A nők talán legrettegettebb ruhadarabja a bikini – leszámítva azon keveseket, akik önfeledten, önbizalommal telve tárják a világ elé mesés idomaikat. A legtöbben sajnos, nem vagyunk ilyen szerencsés helyzetben. Ráadásul a fürdőruhaszezon közepén járunk, így trükkökre, apró segítségekre biztosan szükségünk lesz.

Bikinibarát élelmiszerek

Van néhány apróság, amire érdemes figyelni. Ha az étrendünkbe zömével alacsony kalóriatartalmú, mégis laktató, rost- és fehérjedús tápanyagokat iktatunk be, villámgyorsan elérhetünk egy kis testkontúrjavulást. Márpedig egy bikiniben minden deka számít. A javasolt élelmiszerek nemcsak jótékony alakformálók, hanem feszesítő, fiatalító hatással is bírnak. Válogassunk kedvünkre!

Tej, sajt, joghurt

Persze elsősorban az alacsony zsírtartalmú tejtermékek segítenek a súlycsökkentésben, és a súlytartásban. Ha a napi elfogyasztott kalciummennyiséget 1200 milligrammra emeljük, jóllakottak lehetünk, miközben nem vittünk be pluszkalóriát a szervezetünkbe, sőt, akár növelhetjük is a leadott súly mértékét. Reggelire igyunk két deciliter sovány tejet, nassként válasszunk alacsony zsírtartalmú vagy görög típusú joghurtot, és akár a hús helyett is fogyasszunk sajtféléket. Ezek mind az izmokat építik, eltelítenek, erősítik a csontokat és az izomzatot. Az éhséget csillapíthatjuk még egy darab intenzív ízű sajt elrágcsálásával, például parmezánnal. Sokkal egészségesebb, mint egy müzli- vagy csokiszelet.

Marhahús

A diétázók nagy része retteg a vörös húsoktól, hiszen az a hiedelem róla, hogy túl zsíros és növeli a súlygyarapodás esélyét. Nos, egy szelet zsenge marhahús nem egészségtelen. A marhahús ugyanis linolénsavat tartalmaz, amely segít megszabadulni a hasi és deréktáji zsírpárnáktól, ráadásul az egyik leghatékonyabb segítség, ha izomépítésről van szó. Aki sportol, hetente legalább egyszer vagy kétszer fogyasszon bátran marhahúst, persze nagy adag salátával. A marhahúsban a linolénsavon kívül egészséges ómega-3 és ómega-6 zsírsav is van. Nem mindegy azonban, hogy honnan szerezzük be a húst. Próbáljuk olyan hentestől vásárolni, aki felvilágosítást adhat a hús eredetéről, koráról, minőségéről.

Kaliforniai paprika

A kaliforniai paprikának nagyon magas az antioxidáns-tartalma, bőrfiatalító hatással rendelkezik, ezenkívül sok A- és C-vitamin is van benne. Teljesen zsírszegény, alacsony a kalóriatartalma, egy nagyobb szelet 3 gramm rostot tartalmaz, amely nagyon fontos az emésztés szempontjából. Ha legalább egy fél paprikát keverünk a salátáinkba, ha teszünk belőle szendvicsekbe, tortillába, sokat segíthetünk az anyagcserénknek, elkerülhető vele a puffadtság, a dagadt láb. Fogyasztható bátran nagy mennyiségben, hiszen laktat és telít. Egy szelet sajttal vagy felvágottal akár kenyér nélkül is remek, étkezések közötti éhségcsillapító.

nő, medence, gyümölcs

A kaliforniai paprika például fogyasztható bátran nagy mennyiségben, hiszen laktat és telít.
Fotó: shutterstock

Extra tipp: Sültpaprika-krém

Vágjunk szeletekre két-három nagyobb darab piros kaliforniai paprikát. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, és 160 fokon süssük addig, míg összezsugorodik, megpuhul. Ekkor tegyük egy robotgépbe. Ízesítsük ízlés szerint borssal, fokhagymával, csilivel, esetleg kevés zöld fűszerrel. Keverjük egészen pépesre. Remek mártás húsok, grillezett sajtok vagy zöldségek mellé, ráadásul teljesen kalóriaszegény. Összesüthetjük finom húsokkal is. Egy tepsi aljára helyezzünk ízlés szerinti húsdarabokat, mondjuk csirkemellfilét. Öntsük rá a paprikaszószt, és fólia alatt süssük 160 fokon, 45 percen keresztül. Majd vegyük le a fóliát és így süssük még 20 percig. Önmagában is kiváló fogás!

Hüvelyesek

A hüvelyesek fehérjében nagyon gazdag élelmiszerek. Nagyon alacsony a kalóriatartalmuk, és hosszú időre jóllakottságérzést biztosítanak. Magas a szeléntartalmuk, amely segítséget nyújthat a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. Rosttartalmuk szintén nagyon magas, amelynek az anyagcsere-folyamatokban van jelentősége. Nem kell aggódni amiatt sem, hogy a hüvelyesek puffasztanak. Attól függ, mivel fogyasztjuk őket. Salátával vagy teljes kiőrlésű gabonafélével kombinálva kiváló egytálételek készíthetők belőlük, amelyek puffadás, gyomorfeszülés és gyorsan beköszöntő éhségérzet nélkül laktatnak.

Csirkemell

Ha csirkemell filét fogyasztunk – persze a bőre nélkül –, rengeteg hasznos fehérjével gazdagítjuk a szervezetünket. A csirkemellből nyert fehérje könnyen emészthető, azonkívül jól hasznosítható Q10 enzimet tartalmaz, amely feszesen, fiatalon tartja a bőrt. Ennek az enzimnek nagy szerepe van a zsírégetésben és a test feszesítésében is. Akár naponta fogyaszthatunk csirkemellet grillezve, roston sütve, párolva, de rántva vagy bő olajban sütve már nem. Mindig fogyasszunk hozzá salátafélét, így még jobban laktat, anélkül, hogy puffasztana. Nagyon könnyű megemészteni, hosszan tartó jóllakottságérzetet biztosít. Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy ne érezzük kellemetlenül magunkat a bikiniben.

Humusz

A kalóriadús mártogatós szószok helyett érdemes humuszt fogyasztani. Sőt, még a saláták önteteit is ajánlatos lenne erre a rostdús, ám kalóriában igen szegény mártásszerűségre cserélni. A majonézes vagy az üveges és cukorral tartósított salátaöntetek akár 75 kalóriát is tartalmazhatnak teáskanalanként! Ez pedig, nagyon sok. A humuszban negyedennyi kalória van. Kiválóan alkalmas zöldségekhez mártogatós szósznak, saláták tetejére öntet helyett vagy csak úgy önmagában, kanalazgatva. Finom, laktató, alakkímélő. Nem köti meg a sót, nem gyarapítja a zsírpárnákat.

Humuszrecept: robotgép segítségével krémesítsük a következő összetevőket: 1 csésze csicseriborsó (megpárolva), 1 citrom leve, 3 tk. olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, pici só, kevés kurkuma, bors, zöld fűszerek ízlés szerint.

Tofu

Aki sportol, jól teszi, ha megbarátkozik a tofuval, bármennyire idegenkedett is tőle korábban. Ez szójából készül és edzés vagy bármilyen testmozgás után segít az izmoknak regenerálódni, épülni, erősödni. Fehérjében nagyon gazdag, sőt, magas az aminosav-tartalma is, fiatalít, energetizál. A vegetáriánusok étrendjében akár húshelyettesítőként is feltűnhet. Ennek ellenére húsevők is bátran fogyasszák, akár erőteljes fűszerezéssel vagy pácolással, hiszen a tofu önmagában kissé semleges ízű.

Tonhal

A tonhal remek választás, ha jó formában szeretnénk maradni. Laktat, egészséges, könnyen hozzáférhető, ugyanis konzervből is fogyasztható. Sós vagy olajos lében is megvehetjük. A szószokban eltett tonhaltól viszont óvakodjunk, előfordulhat, hogy cukros tartósítószert tartalmaznak. A tonhalat ne keverjük majonézzel, ne tunkoljuk fel a levét kenyérrel, mert az már nem alakbarát. Fogyaszthatjuk azonban salátával, így a levét vagy az olaját felhasználhatjuk salátaöntetként. B3-vitamint tartalmaz, amely természetes koleszterinszint szabályozó anyag, valamint segít lebontani a káros zsírokat. A tonhal ezen kívül fehérjében, ómega 3 zsírsavban is gazdag, igen laktató étel.

Bombasztikus bikinitesttel büszkélkedhetnek ezek a 40 feletti hírességek

Itt a towelkini, ami bikini és törülköző egyben

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.