Az egyetem első éveiben még semmi problémája nem volt, 90 kiló körül mozgott a testsúlya. Agrármérnökként végzett, munkája miatt járta az országot, sokat vezetett. Mint mondja, ez aztán az igazi ülőmunka, amihez ráadásul nagyon rendszertelen életmód is társul. Ez pedig hatással volt a táplálkozására is: amikor egy-egy fárasztó nap végén végre hazaért, jóízűen megvacsorázott – és mindig többet evett a kelleténél. Mire észbe kapott, már 120 kilónál is többet mutatott a mérleg- írja a Fanny magazin.

Valami véget ért, valami elkezdődött…

– Egyszerűen nem foglalkoztam a súlyommal, nem sportoltam, nem figyeltem eléggé magamra. Az azért aggasztott, hogy egy ismerősöm cukorbeteg lett, ezért le kellett mondania a szénhidrátokról, amit én akkor még nagyon szerettem… A végső lökést az életmódváltáshoz az adta meg, hogy a magánéletem válságba került. 44 évesen, egy válás közepén el kellett gondolkoznom rajta: mibe fojtsam a bánatom? További zabálásokba? Vagy még több munkába? És kinek kellek majd így, túlsúlyosan?

Búcsú a rossz szokásoktól

Gábor azt vallja, minden fejben dől el, és valóban: amikor elhatározta, hogy változtatni fog, rögtön mozgásformát is választott magának.

– Úszni kezdtem, mert azt olvastam, az kevésbé megerőltető a test – főként az ízületek –számára. A futásról sosem volt jó véleményem, egy kilométert is csak úgy tudtam megtenni, hogy szinte kiköptem a tüdőmet, és ekkora súllyal eleinte nem is volt szabad ezt a sportot űznöm. Az étrendemet is átalakítottam: rendszeresen kisebb mennyiségeket próbáltam magamhoz venni. Ami tiltólistára került: plusz édesítés, liszt, krumpli, kenyér, tésztafélék. A kávét korábban csak nagyon sok cukorral tudtam meginni, ezzel szemben ma már úgy szeretem, ha semmi nincs benne, maximum egy kis tej. Bevallom, óriási változást jelentett elhagynom a régi, rossz szokásokat. Ám megérte: egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem kell leülnöm ahhoz, hogy fel tudjam húzni a zoknimat, és a cipőfelvételhez sem kellett két nagyobb lélegzetvétel, mert lehajoláskor nem volt útban a hasam.

Gábor végül egy személyi edzőt is keresett magának, volt felesége segítségével találta meg Czanik Krisztiánt, aki kidolgozott számára egy edzéstervet.

– A sport és a mozgás endorfint, azaz boldogsághormont termel a szervezetben, ezért vigyázni kellett, hogy ne essek túlzásba, ne legyek mozgásfüggő. Krisztián ezért fokozatosan emelte a terhelést, és mindvégig biztatott. Ma már sokkal könnyebben megy minden, jó a vérképem, és nem mellesleg van egy új, stabil párkapcsolatom is!

Mintha tetőtől talpig kicserélték volna

– Nem akartam, de már futok is – meséli nevetve Gábor. – Annyira megszerettem ezt a mozgásformát, hogy a félmaratonra is készültem. Annak is örültem, amikor le kellett cserélnem a ruhatáramat, sőt, erre már kétszer is sor került. Amikor pedig régi barátokkal találkozom, és nem ismernek fel, csak amikor megszólalok és meghallják a hangom, az nagyon-nagyon jólesik! A döbbent, csodálkozó arcok mutatják, milyen óriási változáson mentem keresztül.