Nem csak a fogyókúrázók barátja: ezzel az alapélelmiszerrel soha nem nyúlunk mellé, a csirke tökéletesen alkalmas arra, hogy ezerféleképpen készítsük el. Például az alábbi receptek alapján.

Íme 3 recept, ami bizonyítja, hogy a csirkehús kicsit sem unalmas!

Gyakran belefuthatunk olyan véleményekbe, hogy a csirkehús kissé unalmas, könnyen kiszárad, nem túl karakteres ízű… De ezek csak tévhitek, hiszen attól függ, hogy miként készítjük el és mivel párosítjuk. Emellett a csirkehús, főleg a csirkemellfilé a legsoványabbak közé tartozik, így remekül beépíthető a testsúlycsökkentő étrendbe is. Ezért aztán érdemes kísérletezni vele – mutatunk néhány finom lehetőséget!

 

Hagyományos:

Joghurtos-gombás csirke

csirkehús, gombás csirke

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (4 személyre):

2 ek olívaolaj

4 kisebb csirkemellfilé

őrölt fekete bors

1-2 fej közepes mogyoróhagyma

3 gerezd fokhagyma

225 g gomba

¼ csésze sherry

100 ml csirkealaplé

100 ml növényi tejszín

¼ pohár natúr görög joghurt

 

Elkészítése:

1. Egy nagyobb serpenyőben hevítsünk fel 1 ek olívaolajat, fektessük rá az enyhén kiklopfolt csirkemelleket, és 3-3 perc alatt süssük kérgesre mindkét oldalukat. Sütés közben ízlés szerint sózzuk, borsozzuk meg. Ha nagyjából átsült a hús, tegyük ki egy tányérra

2. A serpenyőt töröljük át papírtörlővel, majd melegítsük meg benne a maradék olívaolajat, és pirítsuk üvegesre a felaprított mogyoróhagymát, fokhagymát. Néhány perc után keverjük hozzá a megmosott, felkockázott gombát is, amit 3-5 perc alatt pirítsunk aranybarnára. Ízesítsük sóval, borssal. Öntsük a serpenyőbe a sherryt, majd egy perc kavargatás után tegyük hozzá a csirkét, a csirkealaplevet és a tejszínt is. Alacsony lángon, időnként megkeverve 10 percig főzzük, míg a szósz besűrűsödik, a csirke pedig teljesen átfő. Végül keverjük hozzá a joghurtot is.

Elkészítési idő: 40 perc

DF-tipp:

Tálald főtt bulgurral, barna rizzsel vagy kuszkusszal, zöldfűszerrel (petrezselyemzöld, kakukkfű) megszórva! A gombamártást egy kevés mustárral is ízesítheted.

 

Olaszos:

Parmezános csirke paradicsommártással

csirkehús, parmezános paradicsomos csirke

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (4 személyre):

1 db L-es tojás

180 g pankómorzsa

25 g reszelt parmezán

1 tkl olasz fűszerkeverék

őrölt fekete bors

4 kisebb csirkemellfilé

olívaolajspray

340 g passzírozott paradicsom

100 g reszelt light mozzarella

4 maréknyi bébispenót

fokhagyma

citromlé

 

Elkészítése:

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A tojást verjük fel, enyhén sózzuk meg. Egy másik tálban keverjük el a pankómorzsát a parmezánnal, a fűszerkeverékkel, sóval, borssal, majd panírozzuk be a megmosott, megtisztított csirkefiléket: először forgassuk meg a tojásban, majd a pankómorzsában.

2. A panírozott csirkéket fektessük sütőpapírral bélelt tepsire, spricceljük le kevés olívaolajjal, majd tegyük be a sütőbe. Süssük körülbelül 10-15 perc alatt aranybarnára, félidőben forgassuk meg.

3. Míg sül a csirkehús, kevés olajon dinszteljük meg a fokhagymát, majd fonnyasszuk meg rajta a spenótot. Sózzuk, borsozzuk meg, végül pedig ízesítsük kevés citromlével.

4. A megsült csirkemelleket vegyük ki a sütőből, locsoljuk meg a passzírozott paradicsommal, és hintsük meg a mozzarellával. Tegyük vissza a sütőbe 3-5 percre, olvasszuk-pirítsuk rá a sajtot. Tálaljuk spenótágyon.

Elkészítési idő: 40 perc

 

Egyszerű:

Avokádós-kecskesajtos csirkesaláta

avokádós csirkesaláta, csirkehús

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (4 személyre):

300 g csirkemellfilé

olívaolaj

őrölt fekete bors

szárnyasfűszer-keverék

260 g rukkola

30 g aszalt áfonya (cukrozatlan!)

1 db avokádó

50-60 g kecskesajt

1 tk méz

1 ek mustár

ízlés szerint pár csepp balzsamecet

dió

 

Elkészítése:

1. Mossuk és tisztítsuk meg a csirkét, majd vágjuk falatnyi darabokra. Fűszerezzük sóval, borssal, szárnyasfűszer-keverékkel. 1-2 ek olívaolajat hevítsünk fel egy teflonserpenyőben, és 7-8 perc alatt pirítsuk meg rajta a csirkefalatokat.

2. A rukkolát mossuk, majd szárítgassuk meg (salátacentrifugát is használhatunk). A kimagozott, érett avokádót aprítsuk fel. Keverjük össze a rukkolával, az aszalt áfonyával, az összemorzsolt kecskesajttal és az aprított dióval.

3. A mézet, a mustárt, 2 ek olívaolajat és ízlés szerint pár csepp balzsamecetet keverjünk össze (ha kicsit hígabb öntetet szeretnénk, nyugodtan adhatunk hozzá kevés vizet). Öntsük rá a salátára, forgassuk össze, szórjuk rá a sült csirkefalatokat, és már tálalhatjuk is!

Elkészítési idő: 20 perc

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Mi is az a hármas típusú diabétesz?
A cukorbetegség egy ritka formája, amely eltér mind az 1-es, mind a 2-es típusú diabétesztől. A fiatalok cukorbetegségének is nevezik, mivel 25 éves kor alatt alakul ki.
5 zseniális, gyors reggeli Valentinra
Ha nem készültél semmivel Valentin-napra, akkor sem kell elkeseredni. Mutatunk néhány zseniális ötletet, amivel reggel meglepheted a párod.
Vigyázz, mit mivel eszel! Veszélyes ételkombinációk
Az ételeket legtöbben az alapján határozzuk meg, hogy egészséges, avagy sem. Pedig bizony az sem mindegy, hogy mit mivel eszel!
3 zseniális laktató leves, ha fogyni akarsz
Egy forró, tartalmas leves energiával és folyadékkal is ellátja a szervezetet, ráadásul igencsak jólesik a hideg napokon. Íme három ínycsiklandó változat!
Könnyű és laktató: 2 diétás recept, amit imádni fogsz
Ha könnyed, mégis laktató vacsorára vágysz, ezek az egyszerű, diétás receptek tökéletes választások.
A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!

Ajánlataink