„Annyi rossz tapasztalatom volt, hogy szerintem már járna nekem is a boldogság! Másoknak annyira könnyű! Igen, elfogyott a türelmem” – 41 éves nő.

Boldog akarok lenni, de úgy érzem, összeomlok!

Az azonnaliság igénye

Amikor valaki eljut az életében arra a pontra, hogy azt érzi, másokhoz képest sehol sem tart, a boldogság megtalálásában lemaradt és ráadásul még magányos is, akkor gyakran lesz türelmetlen és ingerült. Miközben ez érthető érzelmi állapot, azt tudni kell, hogy az emberi kapcsolatok kialakításában, a szeparációs szorongás kezelésében, az önértékelés javításában a gyorsaság nem működik. Hiába gondoljuk azt, hogy „na, eleget szenvedtem, most már dobjon valami mást a gép”, nélkülünk a folyamat nem tud sikeresen futni. És ez lassú folyamat, türelem és kitartás kell hozzá.

Az erős emberekről általában azt hisszük, hogy mindent kibírnak és túlélnek önerőből, mindig ismerik a helyes utat és a feszültségeik csökkentésének a legbiztosabb módját. Akit gyengébbnek látunk, fantáziánkban nyafogós és erőtlen, megoldásaiban tétova és bizonytalan. De vannak az életnek olyan pillanatai, amikor a legerősebb nő is elgyengül, nem lát kiutat, és a szomorúság érzése után az indulatai jelennek meg. Amikor baj van és jó lenne egy működő képlet, minden személyiség először a saját készleteihez nyúl. Ezek a tudattalan tartományban lévő megoldó stratégiák abban segítenek, hogy a legnehezebb szituációt átvészeljük.

Előfordulhat, hogy többszöri próbálkozásra sikerül csak az átmeneti nyugalmat biztosítani, de az is megtörténhet, hogy csődöt mondanak a saját erőforrásaink, és kritikus állapotban lévén, úgy érezzük, összeomlik fejünk felett a tető. Ilyenkor mindenki a karakteréhez illő külső segítséghez fordul. Van olyan például, aki a barátnőjét használja lelki szemetesládának, a legapróbb részletek elemzésével nyaggatja napokon át, és a miértjeire állandóan választ vár tőle.

A párkapcsolat vágya nagyon erős

Manapság rengeteg online lehetőség kínálkozik arra, hogy látszólag könnyen és gyorsan találjon valaki társra. Azonban komoly veszély, hogy az egyébként is nárcisztikus tulajdonságokat felerősítő ismerkedős felületeken olyan karakterű emberekbe botlunk, akik önös érdektől vezérelve vannak fenn. Rengeteg olyan történetet ismerünk, ahol később derült csak ki, hogy a partner valódi személyisége egészen másmilyen, mint amilyennek remélte valaki. A nők, félve a magánytól, gyakran maradnak benn olyan helyzetben, amelyben alárendelt pozícióba kerülnek, és kiszolgáltatottá válnak. De könnyen találkozhatnak olyan férfiakkal (és olykor nőkkel is), akik egyfajta „relationshopping”-ot folytatnak, vagyis válogatnak a kínálatban, mint egy üzletben.

A kutatók szerint ez a fajta viselkedés eléggé hasonlít arra, ahogy online egy tárgyat vásárolunk. Beállítjuk a szűrőket, a kívánt méretet, színt és működési jellemzőket, aztán nézzük, milyen a „felhozatal” a kívánt dologból. Amikor az ismerkedés a tét, a keresett személy jellemzőit ugyanilyen módon alkotjuk meg, és olykor pont ugyanannyira nem törődünk a másik ember érzelmeivel, mint ahogy egy termék megvásárlásánál sem rendít meg minket, ha nem ezt a darabot, hanem mondjuk, egy másikat veszünk meg. Azok a nők, akik ilyen helyzetben találják magukat, azt érzékelhetik, hogy a leendő partner – bár eleinte készséges, kedves és őszintének látszó –, valójában nincs érzelmileg jelen, valahogy diszharmónia érződik vele kapcsolatban. Ez az érzés egyfajta jelzés. Arra figyelmeztet, nem jó, ha az az ember, aki épp fontossá kezd válni számunkra, tulajdonképpen vegyes érzelmeket vált ki belőlünk.

A vegyes érzelem arra utal, lehet, hogy az illető nem hiteles személy, vagyis nincs összhangban az, amit mond, és az, amit mutat. Amikor sürgetően, most azonnal vágyik a boldogságra, sok nő nem figyel erre a fontos jelzésre, csak a vágyai és a fantáziái segítségével alkotott képre figyel és nem a realitásra.

Ezeket már olvasta?

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink