Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót, hogy hogyan találhatod meg a legszínvonalasabb mixer tanfolyamot.

Válaszd az egyik legmenőbb szakmát! Tanulj mixernek a BestMixernél!

A mixer ma egyike a legtrendibb szakmáknak, hiszen amellett, hogy egy igazi művészet különböző koktélokat kreálni, remek pénzkereseti lehetőség is. Sőt, a legjobbak előtt fantasztikus hazai vagy nemzetközi karrier áll. Bár látszólag a mixerkedés egyszerűnek tűnik, azonban komoly tudást igényel, ezért fontos tapasztalt szakemberektől elsajátítani az alapokat. Attól, hogy valaki szép és finom italokat kever, még nem biztos, hogy jó mixer lesz, hiszen az igazi sikerhez számos készség és persze szakmai gyakorlat is szükséges.

Fotó: freepik

Bártender vagy mixer: mi a különbség a két szakma között?

Ha vonz a koktélkészítés világa, akkor nem árt tisztában lenned két alapfogalommal, nevezetesen a mixerrel és a bártenderrel. A két szakma nagyjából ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy míg a mixer az italokra és azok elkészítésére koncentrál, addig a bártendernek az italokon túl a vendégekre is oda kell figyelnie.

Milyen szempontok alapján válassz mixer tanfolyamot?

Akár pályakezdőként keresgélsz, akár új hivatásban gondolkodsz, az interneten böngészve rengeteg vendéglátós szakképzőiskolára bukkanhatsz. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy kiktől és milyen eszközökkel tanulsz

Célszerű az alábbi szempontokat figyelembe venned:

  • Milyen körülményeket biztosít az iskola a tanuláshoz? Például saját oktatótermekkel, korszerű felszereléssel rendelkezik, vagy csak bérli őket?
  • Gyakorlatorientált képzésről van-e szó?
  • Milyen végzettség szerezhető és mennyi idő alatt?
  • Van-e lehetőség az alaptanfolyamon túl haladó képzések elvégzésére?
  • A szakképzőhely kínál-e más típusú kurzusokat is?
  • Helyileg hol találhatók a képzések, mennyit kell utazni?
  • Mióta üzemel az intézmény, hogyan vélekednek róla az ott végzett tanulók?
  • Hogyan épül fel a képzési struktúra?
  • Kiktől lehet tanulni? Milyen az oktatói csapat felépítése?
  • A piacon lévő többi képzéshez képest milyen ár-érték arányban érhetők el a mixer tanfolyamok?
  • A megszerzett tudással lehet-e külföldön is boldogulni?

Ha mixer tanfolyam, akkor érdemes a BestMixert választani!

Amennyiben megbízható, minőségi képzésre vágysz, a BestMixer remek választás, hiszen a csapat már 15 éve biztosít piacvezetőként csúcstechnológiás körülményeket a mixer és barista tanfolyamok számára.

Színvonalas oktatótermek, gyakorlott oktatók

Az iskolahálózat mixer tantermeiben több mint 500 ital sorakozik a bárpultokban, és emellett plusz felszerelésekkel büszkélkedhetnek: a füstölő pisztolytól egészen a jéggömb készítőig, az összes modern bártender eszköz rendelkezésre áll.

Ráadásul a vidéken élők számára is könnyen elérhetők a kurzusok, ugyanis a BestMixer országszerte rendelkezik központokkal.

A minőségre a magas szintű tudással és sok év gyakorlattal rendelkező oktatók jelentenek garanciát.

Mixer képesítés 3 hét alatt

Akár pályakezdőként, akár pályaelhagyóként vágnál bele a mixer képzésbe, nagyon fontos szempont lehet, hogy a tanfolyam milyen hosszú és mennyi elfoglaltsággal jár. Ez különösen igaz azokra, akik munkahely mellett adják a fejüket tanulásra. A jó hír az, hogy a mixerkedés alapjait már 3 hét alatt elsajátíthatod.

A mixer tanfolyam mellett más képzéseket is elvégezhetsz

Jelenleg több mint 30 BestMixer tanfolyam közül választhatsz, ha a vendéglátó szektorban szeretnél elhelyezkedni. Amellett, hogy elsajátíthatod a mixer vagy bártender szakma rejtelmeit, többek között borszakértői, üzletvezetői vagy pincér tudást is szerezhetsz. Az italok világán kívül a kávékészítés rejtelmeibe is belekóstolhatsz a kombinált mixer-barista képzéseken.

Széleskörű tematika

A BestMixer tanfolyamok egymásra épülő tematikával rendelkeznek. Kezdőtől a mester szintig mindenki megtalálhatja a számára legideálisabb. Menedzseri ismeretek elsajátítására is van lehetőség, valamint a szakmák kombinálására egy tanfolyamcsomagon belül.

Fotó: freepik

Nemzetközileg elismert minősítés, külföldi karrierlehetőség

A mixer tanfolyam végeztével az iskola tanulói nemzetközileg elismert bizonyítványt kapnak. Tehát ha nem itthoni karrierben gondolkodsz, hanem szeretnéd beutazni a világot, neves európai vagy tengerentúli vendéglátóhelyeken kipróbálni magad, akkor jó hasznát veheted a minősítésnek.

A BestMixer ráadásul munkaközvetítő iskolaként segít az elhelyezkedésben is. Az újdonsült mixerek azonnal bekerülhetnek a vendéglátás vérkeringésébe: akár Magyarországon, akár külföldön, vagy egy óceánjáró hajón.

Kiváló árak

A BestMixer tanfolyamok ár-érték arányban is a legjobbnak tekinthetők. A kurzusok díja többek között tartalmazza a legfrissebb oktatási anyagokból összeállított tankönyveket, a felhasznált alapanyagokat és eszközöket, de bizonyos esetekben még térítésmentes felkészítő tréningeket is.

Egyes képzési csomagokkal egyszerre több szakképesítést is szerezhetsz. Ha nem tudsz például dönteni a barista vagy mixer tanfolyam között, akkor egyidőben is végezheted őket. Ami külön jó hír, hogy a kombinált csomagokhoz sok esetben egy ingyenes képzés is jár.

Jelentkezz Te is Magyarország piacvezető mixer képzéseire!

Ha úgy érzed, hogy készen állsz egy új karrierre, elmélyednél az italok és koktélkészítés világában, akkor nincs más dolgod, mint szétnézni a BestMixer kínálatában, ahol színvonalas tanfolyamokat és ajándék kurzusokat is találsz.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Mi is az a hármas típusú diabétesz?
A cukorbetegség egy ritka formája, amely eltér mind az 1-es, mind a 2-es típusú diabétesztől. A fiatalok cukorbetegségének is nevezik, mivel 25 éves kor alatt alakul ki.
5 zseniális, gyors reggeli Valentinra
Ha nem készültél semmivel Valentin-napra, akkor sem kell elkeseredni. Mutatunk néhány zseniális ötletet, amivel reggel meglepheted a párod.
Vigyázz, mit mivel eszel! Veszélyes ételkombinációk
Az ételeket legtöbben az alapján határozzuk meg, hogy egészséges, avagy sem. Pedig bizony az sem mindegy, hogy mit mivel eszel!
3 zseniális laktató leves, ha fogyni akarsz
Egy forró, tartalmas leves energiával és folyadékkal is ellátja a szervezetet, ráadásul igencsak jólesik a hideg napokon. Íme három ínycsiklandó változat!
Könnyű és laktató: 2 diétás recept, amit imádni fogsz
Ha könnyed, mégis laktató vacsorára vágysz, ezek az egyszerű, diétás receptek tökéletes választások.
A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!

Ajánlataink