Jónéhány éve már, hogy elárasztották a hazai kozmetikai piacot is a BB-krémek, sőt, azóta már újabb betűkrémek jelentek meg, megnehezítve a választást. Sokan nincsenek tisztában azzal, mit takarnak a rövidítések. Segítünk eldönteni, mire van szüksége a bőrének!

BB-től az EE-ig: Betűkrémek útvesztőjében

BB-krém

A BB-krémek évtizedek óta sztárkozmetikumnak számítanak Ázsiában, különösen Dél-Koreában és Japánban. Sokan azt hiszik, ázsiai találmány, pedig az ötlet egy német bőrgyógyásztól, dr. Christine Schrammektől származik, aki a hatvanas években készítette pácienseinek az első BB-krémet. Célja az volt, hogy a műtétek, durva hámlasztások után a bőr a krém által megfelelő védelmet kapjon és gyorsabban gyógyuljon. A termék európai karrierje nem indult túl jól, hiszen az Ázsiában forgalmazott készítmények az európai nők bőréhez túl világosnak bizonyultak.

krém arckrém

Fotó: Shutterstock

Ma már többféle árnyalatban, antioxidánsokkal gazdagított formulák kaphatók. A BB az angol Beauty Balm (szépségbalzsam) vagy a Blemish Balm (folteltüntető balzsam) kifejezések rövidítése. Hidratálja, táplálja a bőrt, védi a káros UV-sugárzástól, miközben enyhe fedést is biztosít. Elvileg egy „mindent az egyben” termék: használható önmagában színezett hidratálóként, de szérum és hidratálókrém után hagyományos alapozóként is. Állaga könnyebb, mint az alapozóé, és a fedés mellett gyulladáscsökkentő, öregedésgátló, bőrkiegyenlítő hatású.

CC-krém

Ez már színtiszta üzlet: a CC-krém, ha őszinték akarunk lenni, csupán egy jó marketingfogásnak indult a BB-krém sikerét meglovagolva. A Color Correcting, vagy színkorrekciós krém feladata inkább a bőrpír és a sárgás, fakó arcszín eltüntetése. Textúrája könnyebb, légiesebb, mint a BB-krémé. Tartalmazhat ragyogást adó fényviszszaverőket, antioxidánsokat és fényvédőket, de tudományos megkülönböztetés igazából nincs a két termék között. Az, hogy pontosan mit tartalmaznak és milyen a fedőképességük, márkánként eltérő. A legtöbben úgy vélik, hogy nem lehet kiváltani vele a reggeli bőrápolási rutint, hatása leginkább egy fényvédős, színezett hidratálónak felel meg.

DD-krém

A két betűkrém sikerét nem hagyhatták figyelmen kívül a kozmetikai cégek, és elővették az adu ászt: a bőröregedés elleni harchoz kínáltak segítséget DD-krém formájában. A Daily Defense (napi védelem) kiemelkedően hidratáló és bőrtápláló hatású, egyesíti a BB- és a CC-krémek minden előnyös tulajdonságát. Főleg a bőröregedés megelőzésére és a káros környezeti hatások kiküszöbölésére helyezi a hangsúlyt. Enyhén fed, a hétköznapok során a használata gyors és egyszerű.

EE-krém

Az Estée Lauder állt elő először EE-krémmel. A rövidítése az Even Efect Skintone Corrector (hozzávetőlegesen: bőrtónusjavító) kifejezésből ered: segít, hogy a bőr tónusa egyenletes legyen, miközben véd a környezeti ártalmaktól, az irritációtól, az elszíneződések és a pigmentfoltok kialakulásától. Nagyon könnyű állagú, gyorsan felszívódó krém. Fényvédő összetevőket is tartalmaz, enyhe fedésű, az arcbőrt egységesen ragyogóvá teszi.

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.