Egész évben fogyaszthatjuk lé vagy aszalvány formájában, mégis ősszel, az érés idején jön el igazán a szőlőkedvelők ideje. Együnk belőle rendszeresen, mert vitamindús, ráadásul a mítosszal ellentétben bele tudod illeszteni a fogyókúrába is.

Helló ősz, helló szőlő! Igazi egészségbomba, aminek most van a szezonja

 

szőlő

A szőlő valódi egészségvédő csodaszer
Fotó: Shutterstock

Nem véletlen, hogy ókori feljegyzések és a Biblia is többször kiemelten említi a szőlőt. Egyes Szentírás-értelmezések szerint az Édenkertben is termett szőlő, sőt, Noé első teendői között volt az özönvíz után elültetni a mentett szőlőtőkét. A gyümölcs latin neve (vitis) a vita, vagyis az élet szóból származik, a sumér ékírás az élet szót szőlőlevél alakú jellel ábrázolta. De miért is olyan népszerű ez a bonyolult termesztésű, sok gondoskodást igénylő növény? Mert nemcsak finom, de igazán egészséges is, valódi szupergyümölcs, ami tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánssal. Előszeretettel használja nem csak az élelmiszer-, de a kozmetikai ipar is.

 

Egészségünk őre

  • Az ősszel érő gyümölcs víz- és energiatartalma igen magas, remek vértisztító, méregtelenítő, emellett vízhajtó hatása is ismert.
  • Magas cukortartalma ellenére glikémiás indexe alacsony, vagyis nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet. Igaz, C-vitamint kisebb mértékben tartalmaz, de B- és Kvitamin-, folsav-, magnézium-, cink- és vastartalma magas.
  • Segíti az emésztést, csökkenti a koleszterinszintet.
  • A szőlőben többféle polifenol található, amelyek erős antioxidánsok. Ennek köszönhetően a szőlő segít csökkenteni a rák kialakulásának kockázatát.
  • A sötét, vörös és lila színű szőlőfélék flavonoidtartalma magas, ezek erős gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatásuk miatt fontosak a szervezet egészségének fenntartása szempontjából.
  • Ha rendszeresen eszünk szőlőt, sokat teszünk a vérnyomásunk csökkentéséért, a szívünk és az érrendszerünk egészségéért.
  • Viszonylag magas cukortartalma ellenére – alacsony glikémiás indexe miatt – diétázók is fogyaszthatják, de azért módjával: este inkább már ne egyék kilószámra, napközben viszont, két étkezés között kifejezetten jó, ha egy kis szőlőt majszolnak. Cukorbetegek is ügyeljenek a megfelelő mennyiségre.

 

szőlő, Waldorf saláta

Gyors és tápláló fogás a Waldorf saláta: alma, zeller, szőlő, dió, kéksajt és kevés joghurtos öntet
Fotó: Shutterstock

 

Szőlő aszalva vagy pohárban

Mindegy, hogy milyen formában kerül elénk, a szőlő mindenképp egészséges, de ha aszalva, mazsolaként esszük, vagy must, bor formájában fogyasztjuk, legyünk mértékletesek. Kis mennyiségben kifejezetten egészséges, nagy mennyiségben viszont egészségügyi problémákhoz, elhízáshoz vezethet.

 

Szőlő a kozmetikában

Nem csak belsőleg, külsőleg használva is igen hasznos: a szőlőmagolajból készült termékeket már régóta használja a kozmetika. A szőlő magjából olajat préselnek ki, amelyben nagy mennyiségű telítetlen ómega-6 zsírsav van.

 

Receptajánló

Lazac hagymás szőlőmártással

Hozzávalók (4 személyre):

4 szelet lazacfilé

őrölt fekete bors

1 ek vaj

1 szál kisebb, vékony póréhagyma (vagy egy nagyobbnak a harmada)

3 ek (körülbelül 30 g) aprított mogyoróhagyma

150-160 g magozott vörös szőlő

12 darab olajbogyó

4 tk vörösborecet

 

Elkészítése:

A lazacszeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd grillserpenyőben, kevés zsiradék hozzáadásával, 12-15 perc alatt süssük készre. A vajat olvasszuk fel egy kisebb lábosban, dobjuk rá a felaprított hagymákat, két perccel később pedig a félbe-negyedbe vágott szőlőszemeket, majd a magozott olajbogyókat. Egyszer-kétszer forgassuk át, öntsük hozzá a vörösborecetet, keverjünk rajta egyet, majd vegyük le a tűzről. A frissen sült lazaccal tálaljuk.

DF-tipp:

Lazac helyett csirke- vagy pulykamellből is elkészítheted ezt a fogást.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.