Cseke Katinka bomba formában van! A színésznő fogyása után rengeteg embert inspirált, és úgy döntött, nem áll le! Szuper alakját most egy különleges fotózáson mutatta meg, és az eredmény egyszerűen döbbenetes!

Cseke Katinka elképesztően vékony lett – friss fotók!

„Nemrég igazán különleges fotók készültek rólam! Őszintén bevallom, még egy éve sem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de így lett. 100 kiló körül sokszor azt gondoltam, hogy ez már így marad, ahogy sokan legyintenek, »én már így halok meg«! De Singh Viki ajánlott egy gyógynövény komplexumot, ami elmulasztotta a falási rohamaimat, és elindultam ezen az úton! Elértem valamit, amit most megtartani sokkal nehezebb. Nemrég vissza is szaladt rám pár kiló, eleresztettem magam, több csokit ettem, aztán annyira megijedtem ettől, hogy gyorsan összekaptam magam, és le is ment szerencsére” – magyarázta Cseke Katinka, aki még szeretne további kilóktól megszabadulni.

„Az életem nagyobb részében voltam vékony, mint duci, szóval nekem ez most olyan, mintha visszakaptam volna a régi önmagam, de azért nem bújok ki a bőrömből! Eddig sem voltam igazán csajos csaj, most is ugyanolyan maradtam, nem fogok például soha azért sminkelni, mert leugrom valamiért a kisboltba. Persze, ezeket a fotókat én is örömmel nézem, de a legnagyobb büszkeség számomra, ahogy a lányom és a szüleim reagáltak a képekre! A kislányom elámult, hogy milyen csajos vagyok, és nekem ez nagyon jól esik” – mondta Katinka, aki az elmúlt időszakban teljesen új dolgokba vágta a fejszéjét.

cseke katinka, fogyás, változás, alak

Fotó: Schumy Csaba

„Egy kollégámmal színistúdiót hozunk létre gyerekek számára. Ez nem egy tanoda lesz, hanem egy hely, ahol a gyerekek eljátszhatják, kijátszhatják magukból az őket ért negatív élményeket, feszültségeket. Segít nekik átlendülni a nehéz időszakokon” – tette hozzá a színésznő, akit több új televíziós műsorban is láthatnak majd a közeljövőben a nézők.

cseke katinka, fogyás, változás, alak

Fotó: Schumy Csaba

Nagyon sokat fogyott Cseke Katinka – fotó

Vintage frizurák, amikkel már nem találkozunk, pedig gyönyörűek

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.