Kevés kalória és rengeteg tápanyag van benne, emellett igazi diétás csodákat lehet elérni a túróból készült finomságokkal.

Csak úgy hullanak a kilók, ha ezzel a módszerrel diétázol

Szuperételnek manapság a különleges gyümölcsöket, magvakat és a világ túlsó végéből érkező, számunkra szinte ismeretlen élelmiszereket nevezik, pedig elérhető közelségben, ráadásul ezekhez képes kedvező áron is hozzájuthatunk a valódi csodához; a túróhoz. Más tejtermékekkel ellentétben, ez a diéták igazi nagyágyúja, hiszen rendkívül alacsony a zsírtartalma, de annál gazdagabb fehérjében, így hatékonyan támogatja a fogyást és megbízhatóan segíti az izomépítést. Ezeken kívül van még egy rendkívüli tulajdonsága: a magas fehérjetartalom tartósan alacsonyan tartja az inzulinszintet. Ennek eredményeként elkerülhető a nassolás iránti sóvárgás, ráadásul a zsírégetés is felgyorsul.

Sokoldalú, mint egy díva

A túró íze valahol a joghurt és a hagyományos krémsajt között helyezkedik el, így a desszertekhez és a szendvicsekhez is pompásan illik, ráadásul kiadós, ez pedig óriási előnye a más, gyorsan unalmassá váló diétás ételekkel szemben.

Így működik: cseréljük ki a reggelit és a két másik főétkezés egyikét egy olyan receptre, amely bőven tartalmaz túrót. Így felszerelkezve garantáltan nem tör ránk a farkaséhség és nem gyötör a zsémbes sóvárgás a nassolás után, ráadásul tele leszünk energiával. Különböző zöldségekkel, gyümölcsökkel keverve pedig biztosan nem lesz unalmas.

Mintaétrend

Reggeli omlett, túrós töltelékkel

Hozzávalók 4 adaghoz: 140 g liszt, só, 2 tojás, 2,8 dl tej, 60 g olvasztott vaj, 2 ek. növényi olaj, 400 g túró, 100 g bogyós gyümölcs

Elkészítés: a lisztet keverjük el egy csipet sóval, keverjük hozzá a tojásokat és a tejet, majd a vajat is. A kész tésztát hagyjuk kelni kb. 30 percig. Ha megkelt, osszuk 8 részre és süssük meg egy serpenyőben az olajon. Kenjük meg a túróval, hajtogassuk össze, tálaljuk a bogyós gyümölcsökkel.

Elkészítési idő: 25 perc

1 adag: 471 kcal

Könnyű ebéd vagy vacsora

Rétegelt saláta

Hozzávalók 3 adaghoz: 100 g hajdina, só, 150 g vörös káposzta, 150 g paradicsom, 1 doboz konzerv lencse (400 g), 2 tk. salátafűszer, 3 ek. növényi olaj, 100 g, spenót, 80 g túró

Elkészítés: forraljuk fel a hajdinát 2 dl vízzel és a sóval, majd lassú tűzön kb. 15 percig főzzük, utána szűrjük le. Vágjuk csíkokra a káposztát, szeleteljük fel a paradicsomot, a lencsét csepegtessük le. Keverjük össze a salátafűszert 2 evőkanál vízzel és az olajjal, majd adjunk a vörös káposztához ebből másfél evőkanállal. A hozzávalókat a spenóttal együtt elosztjuk 3 pohárban, a maradék öntetet ráöntjük, a tetejükre szétosztjuk a túrót.

Elkészítési idő: 30 perc

1 adag: 399 kcal

Könnyű vacsora vagy bőséges reggeli

Vitamin szelet, szalonnával

Hozzávalók 2 adaghoz: 80 g növényi csíra, 200 g túró, 180 g gomba, 8 koktélparadicsom, 8 szelet bacon, 1 ek. növényi olaj, 4 szelet teljes kiőrlésű pirítós kenyér, só, bors

Elkészítés: tegyünk félre egy kis növényi csírát a díszítéshez, a többit durvára vágjuk és a túróhoz keverjük. Tisztítsuk meg a gombát, szeleteljük fel a paradicsomot. A szalonnát süssük ropogósra a serpenyőben és vegyük ki. Tegyük a helyére a paradicsomot és a gombát és kb. 4 percig pároljuk, közben forgassuk meg. Eközben pirítsuk meg a kenyérszeleteket. A tetejére tegyük a csírával kevert túrót, erre a paradicsomot és a gombát, ízesítsük sóval és borssal. A szalonnát vágjuk kisebb darabokra és tegyük a tetejére, majd rakjuk a tetejére a maradék csírát díszítésként.

Elkészítési idő: 20 perc

1 adag: 380 kcal

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.