A fogyókúrázók, diétázók többsége ismeri a sóvárgás érzését. Azokról a pillanatokról van szó, amikor óriási pizzákról, szaftos hamburgerekről, édes fagylaltokról és omlós süteményekről ábrándoznak. Nehéz megküzdeni a vággyal és nehéz minden alkalommal jó döntést hozni. Ismerje meg a leggyakoribb hibákat, amelyek megnehezítik, hogy kontrollálja a sóvárgást.

Az éhség elszabadul

Keveset reggelizik

Lehet, hogy nem éhes reggel, de ha nem eszik eleget, az ételek utáni vágyakozás fogja uralni a napját. Azoknál, akik legalább 350 kalóriás reggelit fogyasztanak – amely 13 gramm fehérjét is tartalmaz –, drasztikusan csökken az édes és sós ételek iránti vágyakozás a nap folyamán. A pontos oka ennek nem ismert, de úgy gondolják, hogy a fehérje segíti a dopamin nevű hormon felszabadulását, amelynek fontos szerepe van az agy jutalmazóközpontjának a működésében.

Túl nagy adagokat eszik

Pár kocka csokoládé, kis adag almás pite vagy egymaroknyi chips is csillapítja a sóvárgást, teljesen felesleges nagy adagokkal terhelni a testet. Próbálja meg csökkenteni a finom falatok méretét, az elfogyasztásuk után várjon 15 percet, és meglátja, a kis adag is csillapítja az éhséget.

Teljesen lemond a nassolásról

Ha nem eszik édességet, csillapítsa édesség utáni vágyát néhány szem eperrel vagy bogyós gyümölccsel, a chips helyett pedig egyen pisztáciát. A sóvárgás rövid életű, és könnyű róla megfeledkezni, ha hasonló ízű, egészséges finomságokat fogyaszt.

Nem érti, miért vágyakozik

Ha nem érti a vágyakozás folyamatát, nem is tud ellene semmit tenni. Amikor a vágy jelentkezik, párosítsa érzelmekhez: fáradtsághoz, idegességhez, unalomhoz. meglátja, rövid időn belül felfedezi a közös mintákat, és így könnyebben tudja kezelni a sóvárgást.

Nem tud mit kezdeni a bűntudattal

Születésnapi bulira hivatalos. Eszik egy szelet tortát. Ez örömmel tölti el vagy a sütemény elfogyasztása után egyből gyötörni kezdi a bűntudat? Ne szégyenkezzen azért, mert evett a tortából, inkább élvezze az ízeket. Kutatások szerint a diétázók közül azok, akik ilyen alkalmakkor felfüggesztik a fogyókúrájukat, kevesebb problémáról számolnak be a diéta során, és a későbbiekben nem kell számolniuk a jojóeffektussal.

Nem tudja párosítani az ételeket

Mindent vagy semmit? Ugyan! Tanulja meg úgy kielégíteni a sóvárgást, hogy az elfogyasztott élelmiszerek nagy része legyen egészséges és tápanyagokban gazdag, és kis mennyiségben tartalmazzon „egészségtelen”, de finom élelmiszereket. A „saláta és grillezett lazac” kombinációból tartsa meg a lazacot és egyen hozzá kis adag barna rizst, esetleg krumplit.

Nincs elég akaratereje

Vagy legalábbis azt hiszi. A nyerő stratégia a figyelemelterelés. Dietetikusok szerint már három perc játék (amőba, tetris, szókereső) is jelentősen csökkenti az ételek utáni sóvárgást. De a mozgás is nagyon hatékony figyelemelterelő módszer: már 15 perc sétával könnyedén legyőzheti a csokoládé utáni vágyát.

Nem pihen eleget

A kiegyensúlyozott és kellő mennyiségű alvás segít, hogy legyőzze a sóvárgást. Ha eleget alszik, a szervezete kellő mennyiségű időt tud fordítani a létfontosságú feladatokra, például az emésztésre.

Nem eszik rendszeresen

A sóvárgást és a falásrohamokat a legkönnyebben rendszeres étkezéssel küzdheti le. Ha ugyanis kiegyensúlyozottan táplálkozik – naponta négyszer-ötször –, elkerülheti a vércukorszint ingadozását – és így a kínzó vágyat valamilyen sós vagy édes finomság után. A megszokások rabja Lehet, hogy észre sem veszi, de a teljesen hétköznapi, látszólag ártalmatlan megszokások – mint például, hogy tévénézés közben chipset ropogtat – nagyon erős képzelettársítást eredményezhetnek, amit aztán később nehéz feloldani. Szabaduljon meg az ilyen szokásoktól, és könnyen búcsút inthet a sóvárgásnak is.

Ezek is érdekelhetnek

3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.

Ajánlataink