Ha gyakran küzdesz kínzó fáradtsággal, és folyton kimerültnek érzed magad, akkor előfordulhat, hogy a mellékvese okozza a problémát. De ne aggódj, mutatjuk a megoldást!

Állandóan fáradt vagy, és nem tudod, miért? Talán ez az oka!

A modern életvitel és a hozzá kapcsolódó állandó stressz komolyan befolyásolhatja a test fizikai és érzelmi regenerációs képességét. A stresszfaktorok sokfélék lehetnek: intenzív érzelmek, fizikai sérülések, túlhajszoltság beleértve akár a túlzásba vitt sportolást , rohanással teli mindennapok és mérgező környezeti tényezők. A sok stresszre adott választ a testben a mellékvesék szabályozzák hormonok termelésével, amelyek dolga beállítani a válaszreakciókat. Ha pedig a mellékvese kimerül, annak többek között állandó fáradtság lehet a következménye.

 

Kicsi szerv, nagy szerep: mellékvese

A mellékvesék a vesék tetején találhatók meg. Kéregállományuknak három része van három különböző funkcióval. Az első réteg férfi és női nemi hormonokat termel. A második réteg a só- és vízháztartás fő hormonját termeli, ami például a vérnyomásért is felelős. A harmadik réteg pedig a közismert kortizolt állítja elő. Ez a hormon segít átvészelni a stresszhelyzeteket, szabályozza a szervezet anyagcseréjét, valamint a cukoranyagcserét. Éppen ezért ismerhetjük az izmok ellenségeként is. A kortizol azért, hogy átsegítse önt egy-egy nehéz helyzeten, megemeli a vércukorszintet, elindítja a zsír- és izomégetést. Mindezt azért, hogy valamennyi energia a szervezet számára rendelkezésre álljon a „túléléshez”.
Látható, hogy az idegeskedés milyen komoly reakciókat vált ki a szervezetből. A napi szintű krónikus stressz hatására a mellékvese kimerül, mert nem bírja tartani a tempót. Ilyenkor a kortizoltermelése elkezd csökkenni, és a normális szint alá esik.

 

A mellékvese kimerülésének tünetei

A mellékvese fáradtságának egyes tünetei sok egyéb egészségi problémára is jellemzőek, ezért nem mindig lehet könnyen felismerni. A leggyakoribb tünetek az extrém szintű, tartós fáradtság, a tompa gondolkodás, a súlygyarapodás és az inzulinrezisztencia. De egyéb szimptómák is jelezhetik a bajt:

  • Nehezen alszol el este, akkor is, amikor fáradt vagy. Reggel pedig sosem ébredsz kipihenten, még ha elegendő mennyiséget aludtál is.
  • Állandóan ingerlékeny vagy, könnyen és gyakran dühbe gurulsz.
  • Leküzdhetetlen vágyat érzel egészségtelen összetevőjű ételek iránt, például cukor, szénhidrát, zsír, só.
  • Délután 2-3 óra környékén extra kimerültnek érzed magát, így mindenképpen szükséged van cukor- vagy koffein-utánpótlásra kávé vagy energiaital formájában.
  • Felszedsz néhány kilogrammot, főként hastájékon.
  • Többet aggodalmaskodsz a szokottnál.
  • Állandó levertséggel küzdesz.
  • Gyakrabban leszel beteg.
  • Termékenységi gondokkal küzdesz.
  • Szexuálisan inaktívvá válsz.
  • Memóriád és koncentrálóképességed nem működik rendesen.
  • Étvágytalanná válsz, emésztőrendszeri problémáid akadnak, pedig korábban sosem voltak.
  • Komoly hangulatingadozásaid vannak.

 

Mi lehet a megoldás a mellékvese fáradtságára?

Tanulj meg kikapcsolni

A divatos diéták és táplálékkiegészítők helyett tanulj meg kilépni esténként a mindennapi mókuskerékből. A különféle relaxációs technikák, például a meditáció remek módszer.

Figyelj az alvásra

Azzal nem sokat érsz, ha időben lefekszel aludni, de csak forgolódsz. Tartsd be a jó alváshoz szükséges egyszerű alapszabályokat. Délután 4 óra után ne igyál kávét, vacsorára ne egyél nehéz ételeket, lefekvés előtt szellőztess, és már egy órával a nyugovóra térést megelőzően kapcsold le az internetet és a telefonod, olvass valamilyen kellemes könyvet.

Ügyelj a stabil vércukorszintre

Amennyiben a vércukrod hirtelen leesik, azt a mellékveséd vészhelyzetnek érzékeli, és dolgozni kezd. Ezért fontos, hogy ügyelj az egészséges táplálkozásra. Ne hagy ki főétkezéseket, amiket kávéval és cukorral pótolsz. Egyél lassú felszívódású, jó minőségű szénhidrátokat, és persze gondoskodj a megfelelő fehérje-, zsír- és rostbevitelről is.

Csökkentsd koffeinfogyasztását

A koffein élénkítő hatása lehetővé teszi, hogy az alap-energiaszinteden felül teljesíts. Ez extrém terheléshez vezethet. A fentiek alapján érthető, hogy a túl sok kávé és energiaital miért vezet a mellékvese kifáradásához!

Próbáld meg teljesen elhagyni a koffeint. Néhány napig biztos érezni fogod az „elvonási tüneteket”, de próbáld meg kibírni. Igyál minél több vizet, hogy ne fájjon a fejed. Meglátod, hamarosan energikusabb leszel, mint eddig valaha.

Testedzés

A sportolás hasznos és szükséges, de megtartva az arany középutat. Mindegy, hogy fogyni vagy alakot formálni szeretnél, netán lefutni a maratont, tartsd szem előtt a fokozatos építkezést, ne egy hónap alatt akard megvalósítani a céljaidat.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!
Mennyei cukormentes csokitorta őszre
Azt hitted, hogy ha fogyókúrázol, a csokoládé szigorúan tilos? Pedig nem, ha étcsokiról van szó! Építsd bele a diétádba, mutatjuk, miért!
Tésztát és pizzát esznek egész nap, mégsem híznak: íme az olasz titok
Az olaszok híresek arról, hogy imádják a konyhájukat, és aki járt már Itáliában, pontosan tudja, hogy miért: finom ízek, minőségi alapanyagok, és az ember csak utólag gondolkodik el azon, vajon ennyi tészta után hogyhogy nincsenek tele az olasz utcák túlsúlyos emberekkel.
Főtt tojás vagy lágy tojás? Melyik az egészségesebb?
A hatékony diéta titka a fehérjében és tápanyagokban dús reggeli, hiszen így egészen délig nem leszel újra éhes, így a délelőtti nassolás kimarad a napi menüből.
Nem mindegy, miből főzöl: lisztválasztó kisokos
A liszt egy fontos alapanyag, amelyet sokféle étel elkészítéséhez használunk. Egyes fajták azonban egészségesebbek, mint mások. Honnan tudjuk, hogy melyiket válasszuk? Mutatjuk!
Roppanó falatok, kirobbanó ízek: Őszi vitaminsaláták
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.

Ajánlataink