Ha rutinos fogyókúrázó vagy, akkor biztosan hallottál már csalóétkezésről, csalónapról. Akad, aki ellenzi, és van olyan, aki ajánlja a „bűnözést”. De mit is jelent pontosan a csalóétkezés, és mik a főbb szabályai?

Bűnözz okosan: így működik a diétában a csalónap

Mikor csalhatsz?

Az első hetekben, amikor elkezdesz egészségesen táplálkozni – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél – semmiképpen ne tervezz a csalóétkezéssel, pláne ne csalónappal. Az első időszakban fontos, hogy rögzüljenek az új étkezési szokások. Ha rögtön „bűnözni” kezdest, egy csalóétkezésből könnyedén csalónap, sőt csalónapok, -hetek, -hónapok lesznek. Egyszóval rövidesen vissza fogsz térni a régi rossz szokásokhoz, amelyektől éppen próbáltál megszabadulni.

 

csalónap

Fotó: Shutterstock

Először az egészséges táplálkozás bevezetése után egy-két hónappal lehet csalni egy kicsikét, amikor már biztos vagy abban, hogy meg tudsz állni egy adagnál. Tehát első alkalommal csak egy kis étkezéssel kezdd, ne egy egész csalónappal.

A későbbiekben, amikor már teljesen az életed része lett az egészséges életmód, nyugodtan ehetsz ilyen alkalmakkor bármilyen ételt, amit szeretsz, akár egy klasszikus pizza vagy cukros sütemény az. A lényeg, hogy meg tudj állni, a csalónap vagy csalóétkezés másnap ne folytatódjon, és vissza tudj térni oda, ahol a „bűnözés” előtt abbahagytad. És semmiképp se hagyd ki az edzést. Elsősorban nem azért, hogy ledolgozd azt, amit megettél, hanem azért, mert rendesen feltöltötted a szervezeted szénhidrátraktárait, most biztosan kiemelkedően jól fog menni az edzés.

 

Miért fér bele néha a fogyókúrába a csalónap?

A legjobb szolgálatot akkor teszi ez a módszer, amikor eljutsz oda, hogy a szervezeted megszokta a fogyókúrás étrendet, valamint a rendszeres mozgást, és bár fogyni szeretnél, a súlyod mégis stagnál. Ugyanis, ha kizökkented a szervezeted a megszokottból, akkor fel fog gyorsulni az anyagcseréd, és végül újból a fogyás.

Ennek pedig tudományosan bizonyított oka van. A felelős a leptin nevű hormon, amely a zsírsejtjeiben termelődik. Fő feladata, hogy jelet küld az agynak arról, éhes vagy, vagy éppen már tele van a gyomord, valamint szabályozza az energialeadást a szervezetében. Tehát amint csökkented a kalóriabevitelt, és csökken a zsírsejtek mérete is, úgy mutat csökkenést a leptintermelés is. Emiatt lelassul az anyagcseréd energiatakarékossági célzattal, és le fog állni a zsírraktárak felhasználása is. Ugyanakkor, ha hirtelen nagyobb mennyiségű kalóriát fogyasztasz – vagyis néha-néha beiktatsz egy csalóétkezést –, a leptintermelés fellendül, és az anyagcseréd ismét begyorsul, a fogyásod pedig újból megindul.

A csalónapok gyakoriságát a testzsírszázalékod és a diétád hossza határozza meg, vagyis minél hosszabb ideje tartod az étrended, illetve minél alacsonyabb a testzsírszázalékod, annál sűrűbben lehet beiktatnia a csalóétkezéseket. De túlzásokba semmiképp se ess!

A csalóétkezéses módszer mellett szól még a mentális tényező is: ha konkrét megvonások vannak, azt a legtöbb ember nehezen viseli. Viszont ha tudod, hogy a héten lesz egy csalóétkezésed, amikor ismét a kedvenced eheted, akkor könnyebben kitartasz a fogyókúrád mellett. Ne felejtsd el, hogy az egészséges, nem pedig az aszkéta életmód a cél!

 

Mire kell figyelned a csalónap vagy csalóétkezés során?

Fontos, hogy csalóétkezés során tartsd meg a fogyókúrád alatt megszokott fehérje-, rost- és széndhidrátarányt. Érdemes elsősorban komplex szénhidrátokat fogyasztanod, mert ez kiegyensúlyozottabb inzulinszintet eredményez.

Előfordulhat, hogy egy-egy csalóétkezés, csalónap után a mérleg és/vagy a tükör mást, „rosszabb eredményt” mutat, mint előtte. Ettől nem kell megijedni, egyetlen „rossz” étkezéstől még nem fogsz hízni. Csak mindig tartsd be a fő szabályt: másnap vissza kell térni az egészséges, mértéktartó táplálkozáshoz, amely az életmódváltásod jellemzi!

 

Nem kötelező!

Ne feledd, hogy ez nem kötelezően alkalmazandó módszer. Ha úgy érzed, csak bezavarna a rendszeredbe egy ilyen laza nap, nyugodtan hagyd ki. Következetes munkával enélkül is előbb-utóbb újra megindul a fogyás.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Karácsony előtt is jól jöhet: a csendterápia titka
Túl egyszerű, hogy igaz legyen?! Egy terápia, amire nem kell vagyonokat költenünk, nem igényel drága eszközöket, mégis hihetetlenül sokat tesz a mentális-, lelki,- és testi egészségünkért.
Ajándékötletek sportrajongó rokonoknak, barátoknak!
A szokásos ékszer, ruha és ajándékutalvány helyett idén váltson sportosra! Amennyiben van a családban sportrajongó családtag, lepje meg valami, a hobbijához jól köthető ajándékkal. Ne feledje, ha sportot ajándékoz, egészséget is ajándékoz!
Edzés kardiógépekkel, mutatjuk, hol rontod el!
Gyakori hibák az edzés során, amelyekre érdemes figyelni.
Diós karácsonyi keksz cukor- és lisztmentesen
Ezt az ünnepi hangulatot idéző könnyű, omlós, liszt- és cukormentes finomságot egyszerűen nem lehet elrontani. Az illata betölti majd az egész lakást, és jobb, ha eldugod, hogy ne egye meg a család egyszerre.
Készülj fel már a diéta előtt! Hasznos tudnivalók a fogyókúráról
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, akkor nemcsak a kilók fogyatkozására számíthat, de sok egyéb kísérőjelenséggel is találkozik majd.
Egészséges alternatívák a karácsonyi sütés-főzéshez
Az ünnepekre készülődés elmaradhatatlan része a legtöbbször a háziasszonyokra háruló ötletelés: mi is legyen a karácsonyi menü, mivel várjuk a vendégeket. A hagyományos konyhát kedvelő családokban is felmerül időnként az igény, hogy a nehéz, a gyomrot megterhelő ételek és sütemények mellett könnyebb, egészségesebb ínyencségek is legyenek az étlapon. Ahol pedig eleve van olyan családtag, aki valamilyen speciális diétára van fogva, még körültekintőbben kell megválogatni, mi kerül az ünnepi asztalra.
Immunerősítés a téli hideg előtt: ezt kell tenned most
Az immunerősítés egyik meghatározó alappillére a vitaminok és ásványi anyagok bevitele, de néhány életmódbeli változtatással is sokat tehetsz azért, hogy a lehető legegészségesebben vészeld át a telet.
A tél diétás kedvence: 10 perces mákmuffin
Fogyókúra idején sokszor vágyakozol az édesség után? Ne tedd, mert a lemondásokkal teli diéta sokkal kevésbé hatékony! Nyugodtan ehetsz finomságokat, csupán olyan desszertet kell választanod, amiben kevés a finomított szénhidrát.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.