Ez a fogás a tökéletes bizonyíték arra, hogy a könnyű, alakkímélő ételek egyáltalán nem unalmasak. Egy pikáns és izgalmas főétel következik!

Mustáros csirke hajdinával – fogyókúrás ebéd 400 kcal alatt

Ebben az ételben a sovány fehérjét képviselő csirkemell és az egészséges, gluténmentes, rostdús hajdina a két főszereplő. A mustáros csirke hajdinával adagonként mindössze kb. 340 kcal-t tartalmaz, így, ha akár még némi sovány sajttal is megszórhatod.

Mustáros csirke hajdinával és rukkolával

Hozzávalók (4 személyre):

500 g csirkemellfilé

250 g hajdina

1 gerezd fokhagyma

3 evőkanál mustár

1-2 marék rukkola

2-3 ek olívaolaj

őrölt fekete bors

 

Elkészítése:

1. A hajdinát többször is mossuk át, majd kétszeres mennyiségű sós vízben rakjuk fel főni.

2. A megtisztított, megmosott csirkemellet vágjuk csíkokra, sózzuk, borsozzuk meg, majd a felhevített olajon süssük ropogósra – közben adjuk hozzá a zúzott fokhagymát meg a három evőkanálnyi mustárt is.

3. Ha már majdnem kész a csirke, keverjük hozzá a megmosott, lecsepegtetett rukkolát is, 1-2 pedig alatt hagyjuk összeesni.

4. A hajdinát osszuk el tányérokon, és halmozzuk rá a rukkolás-mustáros csirkét.

Elkészítési idő: 45 perc

 

DF-tipp:

Az ételhez ízlés szerint adhatsz még ízlés szerint zöld leveles zöldségeket, sült paradicsomot, sült paprikát.

 

A recept forrása: Vidék íze

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.