Az esküvő gyönyörű, az esküvő felejthetetlen! Általánosságban elmondható, hogy az azt megelőző féléves, szervezéssel teli időszak is felejthetetlen; elsősorban a leendő házasulandóknak. Természetesen, ezt az időszakot nem kell előírásszerűen végigidegeskedni. Ehhez viszont érdemes mindent időben elkezdeni szervezni, egészen az apró részletekig.

Buktatók helyett – Így szervezze meg az esküvőjét

Az első igen

Az esküvőt megelőző események legmeghatóbb, a szó szoros értelemben vett első momentuma, a lánykérés. Romantikus, váratlan és egy új élet kezdetének záloga. Életünk szerelme egy váratlan pillanatban, hosszas fogalmazgatások és többször átgondolt időzítést követően az Eiffel-torony tetején kimondja életünk egyik legszebb mondatát! Először nem is jut el a tudatunkig a mondat tartalma, azután minden a helyére kerül, és könnyes szemmel válaszolunk: igen. Saját tapasztalatból mondom, ez nem csak a tündérmesékben létezik. Ám az első igen, és az esküvő napján újból elhangzó igen között sok várt és váratlan szervezés, fogalmazzunk így: édes teher nehezít szinte minden napot. Az ekkor már profi stratégává avanzsált jegyespár a romantikus pillanatokra szép emlékként gondol, és a nagy naptól a legjobbat reméli.

Válasszuk ki az időpontot

A lánykérés nem jelenti azt, hogy azonnal kötelező hivatalosan is összekötnünk életünket szerelmünkkel. Ennek olyan döntésnek kell lennie, mely mindkét fél számára egyértelmű, kétségbevonhatatlan, belülről jövő akarat eredménye. Mindenki érzi, hogy mikor jön el ennek az ideje. Ha pedig a döntés megszületik, jöhet a szervezés. Első körben a legfontosabb az időpont kitűzése. Egyeztessük a kiszemelt napot az aktuális ünnepekkel, nagyobb eseményekkel. Ilyenkor a forgalom változhat, az érkező vendégeknek foglalt szobák ára megemelkedhet. Egyházi és polgári esküvőnél is egyeztetni kell a kitűzött dátumot a templom vagy az anyakönyvvezető által ajánlott időponttal. Érdemes már az elején egy általános költségtervet készíteni, és az elkövetkezendő hónapok teendőinek listáját is összeírni.

Jegygyűrűtől a meghívóig

Az első hónapok legfontosabb feladatai

  • A helyszín kiválasztása. Kezdjük el időben szervezni, mert a templomi időponttal is egyeztetni kell. Ne feledkezzünk meg arról, hogy 10-12 szombat áll mindenki rendelkezésére a nyári hónapokban. A kedvelt helyszínek (kúria, hajó, nagy rendezvénytermek, kastélyok) hamar elkelnek.
  • Kérjük fel a leendő tanúkat, koszorúslányokat és a vőlegény kísérőjét a nagy feladatra.
  • Beszéljünk az eskető pappal, és jelentkezzünk be a jegyesoktatásra.
  • A jegygyűrűket válasszuk ki közösen, és rendeljük meg időben. Egyedi igényeknél hosszabb ideig készül.
  • A vacsora helyszínén kérjünk ár- és menüajánlatot.
  • Kezdjünk időben esküvői ruhát nézni. A legszebbekre gyorsan lecsapnak a menyasszonyok.
  • Szerezzük be időben a naprakész okmányokat az egyházi és a polgári szertartáshoz. Ez különösen azokra vonatkozik, akik külföldi személlyel kötnek házasságot, vagy, akiknek külföldön lesz az esküvőjük. A papírok fordíttatása és hitelesítése eltarthat 2 hónapig is, ha nem gyorsított eljárással kérjük.
  • Állítsuk össze a vendéglistát. Ezt igyekezzünk rugalmasan kezelni. Nem kell foglalkozni azzal, hogy kit illik és kit nem illik meghívni. Az szerepeljen a listán, akit valóban ott szeretnénk látni.
  • Válasszuk ki a meghívókat, ültető- és menükártyákat. Ha van egyéni ötlet és kreativitás, ezeket készítsük el saját magunk. Sokkal nagyobb öröm egy egyedi meghívót átadni, olcsóbbnak viszont nem nevezhető.
  • Gondolkodjunk el azon, hogy hova szeretnénk utazni nászútra, és a szabadságot jelezzük munkahelyünkön.
  • A zenekart vagy a DJ-t válasszuk ki, és kérjük fel a nagy napra
  • Nem mindegy az sem, hogy ki vezényli le az estét. Keressünk igényeinknek megfelelően vőfélyt vagy ceremóniamestert. A ceremóniamester sokat segíthet a szervezésben ötletekkel, feladatok átvállalásával és rendszeres, heti egyeztetéssel.
  • Döntsük el, hogy milyen nászajándékot szeretnénk. Készíthetünk ajándéklistát, de a nászútra vagy a közös otthon felépítésére is kérhetünk anyagi támogatást.

Célegyenesben

Ilyenkor már azt hisszük, hogy a nehezén túl vagyunk, de valójában az apróbb részletek kidolgozása csak most kezdődik el.

  • A vendégeket értesítsük időben a lehetséges szálláshelyekről.
  • Gondoljuk át a ceremóniamesterrel, vőféllyel, segítőkkel, hogy milyen programok színesítsék az estét. Szerezzük be a szükséges kellékeket.
  • A helyszín dekorációját tervezzük meg, és a virágcsokrok számát, színét, hangulatát határozzuk meg. Fixáljuk le a kiszállítás és elhelyezés módját.
  • Ha szükséges, jelentkezzünk be táncoktatásra.
  • Keressük fel a fodrászt és a sminkest. Mondjuk el az elképzelésünket, és keressünk a próbáknak időpontot.
  • Foglaljunk szobát a nászéjszakára.
  • Gondoljuk ki a köszönőajándékot.
  • Tervezzük meg az esküvői tortát a cukrásszal, állapodjunk meg az aprósütemények mennyiségében is.
  • A véglegesített vendéglista alapján juttassuk el a meghívókat. Ne sajnáljuk az időt és energiát arra, hogy személyesen vigyük el ezeket a címzetteknek.
esküvő, virág, dekoráció

Fotó: shutterstock

4 héttel az esküvő előtt

  • Beszéljük meg az eskető pappal a ceremónia részleteit.
  • A vacsorához szükséges menükártyát, ültetőkártyát, szalvétákat készíttessük el vagy készítsük el saját magunk
  • Utoljára fussunk át a dekoráción, a virágdíszeken és a „helyszínnel” fixáljuk le a dekorációk érkezésének időpontját
  • Ellenőrizzük még egyszer a várható költségeket, kalkuláljunk még bele apróbb kiadásokat is.
  • Itt az ideje a próbafrizurának és a próbasminknek. Számoljunk azzal, hogy 2-3 órát biztosan a fodrászszékben fogunk tölteni.
  • Gravíroztassuk a gyűrűkbe a keresztnevünket.
  • Ellenőrizzük, hogy a vendégek szállását illetően minden a szobafoglalásoknak megfelelően történt-e.
  • Menjünk el a kozmetikushoz, utoljára az esküvő előtt.

Könnyen elfelejthető, de annál fontosabb teendők:

– szívünkhöz közel álló bevonulózene, az első násztánc-zene kiválasztása.

– Vendégkönyv beszerzése, készítése.

– Az esküvőnek legyen jellege, kiválasztott színe. Ez a szín köszönjön vissza minden apró részletben.

– Tartalék harisnya és zsebkendő feltétlenül legyen a menyasszonynál, az örömanyánál pedig egy tű, befűzött cérnával.

3 héttel az esküvő előtt

  • Jelezzük a barátnőknek, barátoknak, hogy szeretnénk leánybúcsút vagy legénybúcsút tartani. Indítsuk el a szervezést, majd az est programját bízzuk a barátokra.
  • A fényképésszel, a videóssal állapodjunk meg a részletekben.
  • Ellenőrizzük, hogy minden szalvéta, mécses, menükártya, ültető hiánytalanul készen áll-e.
  • Az esküvői cipőt hordjuk otthon, ne az esküvő napján törje fel a lábunkat.

