Amikor vége az ovinak és az iskolának, gyermekeink számára rengeteg idő szabadul fel. Ráadásul, a nyári időszakban még több energiájuk van és a pedagógusok helyett gyakran napközben is a szülők feladata, hogy elfáradjanak.

Kúszás, mászás, csimpaszkodás – Ezekkel a játékokkal lesz aktív a szünidő!

Azonban egyes szabadtéri játékok segítségével könnyíthetünk a dolgon és a gyerekek is aktívan tölthetik a szünidőt.

Kúszni, mint a kiskukac

Hasra feküdni a fűben és kúszni sokkal megterhelőbb és élvezetesebb, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A teljes boldogsághoz már csak egy mászóalagút hiányzik, hiszen a gyerekek amúgy is imádnak a földön henteregni! Számos játék webshop mellett egyes lakberendezési áruházak kínálatában is kaphatók a jópofa, színes alagutak.

A kúszás kiválóan fejleszti a szem-kéz koordinációt és az izmokat is. Ahogy a babáknál is rendkívüli jelentősége van ennek az időszaknak, úgy a nagyobb gyerekek fejlődésében is fontos szerepet játszik. Még szerencse, hogy maguktól is szívesen csinálják!

Mászni, mászni, egyre feljebb!

A bordásfalra, a játszótéri mászókára vagy akár egy fára felmászni (persze felnőtt felügyelete mellett) valahol mindig is a gyerekkori élmények egyik fő alkotóeleme volt. Nem véletlen, hiszen egy gyerek ösztönösen tudja, hogy mi a jó neki, a mászás pedig az egyik legjobb dolog, amit a fejlődése érdekében tehet.

Minél többet másznak, egyre feljebb kapaszkodnak, annál erősebbek lesznek. De a mászókázás nem csak az izmokat erősíti: az egyensúlyérzéket is javítja, miközben fejlődik az észlelés, az érzékelés és a figyelem is. Épp ezért szuper, ha beszerzünk vagy építünk olyan játékokat is, amelyekre fel lehet mászni.

Csimpaszkodás és gyerek hinták

Fotó: regiojatek.hu

Akár csak egy kötélhinta vagy egy régi fa hinta gyerekeknek is mindenképp elkél a kertbe. Ahogy kapaszkodik a kötélbe és löki magát előre-hátra, az izmok mellett olyan készségek is fejlődnek, mint a koordináció vagy az egyensúlyérzék.

Amellett, hogy kiváló szórakozás és nem utolsó sorban edzés, egy gyerek hinta számos terápiában is használható. Nem véletlen, hiszen a hintázással járó ritmikus mozgás nyugtató hatású, így segít a feszültség és a szorongás feloldásában. Rengeteg féle gyerek hinta kapható kültéri és beltéri változatban is, így kiváló játszótárs lehet a rossz időben is.

Ezeket már olvastad?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.