A napokban egy hölgy úgy kérte mellettem a kávéját a pincértől, hogy tegyenek neki bele 2 kanál citromlevelet is. Mivel nemcsak én, hanem körülöttem többen is felkapták erre a fejüket, megnéztem, milyen jótékony hatásról számolnak be azok, akik így fogyasztják a kávéjukat.

Citromos kávé: tényleg hatásos, vagy puszta placebo?

Egyesek azt mondják, hogy azért múlik el a fejfájásuk, mert a (cukor és tejtől mentes) kávéhoz citromot is adnak. Az arányokat tekintve a csésze 2/3 része kávé, 1/3 része pedig citromlé. A kávé és a citrom együttesen fejtik ki jótékony hatásukat a fejfájásra. Ha kávézunk emelkedik a pulzusszám, a légzésszám. Citromos kávénál is ez történik, természetesen, ha koffeines verziót iszunk.

Mások szerint,ha edzés előtt hideg kávét iszunk, amihez citromot facsartunk, akkor gyorsabban megindul a fogyás. Ez a citromban található c-vitamin azon tulajdonságának tudják be, hogy serkenti a noradrenalin képzését. Ez pedig csökkenti a zsírlerakódást. A kávé koffein tartalma pedig nemcsak serkentően hat ránk, de felpörgeti az anyagcserét is.

Tény, hogy a citromos kávé régóta az orosz kávézási kultúra része, sőt, a világ számos más részén ismerték régebben is. Az is tény, hogy többségében, nem az ízét dicsérik, hanem a fejfájásra, másnaposságra vélt jótékony hatását. Azonban még mindig többségben vannak azok, akik szerint puszta placebo hatásról beszélhetünk,s ha bárki rendszeresen szeretne citromos kávét fogyasztani, az minimum az orvosa véleményét kérje ki, és emelje meg a napi folyadék bevitelét is!

Kávék citrommal

Espresso Romano: az espresso-t egy szelet citrommal szolgálják fel, hogy a savanyú íz jobban kihangsúlyozza a kávé természetes édességét.

Guillermo: egy szelet lime-ot (nem citromot!) tesznek a csésze aljára és arra főzik rá az espresso-t.

10 szupertea, amivel a legjobb bekuckózni

Csodás hegyek ölelésében: Barangolás Kelet-Tirolban

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink