A fájdalom része a mindennapjainknak, fontos jelzés arról, hogy szervezetünk működésében zavar állt be. Ha szükséges, orvoshoz fordulunk segítségért, ám néha előfordul, hogy egészen apró, banális sérülések okoznak enyhe panaszokat. Tippek a hétköznapi kellemetlenségek gyors orvoslásához.

A gyulladt körömágytól az izomlázig – Megoldások a mindennapi fájdalmakra

Gyulladt körömágy

Amikor a körömágy pedig berepedezik, a köröm melletti kis bőrdarab – amely nem kap megfelelő táplálást, ezért kiszárad, érzéketlen lesz, és könnyen elválik a bőr felső rétegétől – mindenbe beleakad, és enyhe, szúró fájdalmat okoz. Vannak, akik a felgyülemlett stresszt vezetik le a bőr kapargatásával, másokat egyszerűen csak zavar ez a többnyire kemény bőröcske, ezért állandóan piszkálják. A végeredmény ugyanaz: a köröm alatt megbújó baktériumok, gombák átvándorolnak a sebbe, fertőzést okozva.

Hogyan akadályozható meg? A legfontosabb a bőr rendszeres hidratálása. Házimunka közben is többször érdemes bekenni a kezet kézkrémmel, este pedig mandulaolajjal, A-vitaminos olajjal az ujjbegyeket külön kenjük át és húzzunk éjszakára cérnakesztyűt.

Így gyógyítsa: Ha már beszakadt a bőr, áztassuk olíva- vagy mandulaolajos langyos vízbe, és utána steril körömollóval vágjuk le. Gyulladáscsökkentő krémmel kenjük át a sebet.

 

Fájó hát és nyak

Szinte mindennapos, hogy a telefont a fülünk és a vállunk közé szorítva beszélgetünk, a számítógép előtt ülve belefeledkezünk a munkába, játékba, vagy kifacsart, kényelmetlen pozícióban alszunk. Bizony számos olyan tevékenység van, amelynek során nem gondolunk arra, hogy a kényelmetlen testhelyzet előbb-utóbb hát-, váll- vagy deréktáji fájdalmat fog okozni.

Hogyan akadályozható meg? Izomfeszültség ellen jó a meleg, és csodákra képes a masszázs. Ha az ujjaink hegyével minimum három percig egyenletes nyomást gyakorolunk a fájó nyaki területre, jelentősen csillapíthatjuk a fájdalmat. Otthon és az irodában is válasszunk olyan széket, amely megfelelően megtámasztja a hátunkat és a fejünket. Szükség esetén használjunk deréktámaszt, ami lehet egy összecsavart pulóver vagy törülköző is. A nyakhúzódás elkerülése érdekében hangosítsuk ki a telefont.

fájdalom, nő

Fotó: Shutterstock

Másnaposság

Sajnos időnként előfordul, hogy egy átmulatott éjszaka során kicsit több alkoholt fogyasztunk, mint kellene. Másnap aztán lüktető fejfájásra ébredünk, a gyomrunk émelyeg, a szánk kiszárad. A legjobb gyógymód ilyenkor az extraalvás és elektrolittartalmú italok fogyasztása. Szigorúan tilos viszont a koffein. A koffein ugyanis vízhajtó, így még jobban kiszáradhatunk, és még rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Amikor a máj lebontja az alkoholt, milliónyi káros szabad gyök szabadul fel. Az antioxidánsok – mint például a C-vitamin – segítik a máj alkoholelbontó folyamatait.

Hogyan akadályozható meg? A legegyszerűbben úgy, ha egy-két pohár bor vagy koktél után megálljt parancsolunk magunknak. Ha mégis az ivást választjuk, akkor az alkohol mellett igyunk sok-sok ásványvizet, együnk elegendő szénhidrátot és zöldséget.

Szemirritáció

A szembe kerülő por, szappan vagy sampon „csípi” a szemet. Ilyenkor kis mikrokarcolások keletkezhetnek a szaruhártyán, és ez bizony nagyon kellemetlen tud lenni. Ha már a szembe került az idegen anyag, gyorsan hajtsuk hátra a fejünket és öblítsük ki a szemet sóoldattal – ez olyan, mintha könnyeznénk. Ha nincs kéznél sóoldat, a tiszta víz is megteszi. Jó, ha mindig van otthon műkönny. Ez ugyan nem gyógyít, de segíti felgyorsítani a tisztulás folyamatát.

Hogyan akadályozható meg? Gyakorlatilag lehetetlen megakadályozni azt, hogy a mindennapok során idegen anyagok kerüljenek a szembe. Ha veszélyes anyaggal dolgozunk, védőszemüveg viselése kötelező!

Összepréselt lábujjak

Sokak számára ismerős helyzet: a lábujjak fájdalmas görcsben, amikor egy hosszú nap után végre levesszük a szűk, hegyes orrú cipőt – ami természetesen gyönyörű és divatos, de viselése kényelmetlen és egészségtelen. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy lábfürdőt veszünk. Néhány kanál keserűsót oldjunk fel egy sekély kád meleg vízben, majd áztassuk benne a lábunkat 20 percig. Miután a duzzadás csökkent, pár percig görgessünk a talpunkkal egy teniszlabdát a talajon. A masszázs enyhíti a fájdalmat.

Hogyan akadályozható meg? Mivel arról szó sem lehet, hogy a szépséges cipőkről lemondjunk, a legjobb, ha fél mérettel nagyobbat választunk a hegyes orrú modellekből, és öntapadó párnát helyezünk oda, ahol a lábujjak „megülnek”. Ez a módszer segíti tehermentesíteni az ujjakat.

Izomláz

Általában fél-egy nappal a fokozott terhelést követően jelentkezik az izomfájdalom. A legújabb elméletek szerint az extraterhelés során az izmokban mikrosérülések keletkeznek, amelyeken keresztül víz áramlik a szövetbe. Ödéma alakul ki, mely aztán feszíti az izmot. Ha már fáj minden porcikánk, a legjobb lassan megkezdett, kiegyensúlyozott nyújtó tornagyakorlatokat végezni, de ajánlott még az úszás is. A bennük található gyulladáscsökkentő, antioxidáns vegyületek révén segíthet még a meggylé, az almalé és a különböző ásványi anyagokat tartalmazó pezsgőtabletták fogyasztása is.

Hogyan akadályozható meg? Soha nem szabad hirtelen elkezdeni a sportolást, figyelni kell a fokozatosság elvének betartására. Kíméletes, egyenletes terhelést biztosító gyakorlatokat kell végezni, és nagyon fontos a bemelegítés, az összes izomcsoport átmozgatása. Nem szabad elfeledkezni az edzést követő levezetésről, nyújtásról sem.

 

Gyomorégés, gyomorfájdalom

Előfordulhat, hogy fűszeres, savas ételek fogyasztása után kellemetlen teltségérzés, gyomorégés jelentkezik. A gyors segítség ilyenkor egy enyhe, híg gyömbértea, ez ugyanis megnyugtatja a háborgó gyomrot és az irritált nyelőcsövet.

Hogyan akadályozható meg? A rostokban és összetett szénhidrátokban gazdag étrend megakadályozza a gyomorégés kialakulását. A legjobb a zsírszegény étrend, és naponta többször kis adag étel fogyasztása. Az alkoholtartalmú italokat inkább két étkezés között fogyasszuk, ne közben.

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink