Előfordul, hogy az életmódváltás, vagyis a tudatos táplálkozás és a rendszeres mozgás eredménye azért nem esztétikus, mert a bőr nem képes követni az alak változását. Többek között ilyenkor érdemes helyreállító műtétet végeztetni.

Hasplasztika fogyás után – Mikor javasolt a helyreállító műtét?

Terhesség vagy jelentősebb fogyást követően

Ha valaki tett a fogyásáért, életmódot váltott, akkor megérdemli, hogy a folyamatot be is fejezzék. Sokaknak jelent rengeteget a hasplasztika fogyás után, hiszen nemcsak a fizikai állapotukon javít sokat, de lelki téren, az önbizalom szempontjából is kiemelkedően pozitív hatása lehet.

– Úgynevezett helyreállító plasztikai műtéteket leggyakrabban terhesség vagy jelentősebb fogyás után szokás végezni – mondja Dr. Pór Ferenc plasztikai sebész.– Előbbi esetén a hasfali izomzat meglazulhat, és a megnyúlt bőr sem mindig képes visszahúzódni. Nagy súlyvesztés után az úgynevezett kötényhas nemcsak esztétikai, hanem egészségi, higiéniai problémákat is okozhat. Az összefekvő területeken fertőzések, akár krónikus gyulladások is kialakulhatnak. A szakorvos akkor is ajánlja az operációt, ha a „jelenség” szorongást okoz, rontja az önértékelést.

 

A műtéttel a hason, a combon, a karon lévő lógó bőr-, illetve zsírfelesleget lehet eltávolítani. 15-20 kilós fogyás, valamint terhesség után általában a has és a mell szokott megereszkedni. Jelentősebb, 50-60 kilós fogyás esetén lehet, hogy több testrészt is célszerű megoperálni.

– Ilyenkor akár 10 kiló is lehet a hasról eltávolított bőr súlya – folytatja a plasztikai sebész. – A kötényszerűen lelógó has esetén azért is jó megoldás a helyreállító plasztikai műtét, mivel azt hiába próbáljuk szabályosan, azaz tudatos táplálkozással és rendszeres mozgással fogyasztani. Viszont a férfiak sörpocakját nem lehet kockás hassá műteni, mivel a zsír jelentős része a hasüregben található.

hasplasztika fogyás után

Az, hogy egy testterületen zsír vagy bőr lóg, az orvosi konzultáción derül ki
Fotó: Shutterstock

Milyen esetekben javasolt a helyreállító műtét?

Vajon mikor ajánlott a hasplasztika fogyás után, illetve a terhességet követően, azaz mi az „ideális állapot”?

– Szülés után egy-két évet mindenképpen ajánlott várni a hasplasztikával. Nagyobb mértékű fogyás után pedig akkor célszerű műteni, ha a súly állandósul. Minél közelebb kerül az illető az optimális súlyához, annál jobb eredményre és kevesebb szövődményre lehet számítani – magyarázza Dr. Pór Ferenc. – Fontos, hogy a lehetőleg lassan csökkentett testsúlyt a műtét előtt minél hosszabb ideig, de legalább három hónapig jelentősebb ingadozások nélkül tartsa, és erre legyen esély a jövőben is. Azaz, bár nehéz ebben biztosnak lenni, a műtétre is az az ideális állapot, ha nagyobb súlyingadozás sem mínuszban, sem pluszban már nem történik. Ha ugyan még van tíz kiló felesleg, de azt nem tudja vagy nem akarja lefogyni az illető, akkor érdemes műteni. Ha viszont még fogyna vagy jojózik, akkor nem! Drasztikus módszerekkel elért, hirtelen fogyás után az elvesztett súly „kamatostul”, akár rövid időn belül visszatérhet, ami műtét esetén a hegesedésnél okozhat gondot, és az újra meglazuló bőr értelmetlenné is teszi a beavatkozást.

A zsírszívás és a bőrfelületet helyreállító műtét az anyagcsere-folyamatokat nem módosítja, ezért ha az életmódban nem történik változás, a hízás folytatódik. Igaz, az operált területekre kevésbé jön vissza a zsír, de más testtáj nincs védve.

Hogyan zajlik a műtét?

– Az, hogy egy testterületen zsír vagy bőr lóg, a konzultáción derül ki. Ha összecsippentve a terület vastag, akkor zsír van benne, ha duzzadt és feszes, akkor úgynevezett zsigeri zsír, ha pedig redőbe lehet emelni, és akár le is lóg a hasról a szeméremdombra, az nagy valószínűséggel műthető bőrfelesleg – magyarázza a szakorvos. – A műtétet altatásban végzik, a szívódrént két-három nap múlva veszik ki, a kompressziós ruhát hat hétig állandóan hordani kell, hogy a megnyúlt bőrterületek újra feszesek legyenek. A metszések hasműtét esetén a bikinivonalban és a köldöknél vannak. Minél több az eltávolítandó bőrfelesleg, annál szélesebb a vágás. A gyógyulási idő is függ az eltávolított bőr mennyiségétől. Egy alapvetően vékony nő terhesség okozta problémájának megoldása gyorsan regenerálódik. Legfeljebb kétnapos kórházi tartózkodás után otthon lábadozhat, nincsenek komoly fájdalmai, feküdnie sem kell, és hét-tíz nap után dolgozni is visszamehet. A sebre eleinte persze fontos vigyázni, óvatosan kell mosakodni, felegyenesedni. A varratokat három hét után szedik ki, a végleges gyógyulás viszont három hónapig is eltart.

A végeredmény nagyjából fél év után látszik, a hegképződés pedig egy-másfél évet is igénybe vehet. Bár a mozgást nem kell sokáig hanyagolni, a hasprést egy jó időre el kell felejteni.

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.