A mostani helyzetben a túlzott elkényelmesedés, a nassolás, a mozgáshiány és a rendszertelen étkezés hízáshoz és az immunrendszer gyengüléséhez vezethet... Dr. Farkas Kitti életmódtippjei következnek.

Hogyan erősítse meg gyermeke egészségét a járvány alatt? Az orvos válaszol

Rutin felállítása az étkezésben

Lehetőség szerint törekedjünk arra, hogy finom, változatos és természetes ételek kerüljenek az asztalra. A tartósított ételeket kerüljük, minél természetesebb fogásokat együnk. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is be kell tartani olyan alapszabályokat, melyek az egészséges anyagcserét támogatják. „A tini korú gyerekeknek már el lehet magyarázni, miért fontos, hogy inzulinszintünk ne ugráljon, ehhez pedig rendszer kell az étkezésbe. Amellett, hogy a gyakori és egészségtelen étkezéssel magasan tartjuk az inzulinszintet, általában több kalóriát is viszünk be a szükségesnél anélkül, hogy észrevennénk. Mindkettő egészségtelen. Fontos ennek ellensúlyozására a napi háromszori étkezés, melyek közül az ebéd legyen a szénhidrátban leggazdagabb, mert így követjük szervezetünk természetes napi inzulinszint ingadozását és a nassolást, farkaséhséget is elkerüljük” – szögezi le Dr. Farkas Kitti orvos, az Alakorvoslás Program kitalálója.

Most, hogy nincs büfé, kisboltba napi többszöri leugrás és gyorsétterem, talán könnyebb elfogadtatni a gyerekekkel az örök szabályt is: együnk rendes ételeket, és kerüljük a feldolgozott élelmiszereket. A főzésbe az arra nyitott gyerekeket mindenképp vonjuk be – ezzel elültetjük bennük az egészséges táplálkozás alapjait.

Vonjuk be a főzésbe!

Ha a gyermek válogatósabb, akkor is van lehetőségünk most kibővíteni az otthon fogyasztott ételek listáját, hiszen a menzán sem válogathat. Most ne csak a kedvenceit egye, hanem tegyük változatossá az étkezését, és ha bevonjuk az elkészítésbe, sokkal szívesebben fogja megenni. Legyünk ezekben a szabályokban éppen olyan következetesek és szigorúak, mint az otthoni tanulásban. A gyerekek hajlamosak az unalomevésre is, ingerszegény környezetben ez a vágy még inkább felerősödhet. Ha folyton a nyitott hűtő előtt álldogál a kiskamasz, vagy folyamatosan arról panaszkodik, hogy éhes, ismerjük fel, hogy inkább az aktivitás hiánya vagy feszültség is állhat a háttérben. Próbáljunk tenni ez ellen: a megfelelően beállított étkezési szokások ilyen esetekben is sokat segíthetnek.

Figyeljünk a vízbevitelre!

A nap elején mindig tegyük ki a gyerekek elé a szükséges vízmennyiséget, amit nap végéig meg kell inni. Illetve mutassuk meg nekik az egészséges snackeket.

Találjunk ki családi versenyeket, az apukák például tarthatnak fekvőtámaszversenyt a fiúkkal
Fotó: Shutterstock

Hogyan vegyük rá a mozgásra?

Mondjuk el a gyerekeknek, hogy most nagyon fontos az immunrendszer, a védekezőképesség erősítése, az pedig nem megy hetente minimum 150 perc mozgás nélkül. Mozogjunk együtt, és invitáljuk a gyerekeket közös tornára. Találjunk ki családi versenyeket, az apukák tarthatnak fekvőtámaszversenyt a fiúkkal, de ha vonakodnak, itt is lehet trükközni: kérjünk gyermekünktől „bulis” számokat, amikre tornázni szeretnénk, lehet, hogy be fognak kapcsolódni. Ha pedig van otthon konzolos játék, a gamer gyermek biztosan szívesen mutat nekünk táncolós, sportolós játékot. Kisebbeknek és nagyobbaknak szóló tornavideókkal is rávehetjük csemetéinket a mozgásra.

A napfény szerepe

Amikor csak napsütéses idő van, engedjük be és biztosítsuk gyermekünknek is a napfényt. Ha terasz, erkély is van, azt mindenképp használjuk ki, amilyen sokszor csak lehet. „Az immunrendszer megfelelő működéséhez D-vitaminra van szükségünk, mely ezen kívül javítja a vérműködést, pozitívan hat a csonterősítésre, jó a szívműködéshez, izomműködéshez, és méregtelenítő hatása van” – fejti ki Dr. Farkas Kitti.

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!