Szeretjük azt hinni, hogy könnyen észrevesszük és belátjuk, ha a kapcsolataink – legyen az szerelmi, baráti vagy munkahelyi – már nem működnek tökéletesen. Így is van, ha a jelek egyértelműek: kirívó hűtlenség, fizikai erőszak, rendszeres veszekedés, például. De mi a helyzet, ha ennél finomabb jelzéseket kapunk, hogy valami nincs rendben a partnerünk és köztünk, esetleg egy közeli barátunkkal vagy egy munkatársunkkal? Íme, a leggyakoribb jelek arról, hogy valami már nem működik tökéletesen.

A 10 leggyakoribb intő jel, hogy nem működnek a kapcsolatai

— 1 —

Az egyik jele annak, hogy valami már nem működik a kapcsolatban, ha az egyik félnek nagyon kell ügyelnie arra, mit tesz, mint mond, milyen élményeket és tapasztalatokat oszt meg a másikkal, mert fél a partnere érzelmi reakcióitól. Ez olyan érzés, mintha folyamatosan tojáshéjon járna.

— 2 —

Ha a partnere nem kérdezi meg öntől, hogy egyes dolgokról mit gondol, vagy, ha meghallgatja ugyan, de a véleménye általában semmit sem jelent a számára, az komoly gondot jelez a párkapcsolatában.

— 3 —

Nagy baj, ha egy kapcsolatban a felek nem értékelik egymás tetteit. A „köszönöm” szó csodákra képes, csökkenti a szorongást, és segít, hogy a kapcsolat újra és újra feltöltődjön energiával.

— 4 —

Előfordul, hogy egyes barátok, kollégák olyan viselkedésre ösztönzik, ami a valóságban távol áll öntől. Ilyenkor fel kell tenni a kérdést önmagának: vajon azért viselkedik így, mert kevesebbnek érzi magát közöttük? Ha biztos azokban az értékekben, amelyeket saját maga képvisel, akkor nem lesz probléma, és könnyen búcsút tud inteni az ilyen mérgező kapcsolatoknak.

— 5 —

Sokan azt gondolják, pontosan tudják, hogy milyen, amikor valaki erőszaktól szenved egy párkapcsolatban. Fizikai erőszakon azonban nemcsak a verést értjük! Ha a partnere megragadja a karját, és azt mondja: „Gyere vissza, még nem fejeztem be a beszélgetést!”, vagy megfogja az arcát, maga felé fordítja és azt sziszegi: „Nézz rám, ha hozzád beszélek!” – nos, ilyenkor is fizikai erőszakról van szó. És nincs ennek más üzenete akkor sem, ha a nő viselkedik így. Először talán viccesnek vagy bátornak tűnik, pedig pusztán csak erőszakról van szó, semmi másról.

— 6 —

Lehet, hogy időnként jó ötletnek tűnik tárgyakkal dobálózni, de egy egészséges kapcsolatban ilyen viselkedésnek nincs helye. Az érzelmi biztonság ugyanis azt (is) jelenti, a partnereknek képesnek kell lenniük arra, hogy úgy fejezzék ki az érzéseiket, így a dühüket is, hogy a másikban ne keltsenek félelmet.

— 7 —

A füllentés nem mindig rossz dolog, különösen, ha valakinek a védelmében hangzik el. De ha egy barátja vagy a kedvese komoly dolgokban hazudik, fontos, hogy megvizsgálja az illető motivációit. Világossá kell tennie, hogy a becstelenség nem tolerálható egy kapcsolatban.

— 8 —

El kell gondolkodnia a barátságon, szerelmi kapcsolatán, ha ön nagyobb erőfeszítéseket tesz azért, hogy együtt legyenek, mint a másik fél. Ha mindig csak önnek fontos a másik véleménye, az élménydús találkozások, az őszinte beszélgetések, akkor felmerül a kérdés, hogy a másiknak mit jelent ön valójában.

— 9 —

Különösen közeli barátoknál fordul elő, hogy egy idő után versengeni kezdenek egymással. Ki mit ért el a munkában, a magánéletben stb. Ajánlatos, hogy ne hasonlítsa össze az életét másokéval – ez nemcsak a saját mentális állapotán segít, de a barátságait is elmélyíti majd.

— 10 —

Ha a kedvese bizonytalan önmagában, esetleg úgy próbálja megerősíteni a pozícióját, hogy nyíltan flörtöl másokkal. Ez nagyon rossz taktika, nem segít a problémák konstruktív megoldásában, ráadásul vissza is üthet, hiszen ön, ahelyett, hogy több szeretettel fordulna felé, dühös lesz, és a visszavágáson gondolkodik. Ha a féltékenység felüti a fejét egy kapcsolatban, érdemes elgondolkodni azon, hogyan tovább.

TÜNETEK SZERVI OK NÉLKÜL – ÉTEL-INTOLERANCIA

AZ ÉLET NAPOS OLDALA – COSTA DEL SOL

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.