze (ebben az esetben ne hagyjunk gyümölcsdarabokat), majd tegyük fel főni. Ugyanúgy, mint az almás-fahéjas változatnál, zselésítővel is elkészíthetjük. Eközben vágjunk fel hosszában egy vaníliarudat és kaparjuk bele a szilvapürébe a magokat. Ha kész, vegyük le a tűzről, és csepegtessünk bele egy kevés rumot, ezután töltsük az üvegekbe. A szokásos eljárással dunsztoljuk.

Meggyes-mentás-étcsokis dzsem

Meggy és csoki: hát nem csodálatos párosítás? Főleg egy kis mentával megbolondítva! Nem kell hozzá, csak pár perc, és ön is megkóstolhatja otthon.

Készítése: Mossuk meg a meggyet és magozzuk ki. Turmixoljuk le, de hagyhatunk pár elfelezett meggydarabot külön. Készítsük ugyanúgy, mint az előzőeket, de a forralás végeztével, ha lehűlt a dzsem, reszeljünk bele jó minőségű étcsokoládét. Az üvegek aljába rakjunk pár levél mentát (előzőleg jól mossuk és szárítsuk meg őket). Erre öntsük a csokis-meggyes dzsemet. A szokásos módon dunsztoljuk. Csak bírjuk kivárni, míg az ízek jól összeérnek, hiszen akkor lesz igazán finom!

Ha van kedvünk még egy picit megbolondítani ezeket a dzsemeket, rakhatunk hozzájuk olajos magvakat: diót, mandulaszirmot, pisztáciát. Mindig a sótlan változatokkal dolgozzunk. A mandulapehely semleges az íze bármilyen gyümölcshöz jól illik, elég könnyed ahhoz, hogy jól elkeveredjen a gyümölcskészítményben, mégis egy kis különlegességet kölcsönöz a lekvárnak, dzsemnek.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ez az ősz legjobb zsírfaló itala, éjszaka segíti a fogyást
Maradj formában ősszel is. A legjobb, ha mindig frissen készíted el és minden nap iszol belőle egy keveset. Hidd el a látványos hatás nem marad el.
Hihetetlen, milyen egészséges! Nagyanyáink titkos alapanyaga: Jászvaj
Folyékony arany, amelynek nem csak az íze mennyei, de az egészségünkre is fantasztikus hatással van.
3 remek őszi recept, ami felgyorsítja a fogyást
Itt az ősz, és vele együtt a gombás, padlizsános, almás, fahéjas finomságok szezonja. Válogatásunkban olyan diétás fogásokat gyűjtöttünk össze, amik nem csak segítik a fogyást, de igazi őszi ínyencségekkel készültek. Érdemes őket kipróbálni!
Palvin Barbi 31 évesen is bombaformában, kiderült a titka
Október 8-án ünnepli születésnapját hazánk népszerű modellje, Palvin Barbara, akiből már többen próbálták kiszedni a szépségtrükkjeit, és bomba alakjának titkát.
Fitness lady lett a nagymama, Gabi 50 évesen kezdett versenyezni
Sokan alig akarják elhinni, hogy Koltai Gabriella túl van a hatodik X-en. Az pedig még meglepőbb, hogy csak 40 éves kora után kezdett el edzőterembe.
Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!

Ajánlataink