Könnyedén, boldogan, mosolyogva beszélnek sokan arról, miszerint ők csak a jót látják az életükben, az emberekben, a munkájukban. Ha fent vagyunk, ha felfelé ívelünk, de legalább a szinten tartás működik az életünkben, akkor nem nehéz, nem megerőltető örülni nap, mint nap. Több idő telik el az életben hasztalan rágódásokkal, érzésekkel, gondolatokkal, mint hasznos értelmezéssel, túllépéssel, felülemelkedéssel.
Mennyi mindent megszerzünk energiát nem kímélve, aztán kidobjuk, nem használjuk a hőn óhajtott, elértéktelenedett szerzeményt. Mindent megnézünk, amivel kapcsolatba kerülünk, de elenyésző az, amit ebből látunk is. Ugyanígy meghallgatunk mindent, de egyáltalán nem számottevő az, amit meg is hallunk. Aki lát, hall, érez, de legalább az egyikre képes, az egyedül is képes az örömre. Közönyösséggel tökéletes út vezet vissza a ,,vakságba”, a ,,némaságba”, a ,,siketségbe”.
Fordítógépként működni
A határ nem jól kirajzolt, szinte alig felismerhető, de precizitással észrevehető. A legtöbbször előforduló, általánosan elfogadott téveszmék kifejezésére szolgáló mondatok: ,,Nem lehet örülni semminek…” vagy a ,,Nincs minek örülni…”. Ma én fogadom el ezt a másiknak, gondolva közben arra, hogy holnapután majd ő is elfogadja ezért nekem. Szemet hunyok, hogy majd ő is ,,kegyes” legyen velem, ha sor kerülne rá.
Magyarról magyarra fordítva: ,,Nem akarok örülni semminek.” vagy ,,Nem tudok örülni semminek.” Ezek már jóval elfogadhatóbb kijelentések. Néha nem árt fordítógépként is funkcionálni egy beszélgetésben vagy felülvizsgálni, amihez bólogatunk. Óriási szerencse, hogy önállóan is összerakhatjuk, összetarthatjuk magunkat, mert bármi beleszínezhet a fekete-fehér hétköznapokba.
Pillanatok
Délelőtti kabaréjelenet, amint egy férfi nagyzolva 40 perce értetlenkedik egy hivatalban. A ,,gazdag” újságos izzadt homlokkal, tenyérrel bajlódik a kaparós sorsjeggyel. A közterületes nem ért a parkoló automatához. A munkahelyen egy emberként kiált fel két teljes részleg, amikor kávéra invitálnánk valakit, aki éppen ráér.
Egy lány nem a földre dobta a cigarettáját, hanem a csikktartóba. Tökéletesen vasalt ingben telefonál egy köztudottan, megrögzött agglegény. Ugye, hogy minden megtanulható. Két veréb verekszik egy galambbal a felbecsülhetetlen értékű zsemlemorzsákért a parkban. A könyvtárból kikölcsönzött könyvek pont beleférnek a táskánkba, nem kell szatyorral kínlódni. A Tavaszi szél vizet áraszt című dal hallatszik az aluljáróból, egy hajléktalan játssza.
Még él a virágunk, pedig hat napja eszünkbe se jutott az öntözés. Ráborult otthon a parfümös polc a benzinkúton sorban álló férfira, de azt nem tudni, hogy az övé vagy a feleségéé. A virágboltos a legfrissebb pletykákat izgatottan, tág pupillákkal, levegő után kapkodva zúdítja ránk, pedig ő soha senkit nem beszél ki, és az egész nem is érdekli. Nyugdíjas farsangra készülnek a szemközti épületben. Úgy érezzük magunkat, hogy akár mi is bemehetnék, kakukktojásnak…
Nyolc perce üvölt egy étteremben a takarítónő unokája. Klikkekbe verődnek a megrökönyödött vendégek, akik előtte tudomást sem vettek egymásról. Nem vett észre, nem kiabált meg minket egy ,,kellemetlen” ismerős. A rádióban fénykorunk zenéje szól. Ránk bízzák a rövidital vásárlást, majd értetlenül állunk a boltban a polc előtt, egy égető kérdéssel: miért pont mi? A biztonsági őr ízlésére hagyatkozunk. A pékség előtt két középkorú férfi beszélget. Egyiküket nem tudják megvezetni az új oltóanyagokkal, mert általános 7-ikben négyes volt kémiából. És nem félévkor, hanem év végén!
Csak három köteg szórólapot kaptunk a postaládánkba ma. A szomszéd írásba adta, hogy nem kér, mégis mindig négyszer annyit kap, mint mi. Valószínű, a mi postaládánk szimpatikusabb… Megcsörren a telefonunk, amikor a szomszédasszony épp belekezd a ,,Lépcsőház takarítása 81’-től napjainkig” című tényfeltáró riportjába.
Hazaérve főzelékkel kínálnak vacsorára, ami önmagában bosszantó, mivel köztudott, hogy nem szeretjük, de a main inkább nevetünk, mert ez az 5500. ilyen este. Grimaszolva állapítjuk meg, hogy ma este se lesz semmi a tv-ben a képcsövön kívül. Bosszankodva engedjük le a redőnyt, öntünk vizet a pohárba, kapcsoljuk le a lámpát, mert nem adtuk fel az összes csekket délelőtt. 6,2 perc múlva eszünkbe jut, hogy holnap amúgy is mennünk kell a postára, az ajánlott levél miatt…
Meglátjuk? Felismerjük?
Millió dolog van, amin jó szívvel mosolyogni lehet egy nap folyamán, még ennél is több az, amiből viccet lehet csinálni. Felfogás, látásmód kérdése az egész.
Nem nagy, vagy felettébb jó történéseket, önfeledt boldogságot kell várni, mert akkor örökké keserű csalódás vár ránk. Lehet valaki egy szamárfüllel is boldog és százmilliós bankkártyával végtelenül kiábrándult. Felfedezhető, megtapasztalható fogalom az értelem, a kedvesség, a humor, a segítségnyújtás. Szinte minden és mindenki a segítségünkre van a saját ,,építkezésünkben”, mert bárminek lehet örülni.
