Mindent a közelgő maratonról. Útvonaltól a programokig!

Minden infó a szeptemberi SPAR Budapest Maratonról

Mikor?

34. SPAR Budapest Maratont 2019. szeptember 28-án szombaton és 29-én vasárnap rendezik.

A fesztivál első napján, szombaton a családi futásoké lesz a főszerep, jó néhány futamban, különféle versenytávokon: 10 km, 5+10 km, 5 km, a 4×2 kilométeres váltófutás mellett, már gyalogolni is lehet ezen a távon! Ezen a napon lesz a FODISZ Esélyegyenlőségi futam is, amelyen több mint ötszáz mozgás-, látás- vagy mentális képességeiben sérült fiatal, gyermek indul neves élsportolókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel együtt. „Hosszú évek óta mindig igyekszem részt venni a családommal ezen az eseményen, három évvel ezelőtt személyesen is teljesítettem a maratont, ma már ez számomra is hihetetlennek látszik. De ez a fesztivál nemcsak a maratonról szól, nemcsak azokról, akik negyvenkét kilométert tudnak teljesíteni, itt mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő távot, itt együtt mozoghat a család, s amikor közösen mozgunk a gyerekeinkkel, a párunkkal, az összekovácsol bennünket, miközben az egészségünkért is teszünk„ – mondta Novák Katalin.

A fesztivál második napján, szeptember 29-én vasárnap reggel kilenc órakor rajtol majd a SPAR Budapest Maraton, amelyet egyéniben, párban vagy a maratonstaféta keretében négy fős váltóban is lehet teljesíteni, de a maratonisták mellé kapcsoldónak majd be a 30 kilométeres futás résztvevői is.

Hol?

A maraton útvonala: a Duna két partja, az Alagúton, a Margitsziget. A rajt és a befutó helyszíne a Pázmány Péter sétányon, az ELTE Lágymányosi Campus előtti útszakaszon lesz.

Az eseményre kilencven ország csaknem ötezer külföldi futóját várják, akik a kísérőkkel együtt több mint negyvenezer vendégéjszakát töltenek. A legtöbben az idén is a britek, a franciák és a németek érkeznek hozzánk, de ebben az évben jelentősen emelkedett a brazil futók nevezése is.

Programok még!

A sétányon a meleg ételek mellett szomjoltókkal fogadják a vendégeket. A SPAR a futófesztiválon is együttműködik stratégiai partnerével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, közösen támogatják az „Ide hozzuk a játszóteret!” programot. A szervezet mozgó játszóterei az ország több mint háromszáz kistelepülésére viszik el a játék örömét, hogy a legszegényebb családok gyermekei is megismerhessék azt. A vállalat a standja teljes bevételét felajánlja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótér- programjára a rendezvényt követően. De az egészséges életmódot bemutató lehetőséget is megismerhetik az érdeklődők a helyszínen. Idén is lesz mesekönyv gyűjtés a rászoruló gyermekeknek.

108 kiló volt, most félmaratont fut az egykori dundi lány

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.