Mivel lehet motiválni egy 22 éves elhízott, fiatal nőt a fogyással? Az apuka zsebpénz emeléssel oldotta meg a helyzetet, ami nemcsak a nejét borította ki.

Elítélik az apukát, aki pénzt ad a lányának a fogyásért

Egy, a Redditen hódító történetre figyeltek fel a netezők a héten. Egy, az Egyesült Államokban élő apuka rettentően aggódott egyre jobban hízó lánya egészsége miatt, és tehetetlennek érezte magát. Majd kitalálta, hogy egy nagyobb összeget ajánlott fel a lányának, abban az esetben, ha sikerül lefogynia. „A 22 éves lányom problémája nem pusztán esztétikai kérdés, az aggodalmam valódi, és egyetlen oka, csakis a gyerekem egészsége. Amikor megpróbáltam beszélni vele azt mondja, hogy nem elég motivációt a változásra, és annyi elfoglaltsága van a főiskola, valamint a részmunkaidős foglalkozása miatt, hogy nem talál időt a mozgásra” – írta a netes fórumon az apuka, aki nem igazán értette a lányát, s megjegyezte, hogy jelenlegi is ő fizeti a lakhatását, ahogyan a tandíját is. És a fizetésére azért van szükség, hogy az egyéb kiadásait fedezze.

Az apuka szerint a lányát a pénz motiválhatja a fogyásra, és felajánlotta neki, hogy amennyiben rendszeresen eljár edzőterembe, és egészségesen kezd táplálkozni, úgy megnöveli a havi zsebpénzért. Az apuka nem a leadott kilókért fizet, hanem minden, edzőteremben eltöltött óráért. A bérleten felül ugyanis alkalmanként 15 dollárt (kb. 4300 forint) ad a lányának.

Azonban a papa akciója nem tetszett mindenkinek. A felesége például kijelentette, hogy undorodik ettől a „motivációtól”, a közel 1000 kommentelőből pedig többen azt javasolták a családfőnek, hogy pénz helyett, vigye el olyan szakemberhez a lányát, aki segít neki kialakítani egy hosszútávú, egészséges motivációt az életmódváltásban.

4 tipp, hogy könnyebben menjen a fogyás!

30 tipp, ami segít tudatosan készülni a fogyásra

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.