Ha valaki állandóan súlyfelesleggel küzd, mindig is keresni fogja a számára leginkább megfelelő diétát, amellyel könnyen megy a fogyás. Rossz hír: nem a divatos, rövid távú diéták az eredményesek, hanem a tartós életmódváltás. Nézzük, melyek azok a rossz szokások, amelyektől feltétlenül meg kell szabadulnia, ha fogyni akar. 

Ha fogyni szeretne, mondjon le erről a 6 rossz szokásról!

1. EGYES ÉLELMISZEREK TELJES MEGVONÁSA

Mindenkinek van olyan kedvenc étele, amelynek nem tud ellenállni. De örökre kiiktatni az étrendből valamint csak azért, mert finom, és túl sokat tud enni belőle, hiba. Szakemberek szerint ugyanis ami tilos, az még vonzóbbá válik. A teljes tiltás helyett legyen megengedő önmagával, persze, csak néha! Havonta 1-2 alkalommal engedjen meg magának egy keveset a kedvencéből. Egyen lassan, élvezze az ízeket, az étel textúráját és aromáját.

2. KEVÉS ALVÁS

Ült már korán reggel az asztalnál, és lélegezte be szinte ájultan a forró croissant ínycsiklandó illatát? Jobb, ha tudja, hogy az alvás mennyisége és minősége jelentősen befolyásolja az étkezési szokásait: a kevés alvás az első számú bűnös a farkasétvágy kialakulásában. A jó hír az, hogy ezen nagyon könnyen változtathat, hiszen az elégséges alvásmennyiség nagyban hozzájárul a falásrohamok, az állandó szénhidrát iránti vágy megszűnéséhez.

3. TÚL SZIGORÚ ÖNMAGÁHOZ

Nem lazít szigorú diétáján még a saját születésnapján vagy sem? Ez hiba! Ne gondolja, hogy ha elfogyaszt egy vékony szeletet az szülinapi tortájából, már tönkre is tette a diétáját. A szigorú, túl alacsony energiabevitellel járó diéták amúgy sem egészségesek, és bizonyítottan nem működnek: lassítják az anyagcserét, és egy idő után minden leadott kiló visszamászik. Néha egyszerűen nem tilos a bűnözés (lásd 1. pont), legyenek ezek a jutalomalkalmak, hogy olyan szépen és kitartóan halad!

4. (SOK) ALKOHOLT ISZIK

Az alkohol csökkenti a gátlásokat, és evésre ösztönöz akkor is, ha éhségérzet nem is jelentkezik. Ahhoz, hogy ezt megakadályozza, érdemes először is fontos csak nagyon kevés alkoholt inni – és azt is csak különleges alkalmakkor, és sem éhgyomorra –, valamint egy görbe este után csupa egészséges finomsággal zárni a bulit.

5. KIHAGY FŐÉTKEZÉSEKET

Egyszerű mateknak tűnik, ugye? Ha kihagyja az ebédet, és normál vacsorát eszik, akkor egy csomó kalóriát „megspórol”. De ez sajnos nem így működik. Az étkezéssel összefüggő hormonok – az éhségérzet alakulásában szerepet játszó ghrelin és a jóllakottságot jelző leptin – működése akkor van egyensúlyban, ha rendszeres időközönként üzemanyaghoz jut a szervezet. Ha ez a kényes egyensúly felborul, előbb-utóbb megnövekszik az étvágy. Próbálja meg előre megtervezni az étkezéseit, különösen a zűrös napokon.

6. NEM FOGYASZT ZSÍRT

Ez valamikor még a ’90-es években rögzülhetett, hiszen ma már pontosan tudjuk, hogy a zsír nem „rossz”, a kiegyensúlyozott táplálkozásban igenis szükség van egészséges zsírokra, természetesen megfelelő mennyiségben. Emellett ne dőljön be a zsírmentes vagy kevesebb zsírt tartalmazó jelöléseknek sem, mert attól még cukrot, kalóriát bőven tartalmazhatnak.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.