Az implantáció a fogorvostudomány egyik legmodernebb módszere a foghiány kezelésére. Ezen belül persze több módszer is létezik és az sem mindegy, hogy milyen mértékű problémával állunk szemben. Lehetetlen ugyanakkor ma már szinte nem létezik.

All on 4 – korszerű megoldás akár tartós foghiányra is

Megnyugtató megoldás

A foghiány egyáltalán nem újkeletű probléma a fogászat területén, hiszen sajnos hazánkban is igen komoly hagyománya ennek a jelenségnek. A modern korban talán még bosszantóbb ez, hiszen az esetek többsége könnyen megelőzhető lenne a megfelelő szájhigiénia fenntartásával és rendszeres fogápolással. Ehhez pedig minden eszköz rendelkezésre áll, így kevés elfogadható kifogás létezik arra, ha a foghiány súlyos mértéket ölt.

Előfordulhat persze, hogy a probléma valamilyen baleset vagy rendellenesség következménye, ám a tapasztalatok szerint inkább az elhanyagolt szájhigiénia és az ebből fakadó fogágybetegségek tekinthetők fő forrásnak. A tartósan fennálló foghiány pedig nem csupán esztétikai szempontból jelent gondot, hanem az életminőséget is jelentős mértékben rontja. A kulcsszó tehát a prevenció, de természetesen baj esetén is létezik megnyugtató megoldás. Ilyen például az all on 4 implantátum is.

Az implantológia előnyei

Az implantológia a mai orvostudomány egyik legmodernebb megoldása a foghiány kezelésére, ezen belül pedig az all on 4 külön is figyelmet érdemel. Az implantációs kezelések lényege, hogy az állcsontba implantátumok, jellemzően orvosi fémből készült csavarok kerülnek beültetésre, amire aztán felépíthető maga a fog, vagy a teljes fogsor is. Ennek kapcsán nagy előny, hogy akár egyetlen fog pótlására is lehetőség van, de teljes foghiány esetén is megoldható a probléma.

Itt jön képbe az all on 4, ami ez utóbbira nyújt forradalmi megoldást, hiszen állcsontonként mindössze négy implantátumra felépíthető a komplett, fixen rögzülő fogsor. Mivel a teljes, régóta fennálló foghiány egy alapvetően nehezen kezelhető állapot, ez a megoldás nem csak a módszer, hanem egyáltalán a lehetőség szempontjából is elismerésre méltó. Ha tehát teljes foghiánnyal küzdünk, a Buda Dental all on 4 kezelése a biztos megoldás.

implantátum

Az implantátumos fogpótlás hosszú távon is megbízható eredményt garantál – budadental.hu Fotó: budadental.hu

Átlátható árazás

Az all on 4 kezelések árazása kapcsán sok félreértés adódik az árakat tekintve, amire persze sok rendelő is szándékosan rájátszik a félreérthető ajánlatokkal. A túlságosan kedvező árak azonban mindig gyanakodásra adnak okot, ahol az apróbetűs rész rejti a turpisságot. Nem ritka, hogy az olcsóbb kezelés nem tartalmaz minden szükséges lépést vagy az ár éppen csak egy fogívre vonatkozik és még sorolhatnánk.

A Buda Dental all on 4 kezeléseivel kapcsolatban ez ugyanakkor nem merül fel, hiszen a folyamat teljes ideje alatt átlátható árazás és teljes körű kezelés biztosított minden páciens számára. Az első lépés eleve minden esetben az állapotfelmérés és személyes konzultáció, ami során minden esetleges kérdés tisztázásra kerül. Ezt követően pedig már készülhet is az új, funkcionális és esztétikai szempontból is kifogástalan fogsor.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.