Amikor végre szíve alatt hordhatta várva-várt kisbabáját, Alexandra mindent megengedett magának. Aztán szembesült a kilók növekvő számával, így megtette élete első újévi fogadalmát, és azóta nem is tért le a fogyás útjáról.

Ezért fogyott le Alexandra: "30 kiló plusszal nem tudnék a lányom után futni"

Rengeteg olyan egészségügyi probléma van, ami hízást okozhat, és ezek talán gyakrabban is érintik a nőket, mint a férfiakat. Ha ez nem lenne elég, az olyan állapotok, mint a várandósság, szintén sokaknál felborítják a jól beállt súly-egyensúlyt. És amikor a természetes folyamatokba is be kell segíteni, akkor valóban kevesen ússzák meg pluszkilók nélkül. Így történt ez a most 31 éves Veresné Dobrocsi Alexandrával is- írja a Fanny magazin.

Tényleg a várandóssággal kezdődött

Alexandra 176 cm magas, és saját bevallása szerint sosem volt vékony, mindig inkább az erősebb testalkatúak közé tartozott. Mégis sikerült egyensúlyban tartania súlyát, ha néha be is kellett vetnie diétákat ennek érdekében.

A gond 2020-ban kezdődött, amikor már babát szerettünk volna. A kivizsgálásokon kiderült, hogy enyhe inzulinrezisztenciám és PCOS-em (policisztás ovárium szindróma) van. Ráadásul a pajzsmirigy értékeim sem voltak éppen tökéletesek, az alulműködés irányába tolódtak el. Szerencsére egyik sem volt súlyos, így 160 grammos szénhidrátdiétát javasoltak az orvosaim. Ezt követtem is, és közben megkezdődött a lombikprogram, vele a hormonkezelés. Szerencsére nem sokat híztam az injekcióktól, talán a diéta miatt is – emlékszik vissza az édesanya.

Fotó: Fanny magazin

Elsőre sikerült

Nem mindenki ilyen szerencsés, de Alexandra esetében már az első beültetés sikeresnek bizonyult.

Onnantól viszont semmit nem vontam meg magamtól, mindent ettem, azonnal elhagytam a 160 grammos diétát. Ennek ellenére a várandósság alatt minden értékem tökéletes volt, a vércukorszintem is. A 12 hetes kontrollon viszont már 98-at mutatott a mérleg, és 116 kilóval mentem szülni.

Ma is gyakori hiba, hogy a kismamák a kettő helyett kell enni tanácsra hallgatnak, pedig ez inkább veszélyes, mint jótékony.

A szülésnél rögtön lement rólam sok kiló, és az első 4-5 hónapban a szoptatással tovább fogytam. Olyan 93 kiló lehettem, amikor megfordult a dolog. Azt vettem észre, hogy egyre nőttek az adagok. Vacsorára akár három kifli is elfogyott, egy nap alatt 3 süteményt megettem. Érdekes, hogy nem kifejezetten éhes voltam, de ha aludt a baba, mindig a hűtőt nyitottam ki először. Visszagondolva borzasztó, hogy milyen sokszor!

Itt a vége!

A koronavírus egyik fő kockázati tényezője a túlsúly volt, és ez sok pluszkilóval küzdőt sarkallt változtatásra. Így volt ez a fiatal édesanyával is.

Először októberben gondoltam, éppen e miatt, hogy fogyni kéne, de akkor még csak odáig jutottam, hogy megrendeltem az első fogyókúrát segítő italpor csomagot. Már ismertem ezt a módszert, és tudtam, hogy most is segíteni fog, mivel nem kell számolgatni semmit, és a baba mellett is belefér majd az életembe. Akkor kezdett el mászni és felállni a kislányom, és éreztem, hogy ha csak kétszer is leguggolok mellé, már alig tudok felállni, és kifulladok. A valódi változást a karácsonyi fotók hozták meg. Amikor viszontláttam magam rajtuk, azt mondtam a férjemnek, hogy nem bírok tükörbe nézni, szó szerint undorodtam magamtól. Egy korábbi képhez képest kétszer akkora voltam. Január 3-án, hétfőn kezdtem el a diétát, reggel és este turmixot ittam, az ebéd energiaértékét pedig szigorúan számolva korlátoztam. Mostanában napi 1400-1500 kalóriát viszek be, és már csak estére iszom a turmixot. Szintén január eleje óta mozgok is, minden nap legalább 20-30 percet biciklizek vagy tornázom. És persze szaladok a kislányom után, ami biztosan nem menne, ha nem lennék már 30 kilóval könnyebb – mondja nevetve.

Túl gyors volt a kezdés

A szakemberek nem győzik figyelmeztetni a fogyni vágyókat, hogy a túl gyors ütemű fogyás nem egészséges és nem is fenntartható! Alexandra is belecsúszott ebbe a hibába. – Az első hónapot nem jól csináltam, túlságosan gyorsan akartam fogyni, és nem vittem be elég kalóriát, pedig mozogtam is. Kilenc kiló ment le, ami arra jó volt, hogy gyors eredményt láttam, és ez motivált, de tudtam, hogy ez a tempó nem lesz tartható. Azóta figyelek az energiabevitelre, és havi 4-5 kilós tempóval haladok. A célom a 65-69 kiló, de tudom, hogy a centit is nézni kell, hiszen most már előfordul, hogy a súlyom nem mozdul, mégis változom. Jelenleg a korábbi 46-48-as méret helyett 40-42-es ruhákat veszek, és nagyon jó érzés olyasmit felvenni, amit eddig soha – mondja a fiatal nő.

Van, akit nem fogyaszt a szoptatás!

Matyus Virág életmódszakértő

Alexandra esetében a szoptatás idején egyszer csak elindultak felfelé a kilók. Az ajánlások szerint ilyenkor nem szabad fogyókúrázni, de mégis mit tehet az, aki nem szeretné teljesen elengedni a gyeplőt?

Várandósság alatt a fogyókúrának semmiképp nincs helye, inkább a megfelelő minőségű és összetételű, változatos táplálkozásra figyeljünk ebben az időszakban. A súlygyarapodás mögött a táplálkozáson kívül hormonális változás, alkati tulajdonság is állhat, ezek miatt azonban ne fájjon a fejünk a terhesség alatt: majd ha diétába kezdhetünk, kitartással és türelemmel megszabadulhatunk ezektől is! A szoptatás idején figyeljünk a rendszeres minőségi és tápanyagdús táplálkozásra, kerüljük az indokolatlanul eltúlzott kalóriabevitelt (amiben a cukros édességek döntő szerepet játszanak általában) és jóleső mozgásra is szenteljünk időt. Amikor már csak napi egyszer szoptatjuk a babát, apró változtatások tehetők, például a vacsora kiváltható egy turmixszal, ami a rohanó mindennapokban nagy segítség is lesz.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink