Az edzések alatt szerzett sérülések nagyon fájdalmasak tudnak lenni és általában sok időbe telik, míg teljesen felépülsz.

Segítünk, hogy elkerüld a sportsérüléseket

Ha véletlenül sportsérülés ér, kiesel az edzésritmusodból, csökken a teherbíró képességed és a felépülés után megint szükséged van pár hétre, hogy visszanyerd régi formád. Kellő rákészüléssel és odafigyeléssel jelentősen lecsökkentheted a edzés közben történt balesetek kockázatát, ezért érdemes tisztában lenni ezekkel a dolgokkal!

  • Mindig viselj az aktuális sporthoz megfelelő ruházatot, lábbelit – nem véletlen, hogy minden sportnak megvan a maga ruha és cipő kollekciója. Funkciójukat tekintve az adott sporttal járó mozgást segítik, ezáltal sokkal hatékonyabb és biztonságosabb lesz a munkavégzés.
  • Ne felejtsd el az alapos bemelegítést – izmainknak és ízületeinknek szüksége van a fokozatos átmozgatásra. Az izmok bemelegednek és rugalmasabbak lesznek, az ízületi tok pedig több folyadékkal telik meg, így elősegíti az edzés során egymás mellett elcsúszó csontok mozgását.
nyújtás ízületek sportsérülés

Az ízületek védelmében soha ne feledkezz meg a bemelegítésről és a nyújtásról!
Fotó: Shutterstock

  • Fontos a helyes munkavégzés – alapvető szabály, hogy elsajátítsd az adott mozgás, feladat helyes kivitelezését. A tudatos edzés, a szabályosan elvégzett gyakorlatok segítségével elkerülheted a sportsérüléseket, valamint a hosszú távon kialakuló problémákat, mint például a porckopást.
  • Koncentrálj és figyelj tested jelzéseire – a sportolást nem szabad félvállról venni, elég egy rossz mozdulat, hogy meglegyen a baj. Ezért mindig tudatában kell lenned képességeiddel, ne erőltesd túl magad és ha érzed, hogy szédülsz, légszomjad van vagy remegsz, hagyd abba azt, amit csinálsz. Nem éri meg kockáztatni.
  • Nyújtás – sokszor el szokták hanyagolni, pedig ez ugyanolyan fontos, mint a bemelegítés. Edzés során izmaink megrövidülnek és ezért sokkal hajlamosabbak a szakadásra. A nyújtás során segítünk izmainknak visszanyerni eredeti helyzetét, így megőrzi rugalmasságát és elkerüljük a kellemetlen húzódásokat is.Folyadékpótlás – nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos szerepe van az elegendő folyadékbevitelnek. A túlzott mértékű folyadékvesztést negatívan befolyásolja a teljesítményt. Ne várd meg a szomjúság érzését, folyamatosan pótold az elvesztett vízmennyiséget!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.