Ha hetente ötször több órát sportol valaki, akkor sportfüggő? Nem feltétlenül, mert több tényező együttes jelenléte kell ahhoz, hogy az ember életében a mozgás „droggá” váljon. Vajon melyek ezek? Cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ dr. Menczel Zsuzsa pszichológus, a téma szakértője segítségével.

Edzésfüggőség – Komoly jelei vannak, és egyre gyakoribb!

Egy elkötelezett, szenvedélyes sportoló szívesen megy edzésre, kellemes érzései származnak abból, hogy mozog. De akkor sem esik kétségbe, ha valamilyen okból ki kell hagynia az edzést, túlteszi magát rajta. A sportfüggő emberről ugyanez nem mondható el. – Neki lelkiismeretfurdalása lesz, amiért nem mehetett edzésre, vagy sóvárog, folyton e kérdés körül járnak a gondolatai.

Egyre feszültebbé válik, alvászavar jelentkezhet nála vagy lehangoltság lehet rajta úrrá – avat be a témába a szakember. – Az is előfordulhat, hogy addig keresi a lehetőséget, amíg végül meg nem találja az elérhető mozgásformát.

Ezek a negatív reakciók akkor is megjelennek nála, ha valamilyen sérülés miatt kell otthon maradnia. Ahelyett, hogy elfogadná a teste jelzéseit és tanulna az esetből, a sérülés ellenére is elmegy edzeni.

Mivel a sport társadalmilag elismert, pozitívan értékelt tevékenység, az emberek általában nehezen ismerik fel a sportfüggőséget. Pedig számos jele lehet annak, hogy valaki testedzésfüggő. Nézzünk most meg közülük néhányat:

  • Ha például annyit sportol az illető, hogy az már a családdal töltött idő rovására megy, vagy emiatt teljesen elhanyagolja a barátait. Végső esetben teljesen tönkremehetnek az emberi kapcsolatai.
  • Az is árulkodó lehet, ha annak ellenére folytatja a sportolást, hogy az valamilyen fizikai vagy lelki problémát okoz. Például a csonttörés sem tartja vissza attól, hogy eddzen.
  • Mivel az edzés már nem váltja ki ugyanazt a jó érzést, mint amit eleinte okozott, úgy érzi, hogy egyre több és több sportolásra van szüksége. A sport droggá válik. Az edzések számának vagy idejének a csökkentésével többnyire sikertelenül próbálkozik, ha mégis sikerül neki egy időre, hamar visszaesik.
  • Élete központjába az edzés kerül, s például az edzések függvényében tervezi meg a családi nyaralást is.
  • Rossz kapcsolatok esetén – miután nem ismer más megoldási, megküzdési módot – az érzelmi viharok eloszlatására alkalmazza a sportot.

A CSAPAT MINT VÉDŐFAKTOR

Az edzésfüggőséggel kapcsolatos kutatások szerint a fiatalabb – harminc év alatti – korosztály veszélyeztetettebb, mint az idősebbek. A pszichológus szerint ez azért van így, mert minél idősebb az ember, annál nagyobb valószínűséggel vállal több felelősséget az életéért. Elkezd dolgozni, családja lesz, tehát sok egyéb fontosabb dolog lesz az életében. Az iskolázottság is lényeges faktor: minél iskolázottabb valaki, annál kisebb az esély arra, hogy sportfüggővé váljon. Magyarországon készítették az egyetlen egész társadalomra kiterjedő kutatást.

– A kutatók azt találták, hogy az emberek kb. 0,3–0,5%-a mondható testedzésfüggőnek. A diákok – elsősorban a felsőoktatásban tanulók körében – 1–3% az előfordulási arány. Az élsportolóknál 50% fölé ugrik ez a szám. Készültek vizsgálatok fitnesztermekben is, ahol 6–30% közöttire tehető a sportfüggőség előfordulási aránya – sorolja a vizsgálatok eredményét dr. Menczel Zsuzsa. Az is számít, hogy valaki egyedül sportol vagy csapatban edz. A csapatban sportolók esetében kisebb a megbetegedés valószínűsége, mert a csapattagok általában észreveszik a veszélyt és felhívják rá a figyelmet. Lényeges az is, hogy mióta sportol az illető. Minél régebben edz, annál jobban érzi, hol vannak a határai, hiszen az eltelt évek alatt kellőképpen sikerült megismernie a saját testét.

7 csábító étel, ami függőséget okoz

Miért nem lehet ebből kilépni? – A társfüggőség, avagy kodependencia

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink