Gyakran úgy érzi, hogy a fél életét a dugóban ülve tölti? Nincs ezzel egyedül. A túlzsúfoltság által okozott közlekedési problémák világszerte gondot jelentenek, a magyar fővárosban autózók évente átlagosan 96 extra utazási órával számolhatnak. Ha ön is rendszeresen ingázik az otthona és munkahelye között, ne hagyja, hogy a düh uralja az érzéseit, és a felgyülemlett feszültség tönkretegye a napjait. Ötletek a nyugodtabb életért.

Stresszmentes közlekedés

Térjen át a tömegközlekedésre

Kutatások szerint nem maga az ingázás a stresszes, inkább a dugóban ücsörgés az, ami kiborítja az embert. Autót vezetni a legtöbb ember szeret, ráadásul sofőrként az irányítás illúziója is megvan. Ha azonban a forgalom elakad, a sofőr úgy érzi, elvesztette az irányítást. Tömegközlekedéssel viszont eleve nincs meg az irányítás képzete, így nem fogja önmagát okolni a késésért.

Kerülje a csúcsforgalmat

Kérje a munkaidő kezdetének módosítását a főnökétől, tervezze reggelre a munkával kapcsolatos megbeszéléseket, találkozókat, menjen reggel edzőterembe – így elkerülheti a dugókat. Ne versenyezzen Őrült sebesség, száguldozás, szlalomozás, tolakodás, erőszakoskodás – ezekkel mindössze néhány percet nyerhet, ráadásul nemhogy csökkentené, még növeli is a stresszt. Lassítson és vezessen nyugodtan.

Hallgasson zenét

Hozzon létre egy lehallgatási listát a kedvenc zenéiből, és hallgassa pihentetésképp a hazafelé úton. Tanulmányok szerint azok, akik zenét hallgatnak vezetés közben, a forgalmi dugókban ülve kevésbé lesznek idegesek, mint azok, akik csendben ülik végig az utazás perceit.

Tanuljon vezetés közben

Nincs ideje, hogy nyelvkönyveket bújjon? Válasszon a hangoskönyvek kínálatából, vagy töltsön le a netről nyelvórákat. Ha nincs kedve tanulni, hallgasson regényeket.

Helyezkedjen el kényelmesen

Indulás előtt állítsa be a fejtámlát, az ülésmagasságot, hogy kényelmesen üljön. Ellenőrizze a tükröket, hogy megbizonyosodjon arról, nem kell nyújtogatnia a nyakát. Így elkerülheti az izomhúzódást, becsípődést, görcsöket. Alakítson ki alternatív útvonalakat Előfordulhat, hogy a szokásosnál is nagyobb a dugó, esetleg késve vagy korábban indul – ilyenkor érdemes a megszokottól eltérő útvonalat választania.

Ne ítélkezzen

Ne kapjon rohamot, ha valaki lassabban megy, mint ön, vagy ha elfelejt jelezni az előtte haladó autó vezetője. Engedje el ezeket a dolgokat. A többi sofőr tetteinek túlreagálása biztos út a fejfájás, a düh és a stressz irányába.

Ezeket már olvasta?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink