Egy szép dekoltázs nem csak a férfiak számára lehet szemet gyönyörködtető. Ha egy nő büszkén viselhet kivágott, mélyen dekoltált felsőket, az önbizalommal tölti el, magabiztosabb lesz a kiállása, hatással lesz a teljes viselkedésére. Vegyük gyorsan kezelésbe ezt a testrészünket, hiszen nyáron nem trendi a garbó!

Gyúrj a formás mellre!

A dekoltázson nem csak a mellkasi részt értjük. A szép dekoltázsnak része a váll, a felsőkar, a mellkas, sőt a két mell közötti rész is, magáról a mellről nem is beszélve. Ez utóbbiak formáját, nagyságát ugyan nem tudjuk nagymértékben befolyásolni, de ha az egész összképen javítunk, akkor bizony a mell is átesik egy kis optikai tuningon.

Ha ugyanis a mellet tartó izmokat kicsit erősítjük, gyúrunk picit vállra és hátra, tartásunk egyenesebb lesz, a tartóizmok is erősödnek, ezáltal pedig optikailag a mell állapota, tartása, formája is javulhat. Ehhez pedig komplex haditervre van szükség! Egy hónap alatt meseszép dekoltázst varázsolhat magának!

Szükség lesz természetesen némi súlyzós edzésre, napi szintű alapos bőrápolásra és egy kis változtatásra a táplálkozás terén. De mindezek együtt sem lesznek annyira megerőltetőek, hogy ne érje meg az elért eredmény!

Magyarországon mintegy 7000 nő betegszik meg évente mellrákban. A legfontosabb, hogy a mellrák ma már jó eséllyel gyógyítható, természetesen azzal a feltétellel, hogy időben diagnosztizálják a kórt. Ennek érdekében azonban nagyon fontos, hogy évente vegyünk részt azon a 20 perces szűrővizsgálaton, amelyen akár az életünk is múlhat. Az alábbi ennivalók nem csodaszerek, de rendszeres fogyasztásukkal csökkenthető a betegség kialakulásának az esélye.

TÁPLÁLÓ FESZESÍTÉS

Ezeket együk, ha valóban feszes mellet, sima dekoltázst szeretnénk:

Reggeli  tojás

Főzve, sütve, rántottának vagy lágy tojásként kiváló reggeli. Fehérjetartalmának köszönhetően kellemesen, hosszú időre telít, erősíti, táplálja az izmokat, vitamin- és ásványianyag-tartalma pedig belülről ápolja a bőrt.

Zsírszegény sajt  nassolni

A sajtok kalciumtartalma független a zsírtartalomtól. Kellemesen telít, laktat, fehérjetartalma biztosítja az izmok egészségét, kalciumtartalma a csontokért felel.

 Mandula  az  ebédhez

Szórjunk pirított mandulát a levesére, salátájára vagy a tésztájára. Aminosavakban igen gazdag, ízletesebbé teszi az ételt, ezenkívül magas fehérjetartalma segít az izmok építésében.

Vacsorára  pulyka

Magas fehérjetartalma kellemesen telít, nem kell majd korgó gyomorral ágyba bújni. Építi az izmokat, nyugtatóan hat az idegrendszerre. Párolt zöldségekkel ideális vacsora.

Edzés után sovány tej

1,5 deciliter sovány tej a testedzés után biztosítja az izmok regenerációját, épülését. Segítségével elkerülhető az izomláz, gyarapodhat az izomtömeg.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.

Ajánlataink