A gyógynövényekkel történő orvoslás ismét virágkorát éli. Segítségével gyengéd módon, mellékhatások nélkül szüntethetők meg a panaszok!

A 12 leghatásosabb gyógynövény

1. BORSMENTA

Azt, hogy finom és frissít, már a rómaiak is tudták róla. Azóta kiderült, hogy illóolaja intenzíven csillapítja a fájdalmat, ezért fejfájáskor egy-két csepp is elég belőle a panaszok enyhítéséhez. A kozmetikumokban főként hűsítő, duzzanatlelohasztó hatása miatt használják, de segít a gyulladt, tisztátalan bőrön is.

2. ROZMARING

Ez az aromás mediterrán fűszernövény serkenti a vérkeringést, fokozza a koncentrációt. Mivel javítja a vérellátottságot, és ezáltal például a fejbőr tápanyagellátását is, számos korpásodás elleni sampon alkotórésze. A fürdővízbe öntve valóságos jótétemény a mozgás során megkínzott izmok számára.

3. ALOE VERA

Az örök élet szimbólumaként tisztelt növény levét az indiai ájurvédikus gyógyászatban és a hagyományos kínai orvoslásban egyaránt használják. Hatóanyagai elősegítik a gyors és sebhelymentes gyógyulást. Mivel a húsos levelekben található gél 90 százalékban vízből áll, hidratáló összetevőként szerepel a krémekben és a folyékony arc- és testápolókban.

4. ORVOSI ZSÁLYA

A levelek forrázata illóolaj- és cseranyagtartalmánál fogva fertőtlenítő, baktériumölő, gyulladásgátló hatású. Kutatások szerint a zsálya ugyanolyan hatékonyan kezeli a bőrgyulladásokat, mint a kis dózisban alkalmazott kortizon. A kozmetikai ipar elsősorban a tisztátalan és gyulladt bőrre való krémekhez és peelingekhez használja fel.

5. KÖRÖMVIRÁG

A híres osztrák ezoterikus természetgyógyász, Maria Treben szerint ez az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény. Az árnikához és a kamillához hasonlóan a fészkesvirágzatúak rendjébe tartozik. Tudományosan bizonyított, hogy virágának kivonata gyorsítja az égési sérülések és a sebek gyógyulását. Mivel nyugtató és hidratáló hatása is van, számos krémben és fürdőkészítményben alkalmazzák.

6. CITROMFŰ

A szívvédőként emlegetett gyógynövényt már a középkorban termesztették a kolostorkertekben. Illata ellazít, megkönnyíti az elalvást, olaja azonban ennél sokkal többet is tud! Antioxidánsokat tartalmaz, amelyek megkötik a szabad gyököket, és védik a bőrsejteket a káros környezeti hatásoktól, pl. az UV-sugázás és a légszennyeződés következményeitől. Antibakteriális hatású.

7. HOMOKTÖVIS

Az apró narancssárga bogyók bővelkednek telítetlen zsírsavakban, vitaminokban – főleg C-vitaminban, ásványi anyagokban és nyomelemekben. A magokból kinyert olaj, valamint a gyümölcshús a bennük található E-vitamin révén a szabad gyökök ellen hatnak, gyorsítják a sebgyógyulást, erősítik a bőr szerkezetét.

8. MEZEI ZSURLÓ

Már az ókorban is használták, bár ekkor még az ón- és ólomedények tisztítására, a magyar népnyelvben ezért cindrótnak vagy sikálófűnek is nevezték. Különlegessége, hogy sok kovasavat tartalmaz, ezáltal erősíti a kötőszövetet, mivel serkenti a kollagén és az elasztin termelődését. Míg az előbbi feszesíti a bőrt, utóbbi rugalmasan tartja azt. A szépségiparban ezért főként a dekoltázsra, az arca és a szemkörnyékre kifejlesztett bőrápoló termékek összetevőjeként szerepel.

9. PALÁSTFŰ

Klasszikus női gyógynövény: gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító, puffadásgátló hatású. Szabályozza a hormontermelést, a havi ciklust, megszünteti az alhasi panaszokat, erősíti a méhet, növeli a teherbeesés esélyét. Gyomor-és bélhurut esetén is javasolt a fogyasztása.

10. MACSKAGYÖKÉR

Rosszul alvóknak ajánlott, olyanoknak, akik félnek gyógyszert szedni. Legnagyobb előnye, hogy nem okoz függőséget. Mivel önmagában nem jóízű, ezért bátran vegyítheti citromfűvel. Esténként fogyassza.

11. KAMILLA

Fertőtleníti és enyhén szárítja a bőrt, felgyorsítva ezzel a sebek gyógyulását. A pattanásokat is leszárítja, de a többi gyulladásos bőrbetegségre is alkalmazható, például kelésekre vagy ekcémára. Teaként fogyasztva megnyugtatja a zilált idegrendszert, ellazítja a testet, ezáltal az alvást is pihentetőbbé teszi.

12. LIGETSZÉPE

Test- és arcápoló krémbe keverve vagy vizes kézzel töményen bemasszírozva a ligetszépeolaj rendkívül hamar beszívódik, használata után a bőr bársonyosan selymes és friss lesz, valamint a köröm is erősödik. A bőrbetegségek gyógyításában is bevethető: neurodermitisz, korpa, bőrpirosodás, viszketés és ekcéma esetén egyaránt szívesen alkalmazzák. Az akne és a rosacea kezelésében is jó eredményeket lehet elérni vele.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.