A nyár ugyan lassan véget ér, de a meleg idő még kitart, és tökéletesen alkalmas a grillezésre. Itt az ideje, hogy a megszokott hús-hagyma-krumpli kombó mellett mást is kipróbáljunk!

10 gyümölcs és zöldség, amit ritkán grillezünk, pedig isteni finom!

 

grillezés, avokádó, barack

A grillezés alkalmával mindenképpen érdemes kipróbálni a barackot, az avokádót és az ananászt is
Fotó: Shutterstock

1. Görögdinnye

Bizony, az isteni dinnye nem csak hidegen finom! Sőt a nagyobb darabokra vágott és grillen átsütött gyümölcs tökéletes fogás két főétkezés között; remek párosítás feta sajttal és balzsamecettel. Vagy: tűzzük nyársra, és tálaljuk mézzel, joghurttal.

 

Könnyű nyári receptek görögdinnyére hangolva

 

2. Barack

Legyen őszi vagy kajszi, a baracknak sem árt, ha kicsit átpirítjuk tálalás előtt. Vágjuk félbe a gyümölcsöket, távolítsuk el a magot és tegyük a rácsra: készre sülve tökéletes édes-savanykás kiegészítője lehet a salátáknak, húsételeknek.

grillezés, barack

Fotó: Shutterstock

3. Avokádó

Ezúttal ne krémet készítsünk belőle, kapjon némi füstös ízt. A barackokhoz hasonlóan vágjuk félbe és magozzuk ki. Néhány perc a rácson és már kész is a finom avokádós köret. Különösen jó megoldás ez, ha kicsit éretlenül vesszük, és nincs türelmünk tovább várni az érésre.

 

4. Római saláta

A zöldség, amit szinte csak nyersen fogyasztunk, egészen új formában mutatja meg magát: pakoljuk a grillre a hagyma és a paprika mellé. Készüljön belőle Cézár- vagy tonhalsaláta.

 

5 bevált trükk: így készíts tökéletes Cézár-salátát!

 

5. Endívia

Nem kell hozzá más, csak só, bors, egy löttyintésnyi olívaolaj, és máris grillkész az endívia. Tálaljuk a zöldséget sajtokkal, hideg fehérborral.

 

6. Ananász

Újabb gyümölcs, amelynek jót tesz, ha kicsit megkapja a füst. Az ananász savanykás-édes íze tökéletesen egészíti ki a házi hamburgert vagy salátát.

 

7. Grépfrút

Ha különleges nassolnivalóra vágyunk, nincs más dolgunk, mint a grillrácsra dobni a grépfrútot. Persze némi előkészületet igényel: a gyümölcsszeletek egyik felét kenjük át vékonyan mézzel vagy kókuszolajjal, szórjuk meg kevés fahéjjal – így tegyük a grillre.

 

8. Banán

Isteni karamellizált ízt kap a grillezés során ez a déligyümölcs, így még finomabb kiegészítője lehet egy fagylaltkehelynek.

grillezés, banán

Fotó: Shutterstock

9. Karfiol

Sokan elsősorban főve és levesben szeretik a karfiolt, pedig a grillezés során is bevethető. Először szeleteljük fel 1-2 cm vastag szeletekre. Kis olívaolaj, só, bors, fűszerkeverék (petrezselyemmel és korianderrel isteni!) hozzáadásával, pár perc a grillen és máris kész a finom köret a sült húsokhoz sült krumpli helyett – így az alakunk miatt sem kell aggódni.

 

Karfiol, a fogyni vágyók kedvence: 3 alakkímélő recept

 

10. Alma

Ne csak télen és ne csak sütőben, sütihez süssünk almát: nyugodtan mehet a grillre! Isteni desszertet készíthetünk így, mindössze pár perc alatt: a sült almát natúr görög joghurttal, mézzel, fahéjjal tálaljuk. Fehérjében és rostban gazdag finomságot kapunk akkor is, ha édesség helyett másra fáj a fogunk és grillezett brie sajttal kínáljuk a gyümölcsöt.

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.