Egyik cikkünkben elkezdtük boncolgatni, milyen személyiségjegyekre utal egy férfi főzési stílusa. Kiderült, hogy a kreatív szakács nem csak kreatív, de együttérző is, a grillmester kicsit érzékeny lélek, az ínyenc pedig nem csak nyitott az újdonságokra, de körültekintő is. A fakanál most tovább árulkodik, nagyító alá vesszük az egyéb főzési stílussal megáldott férfiakat is.

Hogyan  főz  a pasi? Árulkodó fakanál

A szenvedélyes  vegetáriánus

A vegetáriánus pasi nem egyszerűen csak húshagyó. Jóval több annál. A vega pasit szenvedélyesen érdekli a környezetvédelem, az egészségügy, érzékeny az emberekkel és állatokkal való humánus bánásmódra. Általánosságban elmondható róla, hogy nagyon érzékeny, emocionális típus – persze ez nem azt jelenti, hogy mimóza lenne. Ha egy vega pasi főzni készül, rendszerint nagyon alapos, körültekintő, nem sajnálja az időt az alapanyagok beszerzésére, feldolgozására. Ez az alaposság és részletesség az egész személyiségére jellemző.

A kényeztető

A kényeztető típus kicsit olyan, mint az ősember. Szeret enni adni asszonyának. Ennek azonban az a folyománya, hogy az ételek, amelyeket feltálal, inkább komfortosak, semmint különlegesek. Egyszerű, könnyen elkészíthető és beszerezhető ételeket tálal, emlékezetből főz vagy egy ősrégi cetlire körmölt recept alapján. Ám ez a férfi szívét-lelkét teszi az ételbe. Gondoskodó, szeretetet adni tudó, hálás és hűséges típus. Aki nem fogékony a rajongó típusra, annak talán ez túl sok is, a maga szeretetteljes ragaszkodásával.

férfi, főzés, konyha

Fotó: shutterstock

A  fakanál ellensége

A fakanál ellensége imádja az ételeket, rajong az ínyencségekért, de főzni nem igazán tud, sőt nem is szeret. A legnagyobb elánnal kutatja fel a legjobb éttermeket, a legjobb helyeket, ahonnan házhoz lehet rendelni, de a kezét bepiszkolni és mosogatni nem hajlandó. Az ilyen típus szereti a minőséget az élet minden területén, ugyanakkor szereti a könnyebb felén megfogni a dolgokat. Szereti, ha mindent készen megkaphat. Jó beszerző, de a kétkezi munka nem kenyere. Ebből kifolyólag vezető típus, aki szereti, ha utasításokat osztogathat, és ha kiszolgálják.

A  zsír ellensége

Valószínűleg sportol, ha nem is versenyszerűen, de rendszeresen és kitartóan. A főzést alapos méregetés, ellenőrzés, címkeolvasás, mérlegelés előzi meg. Mániákusan ügyel a kalóriára és a zsírmennyiségre, nem eszik meg semmit, ami túl cukros, túl zsíros vagy túlságosan hizlal. Szinte biztos, hogy akadnak problémái az önbizalmával és a testképével, ezért van szüksége a krónikus ellenőrzésre, rendre, fegyelemre. Ez a típus a látszat ellenére az életben, különösen a párkapcsolatok tekintetében elég bizonytalan, kissé bizalmatlan, nehezen nyílik meg. Ha ön már eljutott odáig, hogy hajlandó feltárni étkezéssel kapcsolatos elveit, akkor egy lépéssel már közelebb került a férfi szívéhez.

Az egzotikus  felfedező

Ez a típus nyitott és érdeklődő. Nem fél megismerni új ízeket, szívesen megkóstolja a nemzetek konyháit. Elvei szerint úgy lehet a legjobban megismerni egy más kultúrát, ha megkóstoljuk az ételeiket. Szívesen jár nemzetközi éttermekbe, külföldön mindent megkóstol. Főzés közben követi a receptet, ami rendszerint valami különleges étel, amely sok esetben igen egészséges is. Ezek a férfiak a való életben is nyitottak, nem félnek kérdezni, tanulni, viszonylag gyorsan haladnak felfelé adott szakmájuk ranglétráján.

Meditáció főzés közben

5 alapvető hiba főzésnél, amitől bebukik a diéta

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.