A szépségipar már évtizedekkel ezelőtt felfedezte a szőlő kozmetikai hatásait, hiszen legyen szó akár a világos vagy sötét bogyókról, egyformán késleltetik az öregedést, szinte bármilyen típusú bőrt képesek hidratálni és felfrissíteni. Ráadásul a kék és a vörös szőlők rengeteg flavonoidot tartalmaznak, amelyek belsőleg is nagyon jó hatással vannak, így a szervezetünket is érdemes felkészíteni az előttünk álló őszre ezzel a gyümölccsel.

Bőrápolás szőlővel!

Bogyóba zárt vitaminbomba

A szőlőnek magas a szénhidráttartalma, mely elsősorban a benne lévő szőlőcukornak köszönhető. Vitaminban és ásványi anyagokban igen gazdag, B- és C-vitaminon kívül K-vitamint is tartalmaz, amely fokozza a véralvadást, és a csontok építésében is jelentős szerepet játszik. A méregtelenítő gyümölcsként is számon tartott szőlő bővelkedik káliumban, kalciumban, magnéziumban és vasban. A szőlő héjában resveratrol található, melynek rákellenes hatást is tulajdonítanak, az Egyesült Államokban végzett kutatások szerint a héj és a szőlőmagkivonat olyan együttest alkot, amely képes lehet megakadályozni a rosszindulatú daganatos sejtek burjánzását. A sötét színű szemek sok flavonoidot tartalmaznak, ezért immunerősítők, gyulladáscsökkentők. A szőlő sejtvédő hatása mellett javítja az erek állapotát, csökkenti például a szívinfarktus és a trombózis kockázatát. Cukorbetegeknek, emésztési problémákkal küzdőknek azonban nem javasolják a gyümölcs fogyasztását.

Kincs a szőlőszemekben

A kék szőlő a magas savtartalmú gyümölcsök közé tartozik, ezért kiválóan alkalmas a szeborreás (korpás, száraz, ugyanakkor a faggyúmirigyek túlműködéséből adódóan mégis zsíros) bőr kezelésére, általában tonikokhoz és pakolásokhoz használhatjuk. A kékszőlőlevél-kivonat továbbá stimulálja a vízhajtást. A vörös szőlőből gyakran készítenek hajpakolást, mely erősíti a fejbőr védekező képességét, hidratálja a fénytelen, száraz, töredezett hajat, a magja pedig képes regenerálni a szálakat. A fehér szőlőt magas szénhidráttartalma miatt a vízhiányos, öregedő bőr helyreállítására alkalmazhatjuk, pakolások segítségével a fontos tápanyagok a bőr mélyebb rétegeibe is képesek eljutni. A szőlő leve kondicionálja a bőrt, a szemekben található savaknak köszönhetően alkalmazhatjuk természetes hámlasztóként vagy más, bőrradírnak alkalmas anyagokkal (például zabpehellyel, mandulaőrleménnyel) vegyítve, peelingezésre is, azaz az elhalt bőrsejtek eltávolításán túl a keringés javítására, egyéb mélykezelések előkészítésére. A szőlőmagból készült őrlemény szintén jó hámlasztásra. A hidegen sajtolt szőlőmagolaj a C- és E-vitaminnak, valamint a telítetlen zsírsavaknak köszönhetően lágyítja a bőrt, ráadásul szinte valamennyi bőrtípusnak jót tesz, kiválóan ápolja az érzékenytől kezdve egészen a zsíros vagy épp vízhiányos legfelső hámrétegünket. A szőlőmagot tartalmazó krémek és olajok késleltetik az öregedést, mivel erősítik bőrünk kollagénrostjait, így hatékonyan táplálják, feszesítik a bőrt.

Vinoterápia

Ha különleges élményre vágyunk, érdemes végigvenni a vinoterápia, vagyis a bor jótékony hatásaira építő wellnesskezelések valamennyi lehetőségét. A szőlő revitalizáló hatását mára már a szállodák és az exkluzív borpincészetek is felismerték. A külsőleg végzett borterápia a szőlőmagban rejlő antioxidánsoknak köszönhetően megfiatalítja bőrünket, de a szőlő héjából készült kivonat, sőt a törköly is alkalmas arra, hogy fürdőt, masszázskrémet, pakolást készítsenek belőle. A fürdőt persze ne úgy képzeljük el, hogy egy kádnyi borban kell megmártóznunk, hiszen annak több az ártalma, mint a haszna – derítették ki a hozzáértők. Kezdetnek pancsoljunk egyet egy olajokkal, mézzel és fűszerekkel dúsított borfürdőben, ami növeli a bőr rugalmasságát, bársonyossá teszi. A vörösboros fürdőt a narancsbőr ellen is javasolják, ilyenkor a meleg vízbe szőlőkivonatot tartalmazó olaj is kerül, így a kb. 20 perces fürdő regenerálja, megfiatalítja a bőrt. A kezelést folytathatjuk egy szőlőmagolajos svédmasszázzsal, melynek hatása azonnal érződik, élettelivé varázsolja bőrünket. Egyes spa-hotelekben már tokaji aszús krémmel is kényeztetik a vendégeket. A borkrémes masszázsok hatása függ a bor ásványianyag-összetételétől, az azonban mindegyikre igaz, hogy nyugtató és serkentő eredmény érhető el velük.

Fürdő szőlőlevéllel

A narancsbőr ellen hatékonyan tudjuk felvenni a harcot, ha szőlőlevéllel készítjük el fürdőnket. A frissen szedett leveleket (25-30 darabot) mossuk meg alaposan, majd áztassuk be meleg, 36-38 fokos vízbe, és hagyjuk kiázni belőle az értékes hatóanyagokat. A szőlő levele – akárcsak a gyümölcs – feszesítő, méregtelenítő anyagokat tartalmaz, segítségükkel a bőr felfrissül, puhává válik.

Nagy nyári leves- és salátadiéta – 14 napos étrenddel!

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.