A European Best Destinations független utazási portál idén is elindította közönségszavazását arról, hogy a látogatók melyik karácsonyi vásárt tartják a legszebbnek Európában. Még 5 napig lehet szavazni, és Budapestnek jó esélyei vannak!

Budapesté lehet Európa legszebb karácsonyi vására!

Magyarországot és Budapestet a napokban megnyílt Advent Bazilika képviseli a szavazáson. A rendezvénysorozat tavaly a második helyet szerezte meg – maga mögé utasítva többek között Prágát, Brüsszelt és Bécset – idén pedig azzal a céllal néz a szavazás elé, hogy a közönség segítségével megszerzi Budapestnek az első helyet. A rendezvény szervezői arra buzdítanak mindenkit, hogy adják le voksukat a vásárra. A versengésben megszerezhető előkelő helyezés nem pusztán a rendezvénynek hozhat dicsőséget, de a magyar főváros további idegenforgalmi és kulturális értékeire is ráirányítja az európai utazók figyelmét egy ilyen turisztikai szempontból kiemelten fontos időszakban.

A szavazás november 29-től 10 napon át online zajlik, a közönség naponta egy voksot adhat le, és az alábbi linken érhető el https://www.europeanbestdestinations.com/christmas-markets

Az immár kilencedik alkalommal megnyílt Advent Bazilika az évek során Budapest egyik meghatározó turisztikai látványosságává, rendezvénysorozatává vált. Számos hír és utazási portál mutatja be kihagyhatatlan úticélként, mint ahogy tette azt legutóbb a CNN is, mely elsőként említi a vásárt az ünnepi időszak budapesti programjait bemutató anyagában. A rendezvénysorozat idén a már megszokott különleges gasztronómiai kínálat és minőségi kiállítók mellett az eddigieknél is több programmal, tematikus napokkal, interaktív szelfiponttal és egy 12 méteres karácsonyfával várja látogatóit.

Budapest, Adventi vásár

9 HASZNOS ÖTLET, HOGY TÖKÉLETES LEGYEN A KARÁCSONYI DEKORÁCIÓ

KERÜLJE EL A KARÁCSONYI DEPRESSZIÓT 14 LÉPÉSBEN

SZÍNEK ÉS VILÁGÍTÁS! KARÁCSONYI DEKORÁCIÓS TREND 2019-BEN

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.