A házi édes pite olyan sütemény, amivel lehetetlen mellényúlni. Az általunk javasolt változatoknál az tészta alapja a teljes kiőrlésű liszt, a töltelékek fő hozzávalói pedig édeskés zöldségek, a sütőtök, valamint az édesburgonya.

Reform édes piték – különleges alkalmakra is

Édesburgonyás pite

édesburgonyás kurkumás pite

Édesburgonyás-kurkumás pite
Fotó: Shutterstock

Hozzávalók:

teljes kiőrlésű alaptészta (az alaptészta receptjét ide kattintva találod meg)

450 g édesburgonya

160 ml kókusztej (konzerv)

120 g nyírfacukor vagy 30 g 4:1 arányú energiamentes cukorhelyettesítő

1 ek liszt

1 tk őrölt kurkuma

1 db narancs reszelt héja

½ tk só

½ tk őrölt fahéj

2 db L-es tojás

reszelt narancshéj a díszítéshez

 

Elkészítése:

1. Belisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki az alaptésztát, majd béleljünk ki vele egy piteformát. Finoman nyomkodjuk bele a formába, ügyeljünk rá, hogy a tál falát is tészta borítsa. Tegyük hűtőbe pihenni 10 percre.

2. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Takarjuk le sütőpapírral a piteformát, tegyünk rá nehezéket, és az előmelegített sütőben 15 perc alatt süssük elő. Ezután távolítsuk el a sütőpapírt, és süssük a tésztát további 5 percig. Majd vegyük ki a sütőből, és hagyjuk teljesen kihűlni.

3. Az édesburgonyát héjastól főzzük 12 percig. Hámozzuk meg, majd villával törtjük össze. Keverjük el a kókusztejjel, a cukorral, a liszttel, a kurkumával, a narancshéjjal, a sóval, a fahéjjal és a tojással. Adjunk hozzá negyed csésze vizet, hogy alaposan eldolgozhassuk a masszát.

4. Öntsük a tölteléket a piteformába az elősütött, kihűlt tésztára, és 180 fokon süssük készre 30-35 perc alatt. Narancshéjreszelékkel meghintve tálaljuk.

Elkészítési idő: 75 perc

 

Sütőtökös-csokis pite

csokis sütőtökös pite

Csokis-sütőtökös pite
Fotó: Shutterstock

Hozzávalók:

1 adag teljes kiőrlésű alaptészta (az alaptészta receptjét ide kattintva találod meg)

1 db, kb. 450-500 grammos sütőtök

350 ml cukrozatlan sűrített tej

120 g nyírfacukor vagy 30 g 4:1 arányú energiamentes cukorhelyettesítő

1 ek kukoricakeményítő

1 tk vaníliakivonat

½ tk só

3 db L-es tojás

120 g magas kakaótartalmú étcsokoládé

kakaópor a tálaláshoz

 

Elkészítése:

1. Belisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki az alaptésztát, majd béleljünk ki vele egy piteformát. Finoman nyomkodjuk bele a formába, ügyeljünk rá, hogy a tál falát is tészta borítsa. Tegyük hűtőbe pihenni 10 percre.

2. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Takarjuk le sütőpapírral a piteformát, tegyünk rá nehezéket, és az előmelegített sütőben 15 perc alatt süssük elő. Ezután távolítsuk el a sütőpapírt, és süssük a tésztát további 5 percig. Majd vegyük ki a sütőből, és hagyjuk teljesen kihűlni.

3. Közben a sütőtök húsát vágjuk ki, daraboljuk kisebb kockákra, és tegyük egy nagyobb tálba. Öntsünk rá fél csésze vizet, takarjuk le, és tegyük mikróba 8-10 percre. Utána hagyjuk kihűlni, majd mixerben vagy botmixerrel dolgozzuk simára. Az így kapott pépesített sütőtököt keverjük össze a sűrített tejjel, a nyírfacukorral, a kukoricakeményítővel, a vaníliával, a sóval és a tojásokkal. Az összetört csokit vízgőz fölött olvasszuk meg, majd lassan a pürébe csurgatva keverjük össze azzal.

4. A tölteléket az elősütött, kihűlt tésztára, és süssük készre 40 perc alatt. Amikor elkészült, vegyük ki, hagyjuk teljesen kihűlni, majd szitáljunk rá kakaóport.

Elkészítési idő: 80 perc

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.