Mi áll valójában a fájdalmas, görcsös, csípő érzéssel társuló gyakori vizeletürítés tünet-együttesének hátterében? Hogyan előzhetjük meg, és mit tehetünk a gyors gyógyulás érdekében?

Felfázás – Csak kellemetlen, vagy veszélyes is?

A heveny húgyúti fertőzés kialakulásának okai

A vizelet kiválasztása és elvezetése a szervezeten belül zárt rendszerben történik, tehát egészséges emberben a vizelet steril, azaz a benne lévő kórokozó csírák száma elenyésző. A hólyaghurut (cisztitisz) a húgyhólyag szöveteinek gyulladásos állapota, mely az esetek többségében valamely kórokozó (többnyire baktérium) felszaporodásából származik.

Honnan kerülhet baktérium a vizeletbe? Részint a vérárammal, részint pedig a környező szervekben normálisan is ott tartózkodó baktériumok képesek bejutni és elszaporodni a húgyutakban. Az erre hajlamosító tényezők következtében legyengül a helyi immun-védekezés, így szabad az út a kórokozók számára, s ezt a „felfázás” elnevezés tökéletesen le is írja. Hiszen ilyen tényező például a közeli területek (has, deréktáj, lábak) lehűlése. És ebben rejlik nagyanyáink igazsága, miszerint az alsó testtájakat óvni kell az áthűléstől. A bakteriológiai vizsgálatok pedig alátámasztják, hogy az esetek döntő többségében olyan baktériumot mutatnak ki kórokozóként, melyek jelen lehetnek a hüvelyben vagy a vastagbél, végbél flórájában. Az immunitás meggyengülését persze más is okozhatja, például mechanikus irritáció, túlságosan erőteljes szexuális aktus, vagy hólyagkatéterezés. Nőknél ezen fertőzésfajták sokkal gyakoribbak, mint a férfiaknál, hiszen a nőkben a húgycső (amin keresztül a fertőző ágens eléri a hólyagot) sokkal rövidebb. Az ismétlődő (sőt könnyen fölfelé is terjedő) húgyúti fertőzés hátterében a veséből a vizeletet elvezető húgyvezeték anatómiai rendellenessége is állhat. Ennek a vezetéknek a hólyagba való becsatlakozása egyes esetekben nem zár megfelelően, így a vizelet a nyomás emelkedésekor (pl. vizeletürítéskor) visszafolyik a hólyagból a vese felé. Ennek az eltérésnek a gyanúja legtöbbször gyermekkorban vetődik fel, gyakran ismétlődő „felfázások” kapcsán, és a diagnózis speciális orvosi vizsgálatok alapján állítható fel. Elképzelhető a hólyag közvetlen szöveti károsodása is, például sugárkezelés hatására. Ilyenkor nem bakteriális, hanem úgynevezett steril gyulladás zajlik.

Tünetek és diagnózis

A vezető tünet a gyakori vizeletürítés, melyhez görcsös inger társul, az ürített vizelet mennyisége kevés. Az állapot sokszor nehezen tolerálható, a beteg türelmetlen, közérzete rossz. Ha láz is társul hozzá, akkor valószínű, hogy a felsőbb húgyutak is érintettek, és a gyulladás fölfelé terjed a vese irányába. Ekkor, valamint a nagyon gyakran (évente 3x vagy többször) ismétlődő esetekben gyors és hatékony beavatkozás szükséges, mert a folytonosan ismétlődő gyulladások miatt a vese szövetei hegesedhetnek, hosszabb idő után veseelégtelenség léphet fel. A diagnózist elsősorban a tünetek alapján, illetve laboratóriumi vizsgálattal, a vizeletben ürülő genny és fehérje, illetve az üledékben lévő baktériumok, fehérvérsejtek, ritkábban vörösvértestek kimutatása alapján lehet felállítani.

A testi folyamat lelki háttere

A betegség szimbolikáját tekintve a következő üzenetet hordozza: a túlhaladott érzések, a háttérbe szorított lelki dolgok túlcsordulnak, a „lelki szennyvíztől” való megszabadulás már égető szükségletté vált, ennek ellenére a teher elengedése fájdalmas, nem megfelelő. A feladat: megérteni és megtanulni a „lelki szemét”, elavult, túlhaladott érzések elengedésének szükségességét, megtalálni a megtartás–elengedés egyensúlyát, felismerni, hogy minek az elengedése lehet ennyire fájdalmas számunkra. Észrevenni a sürgetően szükséges dolgokat életünkben. Ebben segíthet a kineziológia.

A kezelés lehetőségei

Lehetőség szerint a nem gyógyszeres, alternatív kezelési módszereket részesítsük előnyben. Lázas állapot, rossz közérzet esetén azonban vesegyulladás is fenyeget, ezért időnyerés céljából azonnali antibiotikus terápiát alkalmazunk. Ez utóbbi szempontjából leginkább Sürgető panaszokkal igen, de lázzal, rossz közérzettel nem járó állapot esetén általános, rövid hatású egy dózisban kiszerelt) készítmény hozhat gyors enyhülést addig is, míg a szervezet öngyógyító erői helyreállítják az egészséges állapotot. Az antibiotikum kiválasztása és rendelése orvosi feladat. Elhúzódó esetekben a hónapokig-évekig tartó antibiotikum-terápia nagy terhet ró a szervezetre. Speciális készítményekkel fokozhatjuk a helyi immunitást (Urovaxom), ami növeli a védekező erőt, így a fertőzésre való fogékonyság csökken. Enyhébb esetekben nagyon kedvező lehet a gyógynövények alkalmazása, akár ülőfürdő (pl. kamilla-főzet), akár tea-kúra formájában (pl. zsurlótea, kukorica-bajuszból készült tea, papsajt), de már önmagában a fokozott folyadékbevitel) akár tea, akár egyszerűen víz formájában előnyösen hat a baktériumok „felhígítására”, gyorsabb eltávozására. Az ájurvédikus szerek közül a baktérium-ellenes hatással is rendelkező Triphala tabletta belsőleg, míg por formájának főzete öblítőként, ülőfürdőbe javasolt.

Ezeket már olvasta?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.