Nyáron testileg-lelkileg feltöltődünk, energiaszintünk ilyenkor a legmagasabb. Ahhoz, hogy ezt a vitalitást a hűvösebb, szomorkásabb évszakokban is megőrizzük, érdemes odafigyelni néhány apróságra.

Házi kozmetika nyárutón

HIDRATÁCIÓ

A napos, meleg, vízparti időszak pozitív hatásai után, ősszel szembesülünk az esetlegesen jelentkező mellékhatásokkal is. Legszembetűnőbb ilyenkor a szervezet külső és belső vízvesztése. A bőr kiszárad, a hámréteg megvastagodik, húzódik, akár hámlóvá is válhat.

A legkézenfekvőbb megoldás a felszíni hidratálás, mely arcunk és testünk rendszeres krémezését jelenti. Tovább erősíthető a hatás, ha hetente 1-2 alkalommal felteszünk egy hidratálómaszkot, vagy bizonyos időközönként – melynek gyakorisága természetesen a bőrtípustól függ – masszázzsal kényeztetjük magunkat. A reggeli arcápoláshoz javasolt a hidratálókrém használata, az estihez pedig inkább a ránctalanító készítményeké.

Testünk többi részét is krémezzük rendszeresen! Lehetőleg naponta kenjük be magunkat testápolóval.

Bőrünk felszíni hidratációja nemcsak esztétikai szempontból, és a komfortérzet miatt fontos, hanem egészségügyi szempontból is, mivel a bőr nulladik rétegének (az ún. bőrfelszíni emulziónak) egyik része víz, s ez kiemelkedően fontos szerepet játszik a fertőzések és a kórokozók elleni védelemben.

Egy kis számtan

A szervezet belső hidratációját természetesen a folyadékfogyasztással segíthetjük elő – legjobb ehhez az ásványvíz, a tisztított víz, vagy a gyógytea. Az őszi időszakban kevesebb a vízvesztés, mint nyáron, hiszen kevesebbet izzadunk, párologtatunk, tehát kisebb mennyiségű vízpótlásra van szükség. A napi ajánlott folyadékbevitelt könnyedén kiszámíthatjuk: testsúlykilogramm szorozva 30 ml-rel. Tehát például egy 50 kg-os személy esetében 50×30 = 1500 ml, vagyis 1,5 l.

Ennél nagyobb mennyiségre nincs szükség – kivéve sportolás, betegség, méregtelenítés idején –, csak a szívünket terheljük vele feleslegesen.

Aki igazán odafigyel az egészségére, belső egyensúlyára, a vesék optimális működése érdekében tartsa szem előtt, hogy az elfogyasztott vízben lévő nátriumsó mennyisége is befolyásolja a vízháztartást.

REGENERÁLÁS

Az UV-fénytől megvastagodott hámréteg felfrissítéséhez különböző hámlasztó eljárások közül választhatunk. Arcbőrünkön, az otthon is elvégezhető bőrradírozás mellett (ami általában heti 1-szer javasolt), mélyebb, kozmetikai- vagy akár orvosi hámlasztásra is vállalkozhatunk. Enzimekkel, gyümölcssavakkal, gyógynövényekkel, illetve speciális géppel (úgynevezett mikrodermabrázióval) történnek ezek a kezelések, melyek után nem csak a megvastagodott, elhalt hámrétegtől szabadítjuk meg bőrünket, hanem teljesen új sejtek képződnek, amivel éveket fiatalodhatunk, és kitűnően javítható a pigmentfoltos, pattanásos arcbőr állapota is.

Ezek a kezelések kizárólag fényszegény időszakban végezhetők biztonságosan, s közben is oda kell figyelni a fokozott fényvédelemre.

Házilag is próbálkozhatunk kíméletes hámlasztással. Kiváló házi halványítószer a citrom leve, a vörös áfonya, a medveszőlő, illetve a papaja. A hatás természetesen kevésbé látványos, mint egy kozmetikai kúra, de jobban kíméli a pénztárcát.

Pigmentharc

Érdemes még néhány szót ejteni a pigmentfoltokról, amelyek sok nőt (és férfit is!) érintenek és zavarnak, különösen, ha a legszembetűnőbb testrészen, az arcon jelentkeznek. Megjelenésüket okozhatják hormonális változások (várandós állapot, menopauza, hormontartalmú gyógyszerek szedése stb.), bélbetegségek, anyagcsere-zavarok (pl. a májé), és természetesen az UV-sugárzás, amely különösen akkor idéz elő efféle elváltozásokat, ha a bőrünkön fényérzékenyítő anyagok is vannak (különböző illatanyagok, parfüm, vazelintartalmú készítmények, bergamottolaj stb.), és ezzel lép reakcióba az UV-fény. Ezért fontos, hogy napozás, szoláriumozás előtt mindig alaposan tisztítsuk le bőrünket!

Azok, akik a házi, vagy kozmetikai kezeléseknél radikálisabban szeretnék regenerálni bőrüket, már számos kitűnő, bőrgyógyászok által végzett eljárás közül választhatnak. Valószínűleg sokan hallottak már a lézeres vagy villanófényes terápiákról, illetve a (Magyarországon viszonylag fiatal múltra visszatekintő) mezoterápiáról. A mezoterápiás kezelések során apró, felületi tűszúrásokkal érnek el regeneráló, hidratációt fokozó, feszesítő hatást a bőrön. Sőt, már létezik tű nélküli mezoterápia is, mely elsősorban a bejuttatott hatóanyagok sejtszintű hasznosulását segíti elő.

