A hipertónia, azaz a magasvérnyomás-betegség a fejlett államokban népbetegségnek számít. A tartósan magas vérnyomás károsíthatja az ereket, növelve a szívbetegségek és a stroke kialakulásának kockázatát. Éppen ezért, ha egy váratlan vérnyomásmérés magasabb értéket mutat, hajlamosak vagyunk bepánikolni és a legrosszabbra gondolni. Előfordul azonban, hogy a vérnyomás csak átmenetileg magasabb a normálisnál, és a hátterében inkább furcsa, mint súlyos ok áll.

A magas vérnyomás ártalmatlan is lehet

FEHÉRKÖPENY-SZINDRÓMA

Létezik egy nagyon érdekes jelenség: egyesek magas értéket csakis az orvosi rendelőben produkálnak, otthon, nyugodt körülmények között nem. Ennek az orvos látványa az oka, a helyzettől való félelem. Statisztikák szerint az emberek 20 százalékánál figyelhet ő meg ez a probléma, és ez az arány egyre nő. Ilyen esetekben nagyon nehéz megítélni, hogy valódi magasvérnyomás-betegségről van-e szó, vagy „csak” az idegességnek tudható be a magas érték. Ha az otthoni rendszeres vérnyomásmérés, illetve a 24 órás vérnyomásmérés azt mutatja, hogy valóban fehérköpeny-szindrómáról van szó, akkor is foglalkozni kell a problémával, hiszen ez azt jelenti, hogy az illető érzékenyen reagál a stresszhelyzetekre – a tartós stressz pedig könnyen hipertóniához vezethet. Az orvosnál vérnyomásmérés előtt érdemes többször mélyet lélegezni az orron keresztül, és a szájon át kifújni a levegőt. Ez segít lenyugodni, lassul a pulzus, a vérnyomás pedig csökken.

ERŐS FIZIKAI IGÉNYBEVÉTEL AZ ORVOSI VIZSGÁLAT ELŐTT

Biztosan önnel is előfordult már, hogy késésben volt és rohannia kellett az orvosi vizsgálatra, vagy lift nélkül sietett fel a negyedikre, a rendelőbe. Futás közben a pulzusszám növekszik, több vér kerül az érrendszerbe, ami nagyobb nyomást gyakorol az erek falára, azaz nő a vérnyomás. Ha ilyen állapotban mérik meg a vérnyomást, garantált a magasabb érték. Ezért fontos időben odaérni a megbeszélt időpontra, és ha lehet, 20-30 percet nyugalomban tölteni a vizsgálat előtt. Rendszeres mozgással egyébként ez a probléma elkerülhető: a sportolás javítja a szív és a tüdő állapotát, hatására mérséklődik a fizikai igénybevétel kiváltotta vérnyomásemelkedés.

TELE HÚGYHÓLYAG

A tele húgyhólyag elősegíti a stresszhormonok (például az adrenalin, noradrenalin és a kortizol) termelődését, aminek hatására a szervezet készen áll „harcolni vagy menekülni” – bár ebben az esetben egyikre sincs szükség, szerencsére. A testet elárasztó stresszhormonok hatására a pulzusszám megnő, a vérnyomás pedig emelkedik. Megoldás: vérnyomásmérés előtt mindenképpen menjen ki a mosdóba. A vérnyomás ilyenkor három-négy perc után visszaáll a normális értékre.

KÁVÉ FOGYASZTÁSA

A rendszeres kávéfogyasztás egészségügyi hatásairól megoszlanak a vélemények. A kávé élénkítő hatása miatt népszerű, mivel a benne rejlő koffein stimulálja a központi idegrendszert, emeli a pulzusszámot és a vérnyomást. Általános vélemény szerint napi négycsészényi mennyiség (ami kb. 300-350 milligramm koffeint tartalmaz) nem jelent veszélyt az egészségre, de a koffeinre mindenki másképp reagál. Egy egyszeri, 250 milligrammos koffeinadag 1–4 óráig is hatással lehet a vérnyomásra, de ez is változó – tehát előfordulhat, hogy ha ön érzékenyebb a koffeinre, akkor a kávé megemeli a vérnyomását, és csak több óra elteltével áll vissza a normál értékre. A legújabb kutatások szerint ezek a vérkeringési változások csak átmenetiek, és nem vezetnek magasvérnyomás-betegség kialakulásához vagy más szív- és érrendszeri betegséghez. (Ugyanilyen hatással lehet egyesekre az energiaitalok fogyasztása is.)

Ezek is érdekelhetnek

Íme a legdurvább okok, amiért nem tudsz lefogyni
Salátát eszel salátával, megvonod magadtól a finom falatokat, még némi sportra is ráveszed magad, a mérleg mégsem mozdul. Vagy ha igen, akkor is csak felfelé. Mit csinálhatsz rosszul? El sem hiszed, milyen apróságokon múlhat a fogyókúra sikere.
Bazsalikom, a fűszerek királya
A bazsalikom egyike a legkedveltebb és legnagyobb becsben tartott fűszernövényeknek, ami nem is csoda, mert aromája egyedülálló és nagyon különleges növény. Sokszor emlegetik együtt a rozmaringgal: „a bazsalikom a fűszerek királya”, a „rozmaring a fűszerek királynője”.
3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Régóta bizonyított tény, hogy azoknál, akik kerülik a húsfogyasztást, vagy legalább csökkentik annak mennyiségét, azoknál bizonyos betegségek ritkábban fordulnak elő.
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!

Ajánlataink