Mosolygunk reggel munkába menet a sofőrre, pedig közel egy órája még összezuhanva kortyoltunk a kávénkat. Mosolygunk a munkahelyünkön és üdvözlünk mindenkit, jóllehet ezer gond és mérhetetlen fáradtság nyomaszt minket. Mégis felvesszük az álarcot, elvégre nem magyarázkodhatunk, adhatjuk ki magunkat mindenkinek. Sőt.
Elkeseredve egy sírhalom felett is mosolyt csal az arcunkra egy régi emlék, egy megélt közös pillanat. Ám legbelül ott a mérhetetlen fájdalom.
Boldogságot mutatni
Egyesek úgy mosolyognak, hogy kivillantják fogukat, hogy udvariasan figyelmeztessék ellenségeiket. Milyen sokat látni ezekből a mosolyokból naponta.
Mások sugárzó arcot öltenek és boldogságot mutatnak, hogy leplezzék könnyeiket. Megtévesztő. Sokan azt gondolják, ezek az emberek, nem éreznek semmit. Pedig egyszerűen csak takargatják kínjukat és a legegyszerűbb, legolcsóbb, leghatásosabb eszközzel élnek, hogy ne lássák gyötrelmüket.
Megint mások ostoba grimaszt vágnak, hogy palástolják félelmüket. Olyan grimaszt, olyan mosolyt látunk, amelyen mindannyian mosolygunk. Mindannyian, akik nem tudják, mit is jelent valójában.
Érezhető, hogy titkolnak valamit.
A szeretetteljes és a gonosz
A megkönnyebbült, terheitől megszabadult ember mosolya, ami szívből jön, mert tudja, hogy a gondjait hamarosan elfelejtheti, maga mögött tudhatja.
És persze ott a szeretetteljes, odaadó mosoly, amely nem téveszthető össze semmivel, ami láthatóvá teszi a szeretetet, a gondoskodást, törődést.
Vannak gonosz, rosszindulatú mosolyok is. Más nyomorán mosolyogni úgy, hogy senki se vegye észre, de mégis lássa mindenki, mi a véleményem, álláspontom. Az ismerősöm elesettsége, amely a ,,Szánalomra méltó vagy!” gondolattal van felcímkézve.
Vajon mit rejt a mosolya?
Precíz megfigyelés, éles látás kell ahhoz, hogy bizonyos mosolyokat meg tudjunk különböztetni, fel tudjunk ismerni. Régen azt hittem, feltétlenül ismernem kell valakit ahhoz, hogy meg tudjam mondani, mit rejthet el a mosolyával vagy mit fejezhet ki vele. Ma már tudom, hogy nem kell ismernem hozzá, még távolról sem. Az embereket elárulja a szeme, a szája, a testtartása. Ahogyan rám néz, ahogyan a szája, az egész mimikája és ahogy a testével jelez. Sok minden kiolvasható abból, ahogy valaki mosolyog. A sok minden alatt azt értem, hogy azért mosolyog, mert szeretne. Vagy azért, mert kell. Vagy azért, mert úgy döntött, hogy abban az adott helyzetben ez a legjobb, amit tehet. Vannak mosolygó emberek és vannak, akiktől kitüntetés kapni bármiféle mosolyt vagy akár grimaszt.
Ugyanaz áll mindenkikre. Igyekszünk nem túl közel kerül másokhoz, néha még a családunkhoz sem. S valóban, sokkal könnyebb udvariasan biccenteni egy feltűnően szomorú mosolyra, mint megkérdezni, hogy mi a baj.
Lehet ölelés, lehet késszúrás…
Hányszor hallottam már: ,,Azért én megtartom a három lépés távolságot!’’ Ismerősökkel, rokonokkal, esetleg baráti körben bizonyos emberekkel. A gond inkább az, amikor a családunkban, a párkapcsolatunkban is mindig valamiféle mosoly mögé rejtőzünk, mert azt gondoljuk, hogy inkább ne tudjanak rólunk semmit, mint, hogy túl sokat tudjanak. Vagy csak megtudják, mi az igazság, hogy mit is rejt az az ártatlan mosoly.
Sokféle mosoly létezik még és összetett dolgok állnak mögöttük. Néha olyanok, mint egy hatalmas ölelés, néha meg, mint egy fájdalmas késszúrás.
Ám a legtöbb ember nem azért mosolyog a külvilágra, mert boldog, hanem mert azt akarja mutatni, hogy minden a lehető legnagyobb rendben.