TISZTÍTÁS

Persze nem csak külsőleg, hanem belsőleg is fontos felkészíteni szervezetünket az évszakváltásra. A már említett folyadékfogyasztás mellett élvezzük ki, hogy még friss gyümölcsök, zöldségek tarkítják étrendünket. Tankoljuk fel velük vitaminháztartásunkat.

Újabban nagyon sok helyen szó esik arról, hogy szervezetünk lúgosításával közérzetünk és egészségünk állapota jelentős mértékben javítható. A túlzottan savas ételek (pl. az indokolatlanul sok hús) valóban megterhelik a szervezetet. Mégis, mielőtt erőteljes lúgosításba kezdünk, konzultáljunk orvossal, szakemberrel.

A szódabikarbónás lábfürdő természetesen e nélkül is elvégezhető. Áztassuk lábunkat fél órára vízbe, melybe egy evőkanál szódabikarbónát kevertünk. Elegendő 1-2 hetente rászánni az időt.

Méregtelenítés, fogyás

A nyáron elért testkép megtartására, és a további tisztítás és immunerősítés érdekében más lehetőségeket is használhatunk. A méregtelenítő hatás erősíthető infraszauna, vagy Alpha-masszázsgép használatával, melyek a fenti hatások mellett kitűnő eredményt hoznak izom- és ízületi fájdalmak kezelésénél, cellulitkezeléseknél, és elősegítik a súlyvesztést.

Mint minden tisztításnál, méregtelenítésnél a káros anyagokkal együtt óhatatlanul távoznak hasznos anyagok is a szervezetből. Tehát mindent csak mértékkel! S figyeljünk oda a fokozott ásványianyag-, nyomelem- és vitaminbevitelre!

SMINK

A megtisztult test és az újjáéledt arcbőr sminket kíván! Hiszen az egészség mellett minden nő úgy érzi igazán jól magát, ha dekoratív is. Míg nyáron a nagy melegben szinte lehetetlen sminkelni – hiszen többnyire leizzadjuk –, addig a többi évszakban kiélhetjük a sminkelésben kreativitásunkat, nőiességünket. Sőt, a szeles, hűvös napokon még védi is az arcbőrt egy jó minőségű, a bőrtípusnak megfelelően kiválasztott alapozó.

Sminkelésnél mindig tartsuk szem előtt, hogy milyen napszakra, alkalomra készítjük ki arcunkat, és mindig vegyük figyelembe egyéni adottságainkat, stílusunkat. Vagyis, nappalra elég egy szolid, natúr smink, de ha esti programra vagyunk hivatalosak, bátran ragasszunk akár műszempillát is.

Ha arcunk szerkezetéhez vagy stílusunkhoz nem állnak jól az éppen trendi színek vagy formák, ne erőltessük! Inkább kísérletezzük ki, találjuk meg, hogy mi az, amivel arcunk legelőnyösebb vonásait kidomboríthatjuk, amelyen hangulatunk, valódi egyéniségünk sugárzik át!

Olcsó és jó – bőrápolás otthon

Téli bőrápolás tetőtől talpig

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Vaníliás keto keksz, készítsd el otthon gyorsan
Az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert a magas zsírbevitellel operáló ketogén diéta. Lássunk most egy remek desszertet, mely ezt az elvet követi és pillanatok alatt el is készül.
Marianna 26 kilót fogyott: „Újra érzem, hogy nő vagyok”
Fontos, hogy a gyerekek, kamaszok milyen környezetben nőnek fel, és milyen nőképet látnak maguk előtt. Marianna (50) ebből a szempontból is gondos anya, aki még a fogyásnál is ügyelt arra, hogy jó példát mutasson.
Hogyan ehetünk birsalmát, ha diétázunk?
Savanykás ízű, nehezen tisztítható gyümölcs – mégis, a birsalma az egyik legegészségesebb őszi csemege. Érdemes esélyt adni az illatozó, aranysárga almának.
A legjobb trükkök, amivel megerősítheted a gyerek immunrendszerét
Nagyon fontos, hogy a hűvösebb hónapokra alaposan és tudatosan állítsuk össze a gyerekeink étrendjét, hogy megerősítsük az immunrendszerüket.
Ez az ősz legjobb zsírfaló itala, éjszaka segíti a fogyást
Maradj formában ősszel is. A legjobb, ha mindig frissen készíted el és minden nap iszol belőle egy keveset. Hidd el a látványos hatás nem marad el.
Hihetetlen, milyen egészséges! Nagyanyáink titkos alapanyaga: Jászvaj
Folyékony arany, amelynek nem csak az íze mennyei, de az egészségünkre is fantasztikus hatással van.
3 remek őszi recept, ami felgyorsítja a fogyást
Itt az ősz, és vele együtt a gombás, padlizsános, almás, fahéjas finomságok szezonja. Válogatásunkban olyan diétás fogásokat gyűjtöttünk össze, amik nem csak segítik a fogyást, de igazi őszi ínyencségekkel készültek. Érdemes őket kipróbálni!
Palvin Barbi 31 évesen is bombaformában, kiderült a titka
Október 8-án ünnepli születésnapját hazánk népszerű modellje, Palvin Barbara, akiből már többen próbálták kiszedni a szépségtrükkjeit, és bomba alakjának titkát.

Ajánlataink