A tésztasalátáról nem hajlandó lemondani, ezért pedig akkor is képes a kőkemény edzésre, amikor teljesen elveszíti a motivációját.

Jennifer Aniston: „Azt mondták rám, hogy dagi vagyok”

„Nekem is mondta azt az ügynököm, hogy dagi vagyok. De egyetlen diétát sem azért kezdtem el, mert valaki megjegyzést tett. Csakis magam miatt. Közben viszont azt is vallom, hogy a szépség nem az S-es méretnél, és a tökéletes fenékformánál kezdődik. A szépség egyedi, az edzés és a diéta lényege pedig az egészség, nem a megfelelési kényszer” – mondta a People magazinnak Aniston, akinek kedvenc edzésformája a spin-jóga, amire háromszor megy egy héten. Az óra első 30 percében spinning edzésen vesz részt, a második felében pedig jóga gyakorlatokat végez. „Azokat az edzéseket szeretem, amelyek alatt az izmaimat a saját testsúlyom segítségével erősíthetem.”

A színésznő sem szereti kihagyni a reggelit. Elmondása szerint a napot egy pohár meleg vízzel indítja, melybe citromlevét csavarja. Ez segít a méregtelenítésben, felébreszti az emésztőrendszert és elősegíti a fogyást is. A kávéját édesítővel, és zsírszegény tejjel issza, reggelire pedig fehérjében gazdag smoothie-t fogyaszt, kedvence a banános, cseresznyés és áfonyás ízesítésű, de kedveli a csokisat is. Uzsonnára szívesen eszik főtt tojást lencse, vagy uborka salátával. Ebédre levest, csirkét, valamint cukkinis, sajtos salátát eszik, de nem veti meg a carbonara spagettit sem, aminek már kicsit húzósabb a szénhidráttartalma.

Jennifer Aniston azt mondja, néha neki is elege van az edzésből, elveszíti a motivációt. „Ilyenkor arra gondolok, hogy hétvégén szeretnék megenni egy nagy tál mexikói tésztasalátát, vagy egyszerűen kevésbé szorosra venni a gyeplőt, ehhez pedig az kell, hogy ne hagyjam ki az edzéseket, akkor sem, ha aznap egyáltalán nincs kedvem kimenni.”

Mivel készülnek a nyárra a sztárok?

Sztárok trükkjei a mesés hajért

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.