Ahogy sokaknak, a tavasz számomra is a megújulást jelenti. Ez az évszak ráadásul azért is tölt be különleges helyet a szívemben, mert ilyenkor van a születésnapom.

Laky Zsuzsi: „Bizakodó vagyok, és a szeretteim mellett ez rengeteg erőt ad most”

 

Sziasztok, Laky Zsuzsi vagyok. A nevem talán ismerős lehet, hiszen 2003 óta (mikor Párizsban megnyertem a Miss Európa szépségversenyt) találkozhattok velem a médiában. Nemrég a férjemmel részt vettünk a TV2-n futó A legbátrabb Páros című műsorban, amit megnyertünk. Kalandokban azonban nem csak Máltán volt részünk, két tündéri kislány édesanyjaként minden nap egy merész vállalkozás. Havonta írok nektek itt, a Diéta és Fitnesz oldalán énidőről, anyaságról, kihívásokról…

Valahogy én is úgy működöm, mint a természet: napsütés hatására kezdek újjáéledni. Az év eleji kezdet Lujzi miatt kicsit stresszes volt – januárban írtam a beiskolázásával kapcsolatos dilemmámról –, így kevesebb idő jutott magamra, az edzésre, a befelé figyelésre. És ahogy a mostani járványügyi helyzet alakul, az elkövetkezőkben is kihívásokkal teli periódusra számíthatunk, sok kérdőjellel, de mindezek mellett szerintem ennek lehet pozitív (értsd jól!) hozadéka is. Az előttünk álló hetek mindannyiunkon formálhatnak, amitől megújulhatunk, és talán picit jobb emberek leszünk, amely hasznos önmagunk és a környezetünk szempontjából is. Ez az időszak megújulás lesz minden szempontból.

De hogy nekem mit is jelent a megújulást? Érdekes, viszonylag nehezen tudom megfogalmazni… Talán azért, mert számomra nagyon sokrétű. Minden, ami körülöttem történik, például ilyen most a házunk felújítása is. A legutóbbi írásomban már említettem, hogy vettünk egy parasztházat, amit folyamatosan csinosítgatunk, és nemsokára elkezdődik egy nagyobb átépítés is az épületen. És bár a jelenlegi helyzet miatt az elkövetkező hetek valószínűleg elsősorban a tervezésről szólnak majd, bízom benne, hogy hamarosan megvalósíthatjuk gyakorlatban is az elképzeléseinket. Nagy fába vágtuk a fejszénket, ás csak hogy néhányat említsek a tervezett munkálatok közül: komplett tető csere, nyílászárók cseréje, új és régi helyiségek át vagy kialakítása. Már nagyon türelmetlen vagyok, bárcsak ilyenkor (is) lehetne egy varázspálcám! Elmondhatatlanul várom, hogy végre elkészüljön az új otthonunk.

De folyamatosan változás a gyerekeimmel, Lucával és Lujzival való kapcsolatom is. Csodálatos látni a fejlődésüket, ahogy nőnek, és egyre több közös témánk van. Szuper dolog ezt megélni! Vagy az, ahogy a férjemmel, Gusztival tíz év után is képes nap mint nap új szintre lépni a kapcsolatunk, aminek az alapja meggyőződésem szerint az egymásra figyelés. A különleges receptorok, amelyekkel a másik legkisebb rezdüléseit is érezzük.

Ők az én akkumulátoraim, minden értelemben.

Nektek mit jelent a megújulás? Mi az, ami segít a feltöltődésben?

Én úgy érzem, hogy a kihívások mellett sok izgalmas dolog is érkezik. Bizakodó vagyok, és a szeretteim mellett ez rengeteg erőt ad most.

 

Laky Zsuzsit ide kattintva tudja követni az Instagramon!

Zsuzsi korábbi írásaiból:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.