A tánc szórakoztató szabadidős tevékenység, az érzelmek kifejezésének egyik eszköze. Gondtalanná és felszabadulttá tesz, segítségével percek alatt száműzhetők a hétköznapok gondjai. Ha ezek az érvek nem győzték volna meg, hogy szerencsét kell próbálnia a tánc világában, gondoljon arra, hogy e mozgásforma rendkívül jó alakformáló sport is. Tánc közben szinte észrevétlenül dolgoznak az izmok, egy-egy táncos buli felér egy kemény edzéssel.

7 tánc, amivel olvadni fognak a kilók

Hastánc

A hastánc nemcsak a csábítás eszköze, hanem egy meglepően kíméletes edzésforma is. szinte az összes alapvető izmot átmozgatja anélkül, hogy az ízületeket megterhelné. erősíti a hátizmokat – miközben csökkenti a hátfájdalmat –, a has, a mellkas és a kar izmait, nem utolsósorban pedig segítségével ideálissá tehető a derék-csípő arány. A kíméletes technikának köszönhetően minden korosztálynak ajánlott, és azok is bátran elkezdhetik a táncórákat, akik valamilyen sportsérüléstől szenvednek. Kezdéshez elég egy kis bátorság, némi zene és egy sál a csípő köré kötve. A többi szinte magától jön.

Burlesque

Gondolt már arra, hogy egy füstös kabaréban, cigarettázva, magas sarkúban táncolva szabadul meg a ruháitól? Ha igen, irány egy burlesque-tanfolyam! A burlesque egyfajta klasszikus vetkőzőszám, amely nemcsak a testet tartja karban, hanem az önbizalmat is növeli. Szigorúan magas sarkúban táncolják – csodás lábakat eredményez –, de éppen ezért roppant balesetveszélyes is lehet. Az egész testet átmozgatja. Néhány mozdulat túl bonyolultnak tűnhet, ezért fontos a gyakorlás. Ha úgy érzi, valamelyik lépés fájdalmat okoz, hagyja ki, és elsősorban a szórakoztató, könnyedebb lépéseket táncolja el.

Balett

Balett felnőttkorban? Igen! A kecses mozdulatok növelik az állóképességet és erősítik az izmokat. A sztereotípiák szerint egy balett-táncos karcsú, szinte vékony, de a testre feszülő ruhák alatt tökéletesen kidolgozott izmok lapulnak. A könnyed mozdulatok mögött kemény izommunka van. Amikor úgy látják, hogy egy táncosnak csupán a karja és a lába mozog, akkor is a has- és hátizmaival tartja magát egyenesen, feszesen. A balett ihlette edzések középpontjában a rugalmasság és az izommunka áll.

Bhangra

Ezt az indai néptáncot eredetileg aratáskor vagy más fontos események alkalmával táncolták, ám később kiderült, hogy edzésként is tökéletes. A kezdő bhangratáncos két alapmozdulatot kell, hogy elsajátítson: az egyik a vállakat és hát felső részét erősítő karmozdulat, ami leginkább a vállrándításhoz hasonlít. A másik térdhajlítások sorozata, amelyek a lábat és a törzset feszesítik, s javítják az egyensúlyt.

Afrikai táncok

Általában Nyugat-Afrika kulturális örökségéhez tartoznak. A táncos mozdulatok magukba foglalják a nyújtást, az erősítést és az aerob jellegű mozgást. Az afrikai táncnak többféle típusa van, a stílus és a tempó attól függ, hogy melyik régióból származik, de a legtöbb afrikai tánc alapja az ugrás, a csípő- és lábmunka, amelyet ütemes dobzenére végeznek.

Zumba

Egy zumbaóra tökéletes kardioedzés, nem véletlenül napjaink egyik legnépszerűbb mozgásformája. zsírégető, formálja az izmokat – a láb és a fenék izmai komoly munkát végeznek –, és úgy, hogy szinte észre sem venni. A koreográfiát követve ugyanis könnyű megfeledkezni arról, hogy kőkemény munka folyik, a jókedv viszont garantált.

Salsa

A salsafi tnesz a kubai salsa, a merengue, a bachata, a cha-cha-cha és a rumba alaplépéseire épül. Energikus tánc, csoportban végezhető dinamikus mozgás, amely kitűnően formálja a lábakat, miközben a kacér, feszes pózoknak köszönhetően a felsőtest izomzata is erősödik. A gyakori hajlások, forgások, oldalirányú mozgások növelik az izmok rugalmasságát és az ízületek mozgástartományát. Ez a táncos fitnesz növeli az állóképességet, fejleszti a koncentrációkészséget, és a gyors ritmusoknak köszönhetően több kalóriát égethet el egy óra alatt, mint egy kardioedzés során.

A revütáncosok világa

MEGOSZTÓ TÁNC: twerk

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Lendülj formába idén a legjobb vízi sportokkal!
Mozognál, de a gondot okoz a nyári hőség? Akkor válassz a vízi sportok közül. Nézd meg, hogyan maradhatsz aktív a fülledt napokon is!
Fogyni akarsz? Ezt a hibát ne kövesd el gyümölccsel!
Sokan tudják, hogy a gyümölcsök segítenek a fogyásban, de azt már kevesebben, hogy nem mindegy, mikor eszed meg őket. Egy jól megválasztott időponttal nemcsak tovább maradsz jóllakott, hanem a vércukorszintedet is stabilabban tarthatod – így lesz a gyümölcs tényleg a diétád szövetségese.
Egy hét alatt mínusz 3 kiló? – Lehetséges a Skandináv diétával
A skandináv nők nem csak szőkék, de fittek, egészségesek és karcsúak is. A skandináv vidékeken szinte ismeretlen fogalom az elhízás. Ha túlsúlyos embert látnak, tudják, szinte biztosan külföldi. A skandináv étrend nem csak a formás alakot biztosítja, de óvja a bőrt a korai öregedés látható jeleitől is, és jótékonyan hat az egészségre.
Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.

Ajánlataink