Újévkor mindenkiben megfogalmazódik a változtatás gondolata. Megtelnek a konditermek, ipari mennyiségben fogynak a nikotintapaszok, és mindenki elindul a változás útján az áhított cél felé, amit kitűzött magának.

Kiderült, miért nem sikerül megtartani az újévi fogadalmat

A felelőtlenül tett fogadalmakat azonban csak keveseknek sikerül teljesíteniük, amiért sok esetben nem csak az irreális elvárások a felelősek. Az ünnep hangulatától mámoros hangulatba esve szinte mindenki legyőzhetetlennek érzi magát, és egy pohár pezsgő vagy egyéb alkoholos nedű társaságában néha olyan célokat állít maga elé, amelyeket a megfelelő tervezés nélkül lehetetlen teljesíteni.

Az újévi fogadalmak közel nyolcvan százaléka halálra van ítélve. Azok a fogadalmak, amiket pezsgős pohárral a kezünkben átszellemülve fogalmazunk meg, csak üres szavak. Azért nehéz a betartásuk, mert nem előzi meg tervezés, hogy miként tudjuk elérni ezeket a célokat. Egy célt fogalmazunk meg, amit eddig sem sikerült elérnünk már évek óta.

Szilveszterkor a legnépszerűbb fogadalmak a testedzéshez, az étkezéshez és a káros szenvedélyekről való leszokáshoz kötődnek. A probléma nem az, hogy változtatni akarnak az emberek, hanem az, hogy nem a megfelelő módon teszik. Van egyfajta babonás hiedelem, hogy az a fogadalom, ami elhagyja a szánkat, az valóra fog válni. Mágikus erőt érzünk ilyenkor magunkban, hogy képesek leszünk letenni a cigarettát vagy lefogyni. Ezek nagyon jó célok, és meg is valósíthatók, csak nem így.

Sok fogadalom a lelkiismeret megnyugtatására születik

Szilveszterkor számba vesszük az elmúlt évet, valamint megfogalmazzuk a kudarcainkat és a gyengeségeinket. Fontos, hogy szembesüljünk azzal, hogy amin változtatni akarunk, káros. A pszichológus szerint azonban március–áprilisra a könnyelműen tett fogadalmak háttérbe szorulnak. Az elején próbálkozunk, de egy idő után azzal szembesülünk, hogy tavaly sem sikerült, és most sem fog.

Tudom, hogy ez rossz, meg is akarom magam nyugtatni, hogy én megtettem mindent, meg is próbáltam, de nem sikerült.„ Ez a kudarc egyébként egy idő után már nem tudatosul bennünk, nem szembesítjük magunkat vele, egyszerűen kiszorul az életünkből. Elsikáljuk, hogy ne éljük meg a bűntudatot.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.