Olcsó, egészséges, gluténmentes és még fogyhatsz is vele.

4 zseniális étel kölesből

A köles egy szuperegészséges gluténmentes gabona, így a diétázók, fogyókúrázok vagy a gluténérzékenyek kiváló alternatív élelmiszerforrása is egyben. Magas fehérjetartalommal bír, lúgosítja a szervezetet, nyugtatja a beleket, emellett zsírégető és immunerősítő hatása is van. Elkészítése nagyon egyszerű, a rizshez hasonlóan vízben kell megfőzni, a receptek pedig rendkívül változatosak, mert sósan és édesen is nagyon finom ételek készíthetőek belőle.

Körözött kölesből:

Hozzávalók:

  • fél bögre köles
  • egy és negyed bögre víz
  • negyed bögre (növényi) tej
  • 1 db nagyobb lilahagyma
  • só, bors, őrölt fűszerkömény, pirospaprika
  • mustár

Így készítsd el:

A jól megmosott kölest a vízzel tedd fel főni, negyed óra múlva add hozzá a kis mennyiségű tejet. Főzd még pár percig, majd rakd félre hűlni és turmixold össze, hogy krémes állaga legyen.

Miután kihűlt, hozzáadhatod az apróra vágott lilahagymát, a teáskanál mustárt és a fűszereket ízlés szerint.

Jól zárható edényben pihentesd pár órát vagy akár egy teljes napot a körözöttet, hogy összeérjenek az ízek.

Gyümölcsös-kókusztejes köleskása:

köles

Fotó: shutterstock

Hozzávalók:

  • egy bögre köles
  • három bögre köles
  • fél bögre kókusztej (helyettesíthető más növényi tejjel is)
  • 2 tk vanília kivonat vagy vanília aroma
  • 2 csipet fahéj
  • cukor vagy édesítő ízlés szerint

Így készítsd el:

A jól átmosott kölest tedd fel a vízzel együtt főni.

Kb. negyed óra múlva add hozzá a kókusztejet, vanília kivonatot, fahéjat és az édesítőt, és kevergesd krémes állagúra.

Tálaláskor kínáld friss gyümölcsökkel vagy kompóttal.

Zöldséges kölesfasírt:

köles

Fotó: shutterstock

Hozzávalók:

  • fél bögre köles
  • másfél bögre víz
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db tojás
  • 2 evőkanál zabpehely
  • só, bors, petrezselyem

[relatedArticles]

Így készítsd el:

Kb. negyed óra alatt főzd puhára az alaposan megmosott kölest a másfél bögre vízzel.

Serpenyőben kevés olajon pirítsd meg a kockára vágott hagymát, majd add hozzá a zúzott fokhagymagerezdeket és forgasd össze a főtt kölessel.

Ízesítsd sóval, borssal és kedvenc zöldfűszereddel, majd vedd le a tűzről.

Add hozzá a zabpelyhet és a tojást, és nedves kézzel formázz belőle fasírt pogácsákat. Serpenyőben vagy sütőben süsd aranybarnára.

WOKBAN készült gombás-zöldséges köles:

köles

Fotó: shutterstock

Hozzávalók:

  • egy bögre köles
  • három bögre víz
  • 10 dkg gomba szeletelve
  • 2 db paradicsom kockára vágva
  • 1 db kápia paprika kockára vágva
  • 1 nagyobb vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • curry, só, bors, majoránna ízlés szerint

Így készítsd el:

Kb. negyed óra alatt főzd puhára az alaposan megmosott kölest a három bögre vízzel.

Serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon párold üvegesre a hagymát, majd add hozzá a paprikát, fokhagymát, paradicsomot, legvégül a gombát.

Ízlés szerint szórd meg fűszerekkel a párolt zöldségeket.

Ha készen vannak a zöldségek, forgasd össze a főtt kölessel és már fogyaszthatod is.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.