Nem csak a testépítőknek fontos a megfelelő mennyiségű fehérjebevitel. Ha hiányzik ez a fontos makromolekula a szervezetből, az problémákhoz vezethet.

Fehérje nélkül nem megy

Sérülékeny csontok

Csontjainknak a kalcium mellett szüksége van fehérjére is. Minél kevesebb proteint fogyasztunk, annál nagyobb az esély a csontritkulásra. Természetesen nem csak a fehérjében szegény étkezés vezethet csontsűrűségvesztéshez, de megfelelő étrenddel megelőzhető a baj. Ha a szervezetünk nem jut elég fehérjéhez, máshonnan von el – például a csontozatból.

Törékeny körmök és hajvégek

Megfelelő mennyiségű fehérje hiányában nem csupán a csontjaink lesznek törékenyebbek, hanem a körmünk és a hajunk is. Hajunk kevésbé fénylő, és veszíthet a tömegéből is. Ha azonban figyelünk a fehérjebevitelre, néhány hónap után ismét egészséges lesz a hajkoronánk, és töredezett körmökkel sem bajlódnunk.

Súlyvesztés

Elsőre még talán jól is hangzik, pedig nem az: ilyenkor nem zsírból, hanem izomból veszít, ráadásul nem is keveset. Amint már említettük, a szervezet nem kap elég fehérjét, onnan „szerez”, ahonnan tud: a csontokból és az izmokból. A zsírraktárak érintetlenül maradnak, lassul az anyagcsere, arról nem is beszélve, hogy milyen könnyen tűnik el a kemény munka gyümölcse, azaz a szálkás izomzat.

Fáradékonyság

Bizonyos esetekben teljesen normális, ha fáradékonynak érzi magát, elég egy rossz éjszaka, egy kiadósabb edzés, egy stresszesebb időszak. De ha folyton fáradt, levert, az egyáltalán nem normális. A protein a hemoglobin fontos alkotóeleme, ami a vörösvérsejteket és az oxigént szállítja a szervezetben. Az alacsony oxigénszint pedig okozhat gyengeséget és fáradékonyságot.

Megfázás megfázás után

A protein erősíti az immunrendszert is – hiánya pedig gond, hiszen a gyenge szervezet könnyebben betegszik meg, kevésbé hatékonyan harcol a vírusok, baktériumok ellen. Aki kevés fehérjét fogyaszt, gyakrabban beteg, mint az átlag.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy hét alatt mínusz 3 kiló? – Lehetséges a Skandináv diétával
A skandináv nők nem csak szőkék, de fittek, egészségesek és karcsúak is. A skandináv vidékeken szinte ismeretlen fogalom az elhízás. Ha túlsúlyos embert látnak, tudják, szinte biztosan külföldi. A skandináv étrend nem csak a formás alakot biztosítja, de óvja a bőrt a korai öregedés látható jeleitől is, és jótékonyan hat az egészségre.
Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.

Ajánlataink