A pilates egyre népszerűbb a nők körében, mégis sok a hibás információ a testmozgás ezen formájáról. Íme, a leggyakoribb tévhitek – és a cáfolatok!

7 elterjedt mítosz a pilatesről

1. A pilates női mozgásforma

Ez nem igaz! Sőt, megalkotója egy férfi, nevezetesen Joseph Pilates volt, aki 1880-ban született Németországban. Tölcsérmelle volt, és asztmában szenvedett, ezért különösen fontos volt számára a fizikai erőnlét. Rendszeresen sportolt, felnőttkorára ügyes síelő, tornász, búvár, jógi és bokszoló vált belőle. Hetvenévesen is ereje teljében volt.

Pilates az I. világháborúban hadifogságba került, ahol a sérült katonák rehabilitációjával foglalkozott. A kórházi ágyak fölé rugós pántokat helyezett, ezek segítségével a sérültek fekve is tudták erősíteni ép végtagjaikat. 1930-ban kezdte nyilvánosan oktatni módszerét. Ennek lényegét a speciálisan felépített gyakorlatsorozatok adják, amelyek az egész izomzat egyenletes és harmonikus erősítését, illetve a mozgáskultúra, a testtudat kialakítását célozzák. Manapság kétségtelen, hogy több nő vesz részt pilatesórákon, mint férfi. De a sportolók közül egyre több férfi építi be edzéseibe ezt a mozgásformát.

 

2. Pont olyan, mint a jóga

Noha a cél, azaz a test és a szellem egyesítése, harmóniája mindkét mozgásformában azonos, addig a hozzá vezető út más. A jóga és a pilates eltérően közelíti meg a mozgást, más a légzés, és különböző gyakorlatokat használ – bár kétségtelen, hogy vannak átfedések egyes gyakorlatok esetén.

A legnagyobb különbség talán abban van, hogy a pilates először a mélyizmokra, a hasüregi izmok fejlesztésére fókuszál, amit a szimmetrikus izomzat és az általános hajlékonyság növelése követ. A pilatesben minden mozgás a test középpontjából ered és a végtagokban teljesedik ki.

 

3. Túl könnyű

A pilates csak annak könnyű, aki nem megfelelően végzi el a gyakorlatokat. A koncentráció és a pontosság fontos, ha ezek nélkül mozogsz, valójában nem is pilatesprogramot csinálsz. Egy kívülálló számára úgy tűnhet, hogy a gyakorlatok szűk mozgástartományban zajlanak, és ezért könnyűek, ám ez csak a látszat! Valójában nagyon is megdolgoztatják a testet, hiszen a tartóizmok erősítése zajlik.

 

4. Túl nehéz

Tud izzasztó lenni, az biztos. Talán azért tartják sokan nehéznek, mert nem ezt várták, így meglepődnek, hogy mennyire átmozgat, milyen sok izmot dolgoztat meg. Ezért is fontos a fokozatosság elvét betartani, és nem csak nagy lendülettel beállni egy órára.

 

5. A pilates eszközigényes

Néhány pilatesgyakorlatnál olyan eszközöket használnak, amelyek vagy a feladatot nehezítik ellenállás hozzáadásával, vagy a gyakorlat kívánta testtartás felvételéhez, megformálásához szükségesek. De ezek nélkül az eszközök nélkül is működik a program. Tehát bátran kijelenthetjük, hogy a pilateshez leginkább egy csúszásmentes matracra van szükség.

 

6. Csak a hajlékony emberek mozgásformája

A pilatesedzéshez szükség van rugalmasságra, de rendszeres gyakorlással ez a képesség, készség is fejlődik, változik. A gyakorlatok célja éppen a rugalmasság, a mozgástartományok növelése. Egyébként minden gyakorlat módosítható vagy adaptálható az egyén rugalmassági szintjéhez.

 

7. A pilates drága

A pilatesórák általában számos edzőteremben, jógastúdióban megfizethető áron látogathatóak. Az internet segítségével pedig otthon is elvégezhető jó néhány program. A pilates oktatói és hívői azonban azt mondják, hogy megéri beruházni egy bérletre, mivel a pilates napi rehabilitációként funkcionál, és segít a sérülések megelőzésében.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.