Néhány éve indul el hazánkban az intuitív étkezés, ezt mára utolérte az intuitív edzés is. Követői a belső hangjukra és a testükre hallgatnak sportolás közben.

Intuitív edzés? Mutatjuk, miért annyira sikeres!

Ennek követői pontosan tudják, mikor fokozhatják a tempót, illetve mikor álljanak le, mikor tartsanak pihenőnapot edzés közben. Így biztosan nem fogják megutálni a kedvenc mozgásformájukat, sőt testüknek is jót tesznek vele.

Ne mások mondják meg!

Aki úgy érzi, hogy rendkívül kimerül a mások által előírt és követett edzésterv miatt, és már képtelennek érzi magát arra, hogy legközelebb is nekiálljon a programnak, azoknak jó hírünk van. Nem kell felhagyniuk a sportolással, elég innentől kezdve a saját ösztöneiket követniük. Tépjék össze a szigorú szabályokkal megtűzdelt tervet, és hallgassanak testük belső hangjára. Ez azt is jelenti, hogy nem csak a programot, de akár a sportot is felcserélhetik egyes napokon, például, ha aznap nem érzik magukban az erőt a futáshoz vagy edzőtermi súlyemeléshez, inkább úszni vagy táncolni lenne kedvük, akkor tegyék azt. Ezzel nemcsak a kimerült izmaiknak, de a lelküknek is jót tesznek.

Hogyan végezzük?

Az intuitív edzés követőinek nem kell semmilyen tervet készíteniük, hiszen éppen ez a lényege ennek a mozgalomnak, hogy mindig a pillanatnyi érzéseiket követik. A mozgásforma, a gyakorlatok és az intenzitás kiválasztásánál a legfontosabb szempont, hogy az adott napon, órában mire vágynak, mennyit bírnak, mihez van erejük és kedvük. Vagyis innentől kezdve nem az előre kitűzött edzésterv irányítja a napjaikat és az életüket.

Akik már kipróbálták, úgy tartják, hogy ennek legfőbb motivációs forrása az önfejlesztés vágya, a lélektani előnyök és a társas kapcsolatok kielégítése, nem pedig egy társadalmi elvárás a külsejükkel kapcsolatban és nem a kényszer. Ezzel a saját örömök, a testi- és a szellemi egészség érdekében tűzik ki a célokat. Az intuitív program hívei azt tanácsolják, hogy engedjük el az elérhetetlen szépségideálok hajszolását, és kizárólag önmagunkra, a vágyainkra figyeljünk.

fogyókúrás holtpont életmódváltás edzés

Fogyókúrás holtpont esetén az is segíthet, ha kicsit változtatunk az edzésterven
Fotó: Shutterstock

Ez nem lustaság!

Itt nem elsődleges szempont a magas kalóriafelhasználás és az izomépítés, így nincs jó vagy rossz mozgásforma. Sőt, nem kell erőltetni a testünket, ha fáj valamink, vagy kicsit rosszul érezzük magunkat, és nem is kell emiatt kellemetlenül éreznünk magunkat. Emiatt azonban felmerülhet a kérdés, hogy ez nem fordul-e át lustaságba? Ha azt vesszük észre, hogy már a sokadik napon nincs kedvünk sprotolni, akkor érdemes egy kicsit erőltetni a mozgást, annyira, ami még jólesik. Ez az esetek többségében meghozza a kedvet a folytatáshoz is, de csak akkor, ha kedvünkre való a mozgásforma. Így a kitartás új értelmet nyer az intuitív edzésformát követők számára, hiszen nem csak a sportban lesznek eredményesek, de abban is, hogy megtalálják, mely tevékenységekkel tudják fenntartani a lelkesedésüket és fokozni az boldogságukat.

Kérdezzük magunkat!

Mielőtt hozzáfogunk az edzésprogramunk teljes megváltoztatásához, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket, hogy könnyebben tudjunk dönteni, milyen irányba induljunk.

  • Mennyire vagyok ma ideges? Kell erőfeszítést tennem, hogy ezt kimozogjam magamból?
  • Milyen a mentális állapotom? Van türelmem nagy odafigyelést igénylő mozgáshoz, vagy inkább most csak lötyögnék?
  • Fáradt vagyok, vagy van erőm keményebb mozgáshoz?

Az intuitív szó jelentése: ösztönös megérzésen, élményszerű felismerésen alapuló, sugallatszerű.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!