2 héttel az esküvő előtt

  • Ellenőrizzük, hogy a nászúttal kapcsolatban minden el van-e intézve.
  • Vegyük meg a harisnyát. A combfix nagyon praktikus: a nyári melegben nem olvad a csípőnkre a nagy ruha alatt, és az eleve nehézkes átöltözési program is egyszerűbben kivitelezhető.
  • Fussuk át utoljára az est programját a ceremóniamesterrel vagy a vőféllyel. A végső verziót küldjük el a szolgáltatóknak (DJ vagy zenekar, étterem, fényképész, videokészítő stb.).
  • A templomi szertartás menetét is próbáljuk végig.
  • A ruhákat próbáljuk fel, hogy szükség esetén még lehessen alakítani rajtuk.

1 héttel az esküvő előtt

  • A vőlegény menjen el fodrászhoz, a menyasszony is legyen túl a festetésen.
  • Készítsük el a végső ültetési rendet.
  • Menjünk el manikűröshöz és pedikűröshöz.
  • Hozzuk el a ruhát a szalonból.
  • Mossuk, vagy mosassuk le az autót, és takarítsuk ki.
  • Pakoljunk össze egy „életmentő” csomagot. Legyen benne tű, cérna, tartalék harisnya, zsebkendő, szájfény, hajtű, fésű, fejfájáscsillapító.

És a nagy napon…

A legnehezebb, hogy valóban tudatosítsuk magunkban: ez a mi nagy napunk. Az ember ilyenkor már joggal kimerültnek érezheti magát. Idegeskedünk, hogy minden jól sikerüljön, hogy semmi hiba ne csússzon a programba, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Gondoljunk arra: az elmúlt fél évet azzal töltöttük, hogy minden a legszebb, legjobb legyen, és a vendégek is maximálisan jól érezzék magukat. Most már ne aggódjunk, bízzuk magunkat a ceremóniamester gyakorlottságára. Reggel a menyasszony igyon meg egy csésze levendula- vagy citromfű teát, és adjon magának 20 percnyi pihenést. Ismételje el magában, hogy semmi nem fogja kibillenteni a nyugalmából. Élvezze a napot, ez az ön és párja nagy napja!

Boldogságprogram pároknak

Rossz lányok diétája

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 remek őszi recept, ami felgyorsítja a fogyást
Itt az ősz, és vele együtt a gombás, padlizsános, almás, fahéjas finomságok szezonja. Válogatásunkban olyan diétás fogásokat gyűjtöttünk össze, amik nem csak segítik a fogyást, de igazi őszi ínyencségekkel készültek. Érdemes őket kipróbálni!
Palvin Barbi 31 évesen is bombaformában, kiderült a titka
Október 8-án ünnepli születésnapját hazánk népszerű modellje, Palvin Barbara, akiből már többen próbálták kiszedni a szépségtrükkjeit, és bomba alakjának titkát.
Fitness lady lett a nagymama, Gabi 50 évesen kezdett versenyezni
Sokan alig akarják elhinni, hogy Koltai Gabriella túl van a hatodik X-en. Az pedig még meglepőbb, hogy csak 40 éves kora után kezdett el edzőterembe.
Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!
Mennyei cukormentes csokitorta őszre
Azt hitted, hogy ha fogyókúrázol, a csokoládé szigorúan tilos? Pedig nem, ha étcsokiról van szó! Építsd bele a diétádba, mutatjuk, miért!
Tésztát és pizzát esznek egész nap, mégsem híznak: íme az olasz titok
Az olaszok híresek arról, hogy imádják a konyhájukat, és aki járt már Itáliában, pontosan tudja, hogy miért: finom ízek, minőségi alapanyagok, és az ember csak utólag gondolkodik el azon, vajon ennyi tészta után hogyhogy nincsenek tele az olasz utcák túlsúlyos emberekkel.

Ajánlataink