Mindenkinek van konkrét elképzelése arról, hogyan is tudna lefogyni, ha egyszer tényleg rászánná magát. Sokan rögeszmésen ragaszkodnak egy-egy diétához, rosszabb esetben téveszméhez. Küzdenek hosszasan, de különösebb eredmény nélkül. Ezúttal négy gyakori módszert értékeltünk, és megmutatjuk, hogyan teheti egészségessé és hatékonnyá a diétáját.

Lefogyhat e az, aki gyorséttermi ételen él?

1. Semmi zsír!

„Tízéves korom óta fogyókúrázom.” –Anna a húszas éveinek közepén jár, irodai munkát végez.

  • Magasság: 164 cm
  • Súly: 67 kg

Étkezési szokásai:

Anna gyermekkora óta retteg az elhízástól. „Édesapám rajongott a csontsovány nőkért, nem tudtam másra gondolni, mint hogy én is így nézzek ki, ezek a gondolatok határozták meg az étkezési szokásaimat.” Az elmúlt két évben minden erejével arra koncentrált, hogy az étrendjéből kizárja az összes szükségtelen zsírt.

Átlagos étrendje

Reggeli: Kávé édesítőszerrel, kevés tejjel. Főtt tojás, de csak a fehérjét eszi meg. Magas rosttartalmú zabpehelyből 1 kanállal tesz a zsírszegény joghurtba. Hetente kétszer eszik egy banánt is.

Ebéd és vacsora: grillezett csirke- vagy pulykamell, saláta, zsírszegény, többnyire citromos öntettel, vagy egy tál párolt zöldség.

Nassolás: „Nassolni mélyhűtött joghurtot, vagy tejszínt szoktam, de havonta engedélyezek magamnak egy őrült kilengést, ekkor elmegyek az egyik gyorsétterembe, és eszem egy hatalmas adag sült krumplit, vagy egy hatalmas adag vanília fagyit.”

Mennyit mozog?

Naponta 45 perces kardio edzést végez otthon, fitnesz-DVD alapján, és hetente 4 alkalommal eljár boksz-edzésre.

Értékelés:

Annának el kell fogadnia, hogy a szervezetünknek szüksége van bizonyos mennyiségű zsírra ahhoz, hogy az A-, D-, és K- vitaminok fel tudjanak szívódni testünkben. Rendszeres iktasson az étrendjébe halat, illetve a salátákat ízesítse olivaolajjal, így bekerülnek a szükséges, egészséges zsírok a szervezetébe. Ellenben célszerű volna a sültkrumplis kilengést megszüntetni, helyette inkább egy biosütit, vagy fitneszfagyit javasolunk.

Ennyi mozgás mellett bátrabban fogyaszthatna minőségi szénhidrátot is, teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket.

2. Az egészséges táplálkozó

„Igyekszem egészségesen étkezni, de nem vonok meg magamtól semmit sem.” – Bea 32 éves, tanárnő. Elégedett az alakjával, szexinek érzi telt idomait, de tudja, hízásra hajlamos, így nem ártana 4-5 kilótól megszabadulnia.

  • Magasság: 168 cm
  • Súly: 80 kg

Étkezési szokásai:

Bea többnyire mértékkel, de azt eszi, amihez kedve van, hét közben szigorúbb, de hétvégén nem tilt meg magának semmit.

Átlagos étrendje

Reggeli: Muffin almaszósszal vagy lekvárral, tejeskávé.

Ebéd: csirke salátával és öntettel, nem figyeli az öntet energiatartalmát.

Vacsora: Sült csirke párolt répával vagy brokkolival vagy, ha nagyon siet, egy tál zabpehely

Nassolás: Ha nincs ideje főzni, akkor gyorséttermi ételeket, pizzát választ.

Mennyit mozog:

Három alkalommal egy héten: ez többnyire jóga, ősztől tavaszig rendszeresen korcsolyázik.

Értékelés:

Beának érdemes volna a reggelijén változtatni, mert felesleges, és értéktelen kalóriákkal bombázza a szervezetét.

Teljes kiőrlésű lisztből készült, minimális barna cukorral készült muffint kellene fogyasztania, vagy teljes kiőrlésű kenyeret egy szelet sovány sajttal.

A sajt teltségérzetet ad, így nem kacsingatna a gyorséttermek felé. Hamarabb elérné a célját, ha hétvégeken is kicsit fegyelmezettebb lenne. Ha megszüntetné a gyorséttermi kilengéseket, néhány kiló automatikusan leszaladna róla, hiszen, a korcsolyázás megfelelő intenzitású sport.

3. A gyorséttermek rabja

„Fánkon, fagyin és sütin élek, mégis 34-es ruhákat hordok.” – Cili 29 éves, banki ügyintéző.

  • Magasság: 159 cm
  • Súly: 48 kg

Étkezési szokásai:

Cili az abszolút édesszájú, bár a sós nassokat sem veti meg. Minimális zöldséget és gyümölcsöt eszik, egész nap szénhidrátot fogyaszt. „Senki nem hiszi el, hogy ennyi étel és csokis keksz után ilyen vékony tudok maradni. – mondja Cili nevetve, miközben egy jókora csokit majszol.

süti, sütemény

Reggeli: Sajtos keksz és kávé

Ebéd: Pizza vagy más gyorséttermi étel

Vacsora: Tészta, öntettel, sok sajttal.

Nassolás: „A délutáni órákban szinte mindig elfogyasztok egy fánkot vagy csokoládét, vacsora után pedig fagylaltot eszem. Ha éjszaka megéhezem, csokis sütit nassolok.”

Torna:

Semennyi. Cili nem sportol.

Értékelés:

Nos, Cili azon kevesek egyike, akiket szerencsés génekkel áldott meg a természet, nem kell félnie az elhízástól, legalábbis egyelőre. Persze életkora előrehaladtával, és szervezete hormonösszetételének változásával vele is megeshet, hogy nő a súlya.

Nagyon nehéz a gyorséttermi fogyasztókat az egészséges táplálkozásra rászoktatni, hiszen a legtöbb embert a hízás réme készteti változásra. Mivel Cilit ez nem fenyegeti, az egészségére és sokoldalú tápanyagbevitelre kellene gondolnia, és annak érdekében változtatni.

Lehetetlen állapot, hogy alig fogyaszt gyümölcsöt és zöldséget. A reggeli sajtos keksz helyett magas rosttartalmú szendvicset ajánlanánk paradicsommal, paprikával. Később át kellene alakítania az ebédet és a vacsorát is. Jó lenne, ha megszeretné a mozgást, hogy fittebb és teherbíróbb legyen, és izmai megőrizzék rugalmasságukat.

4. A fehérje-habzsoló

„A lisztérzékenységem álruhába öltöztetett áldás.” – Dóra 27 éves, idegenvezető.

  • Magasság: 177 cm
  • Súly: 61 kg

Étkezési szokásai:

Két évvel ezelőtt derült ki, hogy Dóra lisztérzékeny. Az allergológus javaslatára abbahagyta a liszttartalmú ételek fogyasztását, így viszonylag rövid idő alatt 12 kg-ot fogyott. „Örülök annak, hogy nem ehetek semmilyen liszttartalmú ételt. Az ételeim sokkal egészségesebbek lettek, mert alacsony a szénhidrát-, de magas a fehérje-tartalmuk. Megszűntek a panaszaim, sokkal jobb a közérzetem.”

Reggeli: banán vagy joghurt

Ebéd: Sült pulykamell sajttal és salátával. Nassolni nyers zöldséget, pulykamell sonkát, mogyorót és joghurtot szokott, illetve egész nap tejet iszik.

Vacsora: Csirkemell filé zöldségkörettel, vagy hamburger zsömle nélkül és hozzá saláta.

Nassolás: Kevés csokoládé vagy egy pár kanál fagyi.

Torna:

Táncklubba jár, és hetente 3 alkalommal megy edzőterembe, ahol egy órát kardiózik, majd egy órán át súlyzós gyakorlatokat végez.

Értékelés:

Sok híve van a fehérje alapú diétáknak, lehet is a módszerrel fogyni, de hosszú távon fennáll a vesekárosodás veszélye. Dóra tulajdonképpen nagyon egészségesen étkezik, mert sovány fehérjét fogyaszt sok zöldséggel, mégis ki kellene egészítenie az étrendjét lisztszegény gabonával, rizzsel, vagy olyan szénhidrátokkal, melyeket az orvosa javasol, például kukoricalisztből készült zabpehellyel azért, hogy több energiája legyen a sportos élethez

5 fogalom, amivel legyen tisztában, mielőtt diétába kezd!

10+1 szívvédő nasi

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!